AUSTRIA.
AUSTRIA.
Bécs. oct. 18. Pán Jellashich már azok szemében is elvesztette becsületét, kiknek érdekében volt e semmire való kalandorra katonai erényeket rádisputálni, s őt Wallensteini nimbussal körülvenni. Hogy is lehetne máskép? Egy magát huszonegy királyi Handbillet ellenére vezérnek feltoló obscurus parvenu, ki a mindenféle szemfényvesztő igéretek és akasztási fenyegetések által összeszedett seregét ezerével odahagyja, élelmezés végett a békés polgárok kamaraikra utasítja, betegeit uton-utfélen elhagyja, a fegyverszünetet minden bevett hadi törvények megszegésével gyáva megfutamlásra használja, ki egy szóval inkább rablófőnöknek, mint hadivezérnek illik be, miként várhatná illy egyén, hogy őt még elleink is terveik kivitelével bizzák meg? Eleinte eszközűl akarák használni, de most meggyőződtek, hogy ő eszköznek haszontalan. A Bécs körül fölállított ellenséges sereg fő vezérlete Windischgrätzre van bízva, s Jellachich ennek alája van rendelve. Jellachich tehát, kit a panslavisticus közlönyök istenítettek, tönkre van téve, nemcsak moraliter, de valósággal is, minthogy a fővezérség nem is tartá őt alkalmasnak és érdemesnek a csatatér első sorába állítani, hanem háttérbe kelle vonulnia, s csőcselék népével csupán uszályát képezi Anersperg seregének. Chudák, chudák Jellachichko!
A hős Jellachich tehát Auersperg háta mögé bujt, nem mervén a magyarokkal szembeállani. Az eszme, mond egy eddigelő Jellachichot magasztaló bécsi lap, ildomos lehet, de nem igen hősies bíz az.
Az austriai népfölkelés már itt-ott nyugtalanítani kezdi a keblében tanyázó ellenséges sereget. Jellachich és a constitutionalis (!) császár ugyan mindenütt a merre vonultak, lefegyverkeztették a nemzetőrséget, de igen sok helyt még sem sikerült a népet minden fegyvereitől megfosztani. S ekként biztosan remélhetni, miszerint a felkelt nép nem is várandja be az István tornyáról jövő jelt, kivált ha a magyarok benyomulása hírét veendették, melly minden kebelben uj erőt ébreszt. Linzből ujolag 200 önkénytes sietett a bécsiek segítségére.
