Az iparegyesületi rajz tanoda.

Teljes szövegű keresés

Az iparegyesületi rajz tanoda.
Az iparegyesületi rajz tanoda a gránátos utczai, ezelőtt Hoffmann, most Szelvényi-féle 465. szám alatti házba tétetett által. A lehetséghez képest kellően levén fölszerelve. Glembay Károly rajzoktató ur, benne mint eddig, ugy most és ezentúl is az iparos fiatalságot művességi, szabadkézi, építészi és ékitményi rajzolásban oktatja. Építészi előadásait is, a midőn az idő engedendi, itt tartandja. Most azonban, a honnak harczias szükségeit óhatván részéről is szolgálni és követve a közoktatási ministerium intését, mellynél fogva ez idő szerint főleg a hadi készséget fejlesztő képességek mívelését rendelé, – Glembay ur is a hadi életben megkivántató rajzolás körében ajánlkozik a katonai pályára lépendő vagy már lépett ifjakat oktatni. – Tanítandja a táj és térfölvételi, a vár-, város-, falu-, sáncz-, erősítési, a térkép-készitési, átalában az erődítési rajzolást, s mind ezt mérnöki szakismereteihez képest, elméleti fejtegetések s gyakorlati kivitel kíséretében.
A vasárnapi és ünnepi oktatások díjmentesek. A hétköznapiak iránt, díj és óra tekintetében, magában az iskolában értekezhetni az oktató urral. Kelt Pesten, octoberben, 1848.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem