Török-Becse, oct. 20-án.
Török-Becse, oct. 20-án.
A halál, pusztulás, és iszony szinhelyéről irok. Mig egy combinált terv szerint Magyar-Becse túl a Tiszán, innen pedig Zsigmondfalva hatalmas erővel megtámadtatott, s egy 1500 főből álló csapat bántatlan egész N. Kikinda alá vonúlt, a kerületbeli ráczokat fellázítandó: azalatt egy 4–5000 főből álló ellenséges csapat, 10 ágyúval, Csurognál a Tiszán áttörvén, nagy félkör alakjában Becse felé vonult. Az itteni erősség 600 önkénytes Csongrád megyebeliekből, a néhány száz főnyi helybeli nemzetőrökből, és egy 40 főből álló Turszky ezredbeli századból, 2 egyfontos ágyúból állott. Midőn az ellenség tömegben a város felé nyomúlt, három oldalról ágyúzván, seregünk nagyobb része a sánczok és torlaszok mögé, a város közepébe vonúlt, folytonos, jól irányzott tüzelésével az ellenséget a főbb utczáktól távol tartván. Erre az elhagyott, s leginkább magyarok-lakta város-részekbe törvén a rabló zsiványok, ott egyesülvén sok becsei, Franyován pedig odavaló ráczokkal, dúlni, rabolni, és gyujtogatni kezdének; minek gyászos eredménye lőn, hogy körülbelől 150 ház, kiválólag magyar és német ajkúaké, hamuvá tétetett. Az okozott kár több száz ezerre rúg. Déltájban segély érkezett Magyar-Becséről, 1 század honvéd, 1 sz. Ferencz-Károly, 2 hatfontos ágyú, és vagy 30 Ferdinand-huszár. E csapatka eleinte a Franyova piaczán felállított ellenséges ágyúk által, mellyek legottan egy tüzért, meg nehány lovat elejtettek, feltartóztatának, de későbben, midőn a Becse ellen boldogúlni nem tudó lázadók visszavonúlni kénytelenűltek, a városba érkezvén a huszárok, különösen pedig a pajtásuk elestén felbőszült tüzérek a tömegekben inkább futó, mint visszahozódó lázadók közütt nagy pusztítást tettek. A holtak száma 150–200-ra mehetett. Mi veszteségünk 3 halott, és vagy 15 sebesültre rúg, ezek között Kirscher nemzetőri őrnagy, ki állán könnyű sebet kapott. És igy a hatszor erősebb ellenség közharczosaink elszánt bátorsága, vezéreik vitézsége, különleg pedig Csuha ezredes bölcs elrendezései által, visszaveretett.
Mi a csatázás után történt, arról azt kivántam vala, bár az emberiség dicséretére be nem következendett. Tapasztalván ugyan is harczosaink, hogy mind a becsei, mind a franyovai ráczok (melly utóbbiak egy birájuk elnöklete alatt megindúlt küldöttség által hivák meg helységökbe az ellenséget) szövetkezve a lázadókkal, gyujtogattak, rablottak, sőt harczosainkra, visszavonúltakkor puskáztak, nagy része elvégre a lázadó csordával Csurogra átkelt, nem hallgatván többé vezéri szóra, bőszűltségükben a hon maradt ráczokra törvén, boldogot, boldogtalant lelőttek; vagyonukat elvitték, vagy elpusztíták; sőtt a csongrádi önkénytesek annyira vetemedtek, hogy sok becsei nemzetőrök házait is, még ezek kijelölt állomásaikon őrködének, kirablák, vagy elpusztíták. És ez eme különben dicső napra kiolthatlan szégyenfoltot ejt. Elvárjuk a magyarnak becsületérzelmétől, hogy ehhez hasonló esemény meg ne újjúljon.
Itteni parancsnok, Csuha, ezredessé lett kineveztetése folytán, ma elhagyá e várost. Ernyedetlen buzgalma, hősies magaviselete és kitünő hadi tudománya őt a becseiek bálványává tevék: követi őt útjában ezeknek mély hálája, de eltávozta miatt – még mélyebb fájdalma!
Kevés napok előtt, épen az ostrom napján, itt utazott keresztül Pest felé a lelkes gr. Esterházy alezredes, és a lángeszű ezredes Vetter. Bár útjok czélját sejtjük, de nem tudjuk, hinni akarjuk, hogy rövidre ismét visszatérendnek, mert bármikép tiszteljük is Kiss Ernő tábornoknak bátorságát és hazafiúi érzelmeit; Vetter ezredesnek hadtudományát nem gondoljuk nélkülözhetőnek vészteljes helyzetünkben. Azért tehát minél nagyobb erőt a bánságba és ennek egyik parancsnokává Vetter ezredest! – Sg.
