H. M. Vásárhely, oct. 16.
H. M. Vásárhely, oct. 16.
Mit irjak gyökeresen magyar vidékünkről, mellynek élete s minden mozdulata kimondhatlan érdekkel bir, kivált most, midőn e nemzet jövendője fölött az elhatározó perczek sebes léptekkel közeledni látszanak? Leirjam-e azon nyugtalanságot, azon aggodalmat, melly Csongrád megye lelkes és hazáját forrón szerető népének homlokán redőket von össze, a legujabb események s hírek következtében? – leirjam-e azon elkeseredést, melly a mindennapi munkájában érzékenyen megzavart, s roppant veszteségeket szenvedő nép olly bosszúra hevíti, melly csak a lázadók végkiirtásában találhat engesztelést? Népünk nyugtalanságát, a lázadók elleni ingerültségét leírni nem lehet!
Mióta Kossuth folyó hó elején meglátogatá megyénket, és felkereste a magyarságot ősi tűzhelyénél, hogy elmondja neki a veszély nagyságát, rnelly megsemmítéssel fenyegeti, s hogy lángszavainak villanyerejével felköltse az alvó oroszlánt, azóta harmadszor kel fel a nép és indulunk még ma Makó felé, a nagy kikindai kerületbe, hova hivatalos tudósítások szerint, 1500 határőr beütött, szándéka levén, útközben növelendő erővel az áruló Blomberghez csatlakozni.
Kossuth lelkes felhivása folytán, folyó hó 5-én indult a Dunához megyénk föllelkesült népe, azon reménynyel, hogy részt veend a szemtelen vakmerőséggel berontott horvátok szétverésének dicsőségében; de a magyarok istene ugy akará, hogy karjainkra ez úttal szükség nem lőn, és számosan már Szabadszállásról térve vissza, 8-án honn valánk. – Lélekemelő de egyszersmind – ki kell mondanom – szomorító s mélyen leverő volt látni, elindulásunk reggelén, milly hazafiui lelkesedéssel, milly roppant számmal tódult össze a nép kivált szegényebb része, s a legvagyonosabbak? a kivánt kocsikat csak a népfelkelési parancspokok szigorú intézkedéseire állíták ki; és a városi előljáróság mit tett? hát csak azt, mit más illy nagyfontosságú dolgokban tenni szokott: semmit. – Ez történt városunkban, és tartózkodás nélkül kimondom, hogy 40,000 lelket számláló község dolgainak vitelét – kivált jelen bonyolított körülmények közt – még sokáig illy kezeken hagyni nem kevesebb volna, mint a haza érdekeit veszélyeztető könnyelműség. Rendezett tanács! mikor jő el már a te országod?
Második népfelkelésünk tegnap volt. Erről, megvallom, szeretnék hallgatni; ha az eseményekhezi hűség mást nem parancsolna. Tegnap délután 5 órakor érkezett a Szegeden lakó szolgabirótól egy igen rövid sürgöny, melly szerint „Szeged a ráczok által megtámadtatott, a kimozdított nemzetőrök lefegyverkeztettek, tehát segitség és segitség!” No ezen hivatalos hiteles tudósításra s felhivásra a harangok félreverettek, a lármadob zúgott, mindenfelé lőn rémülés, lótás futás (a többi községekben épen igy) és megindult a nép kocsin, lóháton, gyalog, Szeged felé. Derék alezredesünk azonban a város szélén a népet feltartóztatta, s futárt küldetett, a dolgok állásának körülményesebb megtudására; a futár meghozá éjfélre a szegedi szolgabiró második levelét, mellyszerint első levelének tartalma félreértésen alapúl. – Némellyek azt mondják, hogy ez botrány, mások, hogy főispányi rendreutasitást érdemel stb. én csak azt mondom, hogy óvakodjunk olly lépések tételétől, mellyek által egy egész megyének nyugalma szükségtelenűl háboríttatik fel! – Volt ugyan tegnap Szegeden több ember életbe került szörnyü zenebona; de Szeged a ráczok által, nem támadtatott meg. Indúlnom kell: hát Makón fogom bevégezni soraimat.
