OLASZORSZÁG.

Teljes szövegű keresés

OLASZORSZÁG.
Sardinia. Genuában oct. 9. s 10-ikén zavarok történtek, mellyek ugyan semmi következményt nem vontak magok után, de a mennyiben a katonaság kész czimborozását a néppel tanúsíták, mégis nevezetesek, itt is – mint egész Europában – arról tevén tanúságot, hogy a katonaság többé sehogy sem olly könnyen fölhasználható vak eszköz, millyennek őt a királyság hitte, s egészben közelebb áll a nép érdekei védelméhez, mint ezt róla maga a közvélemény tartotta.
A nem rég lelépett Alfieri di Sostegno ministerelnök helyébe Pirrone de San Martino eddigi külügyminister lépett.
– Lombardia. A kétfejű sasos milanói, Gazzetta’ melly ugyan még egyetlen fejének kevés jelenségét adta, s csak annyiban érdemli meg a sas czimert, mivel ugyancsak körmöli a politicát: oct. 12-iki számában a bécsi hirek között ezeket is mondja: „és a bán győzedelmes táborával már Bruckba érkezett.” Adjon isten kedves sasos collega minden tábornak, melly a népek szabadsága ellen indúl, olly győzelmet, minő a horvát seregé, minden illy tábornak olly derék (?!!) vezért, mint a hires Jellachich, s minden ollyan ügynek, olly hűséges s hiteles hivatalos közlönyt, mint te vagy kedves gaz – zetta!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem