Pápa, oct. 18.
Pápa, oct. 18.
Némelly emberek annyira szoktak bizonyos mondatok s szójárásokhoz, hogy ezeket minden alkalommal csaknem akaratlanúl ejtik ki. Igy beteges királyunk teljes épségű atyjának kedvencz közbeszéde volt: mer Werden schon mochen! t. i. statusadósságokat. Egyike barátimnak pedig, ki a mostani viharos időben a felviruló népszabadságnak csiráit látja, semmit sem mond gyakrabban a két szónál: igen természetesen! Midőn a francziák német alapossággal a királyságot végképen eltörlötték, s a németek franczia könyelműséggel szabadságukat fejedelmeik mellett fentartathatónak vélték; midőn az osztrák nép magyar elszántsággal Metternichet kikergette, s a magyar nemzet osztrák jószívűséggel a dynastiának egyik tagjában bizott: barátom mindig csak azt mondta: igen természetesen! S meg kell vallanunk, hogy Hegel tana szerint, minél fogva mind, a mi történik, észszerű, minden eseményeknek csakugyan igen természeteseknek kell lenniök.
Ezen okoskodásra vezetett engem a mozgalom, melly mai napon városunk kebelében észrevehető. Szeretetre méltó hölgyeink ugyanis futnak lótnak, sütnek főznek, parancsolnak fecsegnek, és ugy tetszik, mintha gyöngéd keblök mézes boldogságában nem is tudnák, mit cselekedjenek. Igen természetesen! hiszen kedves férjeik ma térnek vissza a csatatérről egészségesen, szerencsésen, dicséretesen! Egyik sem esett el, a haza szent viadalában, egyik sem sebesíttetett meg, a szabadság véres síkján. Igen természetesen! mert Austriába átszállani nem akarván, a szabadság gyilkosival nem álltak szemben, s a határról Sopronba, innét pedig haza parancsoltattak. Főispánunk, ki az utósó pozsonyi országgyülésen az alkotmányosság előharczosai közé tartozott, roszalja ugyan vitézeink hazajövetelét; de honleányaink még jobban roszalják a főispán roszalását. S mind ennek természetes volta olly világos s szembetünő, hogy minden további fejtegetés csak felesleges szóvesztésnek tartatnék. Hajdan – igenis – a magyar leány a bátorságot, a vitézséget, a lelkes férfiuságot tisztelte szivének kedveltében, s gyáva korcsot szeretni nem vala képes. De a férfiak elpuhulásával eltűnt a nők elméjéből a valódi férfiasság tiszta fogalma, s csak az kedves előttük, ki „guzsaly megé vonulva, hitvány Sardanapalus gyanánt a szoknyát félti!”
A dolgok mostani állásánál fogva tehát kétségtelenűl fel lehet tenni, miként az ujonczok kiállítása most már minálunk is kezdetét veendi, s tisztelt főispánunk szokott erélyességétől teljes bizalommal remélhetjük, hogy a honvédek ránk kivetendő száma a lehető legrövidebb idő alatt talpon leend.
Most pedig rajtatok van a sor, Veszprémmegye lelkes fiai. Tudjátok fiatal hazámfiai, minő lángolással vett részt az ifjuság europaszerte a népszabadság kivívásában. Az ifjak szive az óltár, mellyen a hazaszeretet szent tűze elolthatlanúl égjen; az ifjak karjai az erő s hatalom, mellynek csapási alatt semmivé lesznek a kényuralom gyalázatos szolgái. Fegyverre tehát, magyar ifjak!
„Kinek jut most eszébe béke s nyugalom?
Harcz a magyarnak ős jelmondata,
Harcz! míg hazánknak ellensége van,
Pedig elég van!”
Harcz a magyarnak ős jelmondata,
Harcz! míg hazánknak ellensége van,
Pedig elég van!”
És ha valaha volt szent harcz, a mi harczunk szent és igazságos, isten és világ előtt. Mert nem háladatlan dynastiák és hitszegő királyok védelmére, nem hűtelen ministerek honárulási tervének kivitelére fogunk fegyvert; hanem a nemzet s az emberiség legdrágább érdeke az, mellynek zászlója alatt küzdenünk és győznünk kell. Jelszavunk: Szabadság, egyenlőség és testvéri szeretet!
Kételkedhetnétek diadalmunkon, atyámfiai? Emlékezzetek meg a történet tanításáról. Milliókkal rohant Xerxes a görögök szabad földére, ennek meghódítását minden bizonynyal várván. S mi történik? – Thermopylaenál áll ellene a görög vitézség; Salamisnál győzelmesen vív a görög okosság; Plataeanál dicső diadalt ünnepel a görög közszellem.
Vitézség, okos előrelátás és közszellemű egyetértés! Ezek legyenek a vezércsillagok, mellyeket követnünk kell, hogy elérhessük az időt, hol a fenyegető zsarnokság sötét fellege nem fog többé háborogni szép hazánk felett! – R. l.
