BOCSKAI HAJDÚI.
BOCSKAI HAJDÚI.
Tiszteljétek a multak szent emlékeit!
Isten hatalma azok által őrködik a nemzedék sorsa fölött.
A szabadág szent csatáiban elhullott hősök kardjai egyegy talizmán a maradék előtt, a hősök neve egyegy istenség, mellyre esküszünk; s ha az unoka, kinek vére nem korcs, kezébe veszi az ősi kardot, ajkára a hősök nevét: annyi, mintha isten színe előtt, annyi mintha haldokló apja ágyánál esküdnék; s higyétek el, vagy visszahozza azt győzelemmel, vagy rajta vérzik el dicsőségesen.
A melly nép bálványozásig tiszteli szabadsága szent hőseit: azzal isten csodákat tesz.
Hol az a schweizi, ki Tell kápolnájában nem imádkozott, s a földet, hol Winkelried vére folyt, meg nem csókolá?
Hol az a magyar, ki Hunyadi, Zrinyi vagy Bocskai nevére fel nem gyúl, kivált most, mikor a háromszázéves sárkánynyal, a vérünkön hízott népfaló sassal kell élethalálra megküzdenünk?
Szabadok valánk háromszáz év előtt; de azóta megnehezűlt isten keze felettünk: mert gyáván megfelejtkeztünk őseink nagy nevéről, – mert juhokká változánk, kiket oroszlánok nemzettek vala, – mert egy esküszegő dynastia karjaiba vétkes bizalommal vetők magunkat, s mézes szavakért koczkára tettük jövendőnket, s felejtni készülénk fényes multunk emlékeit.
Azt gondolánk, hogy az ölelő karok egy szerető atya karjai, hol annyi üldöztetés s dúló pártviszály után megpihenhetünk, s azon vettük észre magunkat, hogy a szelíd sas oldalunkba meríté körmeit és hűségünk jutalmáúl megvérezett.
Isten büntetni akart, s nem engedé, hogy az első megcsalatásra fölébredjünk; elámított hűségünk bűnhályogai csak lassanként szakadoztak le szemeinkről; sok fiaink ártatlan vérével kelle istenünket megengesztelnünk, a vétkes hanyagságunkérti bocsánatért.
Ez áldozathoz ősapáink, a mindig szabadságszerető Bocskai hajdúi, legtöbb vért vittek, legtöbbet szenvedtek a szabadságért s elámított testvéreik bűneiért.
Bocskai fölkelt merészen, mint a megsértett oroszlán, hogy boszút álljon a magyar szabadság elnyomóin, s elvakított nemzetét felriaszsza mákonyos álmából, mellybe az ocsmány camarilla sülyeszté, hogy föl ne ébredjen, midőn a szabadság szeretet gyöngyeit szíve gyökeréből kivagdalja.
Bocskai győzött; s mint győztes a vérszomjas sas fejéről nem tépte le a csillogó koronát, hogy a magáéra tegye; megelégedett nemzete szabadságával, s nekünk hajdúinak a szabadsággyilkoló sas kitépett tollait hagyá emlékűl, mintha azt akarta volna mondani: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
Bocskai elhalt; de isten ugy akarta, hogy sírja melegágya legyen a hajdú-vitézségnek, midőn az alacson hitszegés boszúórája bekövetkezik.
Azóta több mint kétszáz év kínos perczei multak el. Az absolutismus nehéz átokként feküdt rajtunk; ajkainkat elnémítva, sajtónkat lebilincselve: hogy multunkat elfelejtsük, s jövendőnket neki adjuk át. De ősapáink szent szelleme leszállt a sírok felett, s anyáink ajkairól szent traditiók által tanított és emlékeztetett: hogy mi a Bocskai-hajdúk ivadéki vagyunk!
S igy talált bennünket a szabadság tavasza, midőn a martiusi szelek fölrázták az alvó nemzetet.
Isten nem hagyott el; külde szabadítót, a nemzeti hosszú bánat megvigasztalóját, ki az ősök sírhalmain megállva, belefújt a szabadság Lehel-kürtjébe, s egy nemzet rohant lángoló kebellel zászlója alá: szabad nemzeti lételt vívni ki, vagy elvérzeni dicsőségesen!
Bocskai zászlója kitűzetett.
Mi, hajdúk, seregestől mentünk e zászló alá, mellyhez vallásos regék kötik lelkünket, s elvérzett apáink dicső emlékei; a hajdú nép vágyott tettekben is hasonlítani a vitéz apákhoz, s égett küzdeni hona galád ellenségei ellen; de e nép, a két száz év óta mindig csalatott, most ismét új próba-kővön áll: meg akarják vele tagadtatni őseit, zászlóiról leszaggatni a dicsőség nevét, a Bocskai nevet, s ráütni a császári katonai elnevezés gyűlölt bélyegét.
Ti férfiak, ott az alkotmány szent chartája mellett, kiket isten egy szabad nemzet őreiűl emelt a kormányi székbe, halljátok meg a népet! Isten szava szól a nép ajkain!
A hajdú nép szereti e hazát s érte vérét s életét áldozni kész; de irtózik a katonai névtől, irtózik a császári formától, mert azon isten átka fekszik; mert a hitszegő austriai ház 30 év előtt is illy nevű bérzsoldosokkal lövöldözteté össze véreit.
A hajdú nép egytől egyig kész Bocskai zászlója alatt elvérzeni; de minden más nevezettel csak ősei szellemét hiszi megsérteni. Ne fojtsátok el a nép lelkesedését; használjátok föl az alkalmat, a hazának merész és számos bajnokokat gyűjteni! Hagyjátok meg a Bocskai csapat nevét; állítsatok bár három zászlóaljat: e zászlók alá nem kell erővel katonát fogdosni; e zászlók katonái a magyar szabadság örökös önkénytesei lesznek, kiket a tiszta honszeretet, s a multak iránti kegyelet győzelemről győzelemre viend a nemzet csatáiban!
Örökítsétek meg Bocskai emlékezetét; ajándékozzátok meg a megcsalatott hazát Bocskai hajdúi szabad csapatjával; állítsatok örök emlékszobrot a szabadság felejthetlen hősének: hogy kétszáz éves álom után újra feltámadjon, s a historiában ugyanazon lapon tündököljön a kivívott magyar szabadság és a Bocskai név! – Borbély Dani.
