Szarvas, oct. 22.
Szarvas, oct. 22.
Megszállta megyénket is valahár a népszabadság szent geniusa. Ügyfiak kelnek az absolutismus-bérenczek nyomán, s közügyeink iránt kevesb az aggodalom. – A tömeges népfölkelés sikerrel jött eszközlésbe. Százezeren állnak már fegyverben Arad horizonja alatt. Mind ember a talpán! Magából Szarvas városából mintegy 5000 sietett a vészhelyre. Nőket, kis fiukat és őszbe borúlt aggastányokat kivéve, nincs férfi e nagy városban látható. Minden ép kézlábu, tenyeres-talpas oda van. – Mit végeztek eddig, még nem tudni; – de, mint a legszebb remény 482s biztos győzelem elbízottságával mentek oda, ugy bizonynyal sikerdús diadallal térnek vissza kedveseik ölelésére. – Ezenkivül 277 ujoncz indíttatik ma vagy holnap innen Vásárhely felé. –
Azonban a sok jó búza közt mindig akad konkoly is. Igy itt e megye keblében M.-Berény vonakodott ujonczokat adni és fölkelni, sőt a volt uraság jószágát vandalmódra dúlta, s a szépen díszlő fákat kiásta, széthasogatta. M.-Berény brachium alatt van. Szörnyű, bár igazságos. Ha a berényiek a felsőbb rendeletnek hódolnak: a rögtönítélő bíróság néhány izgatót fölmagasztaltat; ha nem: akkor őket a hevesi és kunsági karhatalom tönkre silányítja; gyökig kiirtja. Szörnyű, de igazságos boszú! – A berényiek most infamia-bélyegzettek, s egy léleknek is a faluból kimenni nem szabad. Minden közlekedés tilos. Ki vannak zárva mostanra a köztársaságból, kizárva a világból. Ez rettentő büntetés, de érdemlett! – S ez megyeszerte, még a templomi szószékekről is közhirré tétetett.
Azonban, midőn illy szégyen- és vérpadra állíttatott ezen évek előtt még Békesben legbékesebb és legiparosabb nép: tudjuk meg, ki hatott illy rákfenésen e nép erkölcsére? Ki volt bujtogatója? Ki volt ördöge? – A capite foetet itt is, polgártársak! A megyei tisztikar egy része, melly a nép közé az anarchia üszkét és Eris almáját maga dobta, esik itt a népátok súlya alá. Van közte, ki Pestbudán, Pozsonban, meg a pozsoni camarillai conferentián nagy hazafi volt; – de soha otthon! Jelszava volt: „Mindent az udvarért, semmita népért!” Ezek mindent elkövettek a népzavarok élesztésére, és titkon a fejetlenség parázsát szitogatták. Jeligéjök lehetett: „Éljen az anarchia, s élni fog a camarilla!” Az árva népet nyúzták és száz meg ezerszeri megcsalatása által a bizalmatlanság magvait hinték el. Tamás lett mindegyik. Nem hitt a fiu apjának, s a testvérek egymás iránt bizalmatlanokká lettenek. A legszentebb ügyet, a legigazíbb beszédet hazugságnak keresztelte a nép, mig végre vad lázadást szült a megölt bizalom. Ehhez járult még az, hogy a felsőség a bűnt vagy elnézte, vagy ignorálta. Továbbá: bizonyos aradi ügyész, és egy berényi német lakos, a berényieket folytonosan izgatták; a falu jegyzője pedig, – hogy egyéb érdemeit elhallgassam – a berényi gyógyárúst gyulai börtönnel fenyegette, azért, mert ez a balga népet fölvilágosítni, s az igazság ismeretéhez juttatni vasárnapi leczkék által akarta. Meglátjuk, ha valljon huhol-e majd ezentúl is szabadon?
Im! ezt akartam. Nem kiméltem a népet, nem a felsőséget. Suum cuique! Cato nem vagyok, Cato vagyok.
Végre interpellalom a gyoma kerületi képviselő polgártársat, meg tudja-e mondani, hány mértföld Pesthez M.-Berény? És, van-e tudomása Berény felől? Mert a berényiek róla többet nem tudnak, mint hogy követök, és azt, hogy tán keze, nyelve beteg, mert sem szólt, sem irt, vagy hogy tán meg is halt – szegény?! – Irtó.
