A KÖZLÖNY UTÁN.
A KÖZLÖNY UTÁN.
Közöltetik azon 120 honfi és honleány névsora, az általuk tett ajánlatokkal együtt, kik f. h. 1-jén a rnegsebesültek részére fölállítandó kórház számára több rendbeli vászon- és ágyneműt s 23 ft 30 krt a város házán átadtak.
– A honvédelmi bizottmány meghagyásából: A Hunyadi lovasság 1-ső, Lehel 2-ik, Mátyás Király 3-ik lovas honvéd ezred szám alatt jövend elő minden okiratokban.
Felső ruházatjuk sötétbarna rövid attila, veres zsinorokkal, világos szürke lovagló nadrág térdig bőrözve. Az 1-ső lovas honvéd ezred csákója világos vörös. A 2-iké zöld. A 3-iké kék. Az újonan alakúlt lovas ezredeknek tudomásúl szolgáljon, hogy az ezredeknél a századok nem mint eddig minden osztályban (divisio) 1-ső, 2-iknak, hanem folyó szám által 1-sőtől 6-ig nevezendők. Pesten, oct. 28. 1848. Nádosy Sándor ezredes.
– Tudósítás. Minden félreértés elhárítása végett ezennel közzé tétetik, hogy a fő- és fiókhadfogadó parancsnokságok – Haupt- und Filial-Werb-Commanden – mellyek az evidentia és az illető ezredekkeli közlekedés fentartására okvetlen szükségesek, ezentúl is egész minőségekben megtartatnak, s csak egyedűl a toborzási parancsnokságok – Werbungs-Commanden – jelenleg ugy is ujoncz-állítás levén, szétoszlatnak. A hadügyministeriumtól.
– Több selmeczi lelkes nők 70 pár uj fehér ruhát 6 darab lepedőt, 60 db pólyát, 21 1/2 font kötözőt és 106 font tépést. Sárosmegyei és Eperjes városi hazánk szabadságaért hőn lelkesült nőiegylet 5 db szalmazsákot, 159 uj inget és 93 db uj gatyát a honvédek számára beküldeni szíveskedtek. Ezen igen becses ajándékokért fogadják a haza nevében hálás köszönetemet. Nádosy Sándor ezredes.
– Miskolczi sótárnokká az eddigi munkácsi sótárnok Lieb Mihály, ennek helyére pedig huszti k. uradalmi pénztárnok Maholány Tamás, munkácsi sótárnoknak áttétettek és illetőleg kineveztettek.
– Szabó alezredesnek az ó-kéri táborból oct. 25-kén kelt jelentése. F. hó 24-kén délután 3 óra tájban parancsolatot kaptam Éder vezérőrnagy urtól, hogy az ellenségnek Járek és Túria közt legelő mint egy 1000 db marháját hajtassam el. Ezen parancsolat következtében egy század Ferdinánd-huszárral, egy fél lovas ágyúüteggel, 6-ik 8-ik honvéd zászlóalj és 1ső székely ezredből egy egy osztállyal elindultam. Azonban midőn egy Sziregh és Temerin közelében eső elpusztúlt majorhoz jutottunk, a hosszan elnyúló kukoriczából hirten sürű tüzeléssel támadtattak meg huszáraink, ezt hallva Gombócz huszár főhadnagy segéd csapatával védelemre sietett, azonban, midőn övéitől előre haladva egy árkot keresztűlugratott volna, lova alatta agyonlövetett, s csak az épen akkor oda vágtatott Lipovics és Huszár nevű huszár tizedesek menték meg életét. Látván a csatát, Gróman századost szakaszával segítségre küldém, kiknek közbevágásuk által az ellenség visszavonúlni kényteleníttetett.
Közűlünk két huszár elesett és két ló megsebesíttetett, egy agyonlövetett. Az ellenség mintegy 10-ig való halottjával sánczok közé futott.
Az ellenség üzésére az előcsapatot és a fél ágyúüteget küldém, s az ágyúkkal Ditt tüzér főhadnagy a sánszok közelébe nyomúlván, olly jól irányzott lövéseket tett, hogy az ellenség sorai tüstént oszlani kezdettek, s hogy abban nagy kárt tett, onnan gyanítható, mert magam is az ágyúk közelében állván, saját füleimmel hallottam a sánczból hangozó iszonyú jajgatást.
Az ellenség is kezdett ugyan két ágyúval működni, de egyik csakhamar elhallgattatott, hihető haszonvehetlenné tétetvén, köztünk semmi kárt nem tett.
Miután azonban esteledni kezdett, s átlátva azt, hegy a marhák őrizésére nagy számú csapatok vannak az ellenség által elrejtve, nehogy csekély csapatunk körűlvétessék, a táborba visszavonúltunk.
Különösen kitüntették magokat Ditt tüzér főhadnagy, Gombócz Ferdinávd ezredi főhadnagy, Lipovics és Huszár tizedesek, kik főhadnagyuk életét megmenték, s Birt közhuszár, ki saját lovát adá a megsebesült főhadnagynak.
A gyalogság nem érhetvén a csatahelyre, nem is vett részt a csatában. Budapesten, nov. 6. 1848. Nádosy Sándor ezredes.
– Az országos honvédelmi bizottmányhoz Közép-szolnok megye első alispánja Bálint Elek Zsibóról nov. 2-ról 1848. következő jelentést küldött: A fellázadt Zsibó helységnek és környékbeli fellázadt helységeknek megtámadására nézve tegnap éjszaka 11 órakor Nagy Károly őrnagy ur rendeléséből Zilajról kiindult 1500 nemzetőr, kiknek lelkesítésére nézve a jelen levő veszély között a sereg élére állani szükségesnek látván alispán ur, az ő és a nevezett őrnagy vezérlete alatt a sereg reggeli 6 órakor a zsibói határszélben megjelent, és az Erdély felől való határrészt elállotta, azonban híre jövén, hogy Décsey László kormánybiztos ur 700 honvéd és 3000-en felül levő nemzetőrökkel Zsibót már reggeli 5 órakor bevette, Zsibóra bevonultak és a kormánybiztos ur rendelkezése alatt álló táborral egyesültek.
Zsibón, minekutána az egész tábor a helységbe szétoszolva nyugodott volna, hírt kapván az előőrök által, hogy a lázzadák támadásra készülnek, a lármadob megperdült, és talpon állt a sereg az ellenség elfogadására, s egy része a csakugyan közeledő lázadók elébe indíttatott, nevezetesen Rona helysége felé, honnan a Szamoson keresztül közeledtek, a lovas nemzetőri csekély csapat fogadá őket, kik sűrű tüzeléssel nyomultak előre, de visszaverettek. A győzelmes sereg visszatartózhatlanul átrohant Rónára, ott számtalan oláhokat lelőttek, számuk még nem tudatik, s a helységet, melly a lázadók bűnfészke, felgyujtották, az porrá égett. Részünkről kevés a veszteség; két ló sebesíttetett meg és báró Eglofstein nemzetőri őrnagy egy ütést kapott, a lázadó oláhok szétfutottak Kővár vidékére, a tábor Zsibóra visszavonult, s midőn a nap fáradalmai után épen enni akartak, ujra megtámadtattak, de ezek is széjjelveretvén, s futás közben kettő közőlök elfogatván, ujra csendesség lőn. A magyar utasok mindenütt feltartóztatnak, s kiraboltatnak.
– Az orsz. honv. bizottmány Festetics gr. Volkemberg asszonyt végképon, Jurenák Ludmilla és Jurenák Antal urat pedig azon megjegyzéssel menti fel az oct. 10-ki határozat alúl, hogy a folyamodványban elősorolt okok megszüntével, minél előbb visszatérni kötelességüknek ismerjék.
– Az országos choleraügyi választmány elnökétől. Értérítés a choleráról. A keleti cholera először ezelőtt 18 évvel látogatott meg minket; idősbjeink tehát ösmerik; fiatalaink pedig, kikre a hazának most legnagyobb szükségük van, nem.
Ezek kedveért a betegségre nézve némellyeket elmondani csak azért is szükségesnek tartunk, mivel a fiatalság gondol legkevésbbé a betegségekkel, sőt daczol velök; azonban, ha az idősbek is okulnak szavainkból s lelkészek, tanitók, gazdatisztek, jegyzők a népnek utánunk segélyt nyújtanának, annak örülünk.
I. A cholera szembeötlő jelei. A szóbani betegség beálltával a test bőre hamvaskék és békahideg;
a végtagokat u. m. kezeket és lábakat időnként fájdalmas görcs szorongatja;
a belső részek u. m. gyomor és belek hányással és hasmenéssel ürülnek ki, az ürület savóforma viz;
a hang elváltozik, rekedt, susogóvá válik.
Ezek azon kórjelek, mellyek a betegen mindenkinek szemébe ötlenek, de nem minden esetben törnek egyszerre elő.
A mult alkalomkor az tapasztaltatott, hogy az 1831-diki járvány kezdetével legelsőbb a kékülés és görcsök mutatkoztak, ezekre eredtek el a belső részek; 496a járvány közepén pedig legalsóbb hányás jött elő, ezután jött a kékség és hasmenés görcsökkel;
a járvány utólján végre egy-két napig közönséges hasmenés ment előre, ha ez nem gyógyíttatott, ment által hányásba, mellyre a kékség és görcsök következének.
1832-ben és 1836-ban legelébb hasmenés mutatkozott, mint 1831-ben a járvány utólján.
Ezt tudni azért fontos, mert könnyebb valamelly bajt kezdetében, midőn a természet gyógyerejénél fogva a gyógyulást maga a test igen könnyen előállítja, orvoslani, mint akkor, midőn már az egész betegség előállott, s a természet gyógyerejét hátra vetette, de erről alább.
Azon kórjelek közöl, mellyek a beteg érzésén alapulnak, ki kell emelnünk az olthatatlan szomjat és a melegség érzését.
A szomj és a kiürülések közt arány van, hogy minél sürübbek a kiürülések, a szomj annál inkább növekedik; s minél többet iszik a beteg, a kiürülések annál gyakoriabbak.
A melegségre nézve a beteg forróságot érez, magáról minden takarót elhány; egészséges ember pedig a beteget még a szájában s nyelvén is békahidegnek találja.
A többi kórjelek egynél igy, másnál amúgy mutatkoznak, s alabb, ha fontosak, különben is emlittetni fognak.
II. A beteg testnek belső állapota. A keleti choleránál a vérben saját változás történik. Uteri vagy piros (arteriosus) természetét elveszti s visszerivé vagy kékké (venosus) válik. Különösen a vékonyabb üterekből kitakarodik, s a visszerekben összetolul, s minthogy az ütéri vér folytonos képződése akadályozva, mintegy felfüggesztve van, azért veszti el a test természetes melegségét.
Nem levén czélunk a vérképzés ezen változásainak okát fejtegetni, ezt csak mint tényt említjük; következményeit azonban röviden előadjuk.
A visszerekben (összesen a bőrszöveti s bőralatti, főmell-, hasüregieket értvén) megtolult vér miatt támad a testnek hamvas kéksége.
E kékség legelébb meglátszik azon részeken, mellyeken a külbőr igen vékony, mint az ivarszerveken, az ajkakon, nyelven, körmök alatt, szemek körül stb.
III. Illyenkor még csak az érzékeny idegzetű ember veszi észre egészsége változtát, más erősebb ember mi változást sem érez; hanem már a vizsgálónak ezen előjelek föltünnek.
A helyett tehát, hogy az ember a szokatlan kellemetlenségtől járkálással vagy ivással vagy evéssel stb. akarjon menekülni, inkább feküdjék le nyugodt kedéllyel azért, mert ha egyebet nem tesz is, mint összehuzva magát, jól betakaródzik, hamar izzadás fog kitörni, mellyet ha valaki gyógyászilag is elősegélni kíván igyék egy kis findzsa meleg limonádét vagy puncsot, vagy gyenge savanyú meleg eczetes vizet, vagy ha nyomban jelen van, üljön meleg fürdőbe.
Az izzadást átöltözéssel mind addig zavarni nem kell, mig a test hűlni nem kezd.
Ha ezen időszakban a természet gyógyereje a bajon illy könnyen és hirtelen nem fordított, ez a maga utján tovább halad, t. i. a vérnek visszeri állapota inkább-inkább kifejlik.
Ha ezen állapot kifejlett, a természeti gyógyerőnek külölésére csak egy út van. Ezen út a visszeres vérből a higabb savós részek elválasztásában s a belekrei lerakodásában rejlik, jól megjegyezvén, hogy ezen út csak pillanatnyira életmentő út.
Ha ezen elválasztást a természet előidézni nem képes, jelen áll a száraz cholera (cholera sicca). Ennél a test kék; a görcsök majdnem folytonosak; hasmenés, hányás nincs; a fő szédelgése, kábultsága nagy; a hang semmi; a bőr összeesik, kezeken, lábakon megránczosodik; a szemek beesnek, kikerekednek, azokat a pislák betakarni nem képesek; egynél szorongás, félelem, másnál semmivel sem gondolás mutatják, hogy a baj nagy; idő kevés, tennivaló egy, t. i. az elválasztás előidézése. Legczélszerűbb valamellyik hashajtó só (sal mirabilis Glauberi, Arcanum duplicatum, sal amarus, stb.
Ha pedig a vérből a savós részek a belekre lerakodtak s hányással, hasmenéssel kiürülnek: a természeti gyógyerő pillanatnyira elhárította az életveszélyt s időt enged a beteg bajának közelebbi vizsgálatára.
Ekkor fontolóra lehet venni: valljon étekzabálás miatt támadt-e a baj s az étkek a gyomorban vannak-e még, vagy már átmentek a belekbe? s ahhoz képest kell vagy hánytatót (ipecacuanhából) vagy hashajtót rendelni. Hogy miféle hashajtók adassanak az egyes járványokban? a tapasztalás mutatja meg. Igy jelenleg a gyengébb izgató növények az erősen izgatók és az ásványi sók fölött állanak.
Ekkép a betegség tisztán áll előttünk.
Az itt mondottakat az eszmék összefüggése miatt el kelle számlálni azért, hogy a kórjelek értékét meghatározni, s a természet működéseire visszavinni lehessen.
IV. A betegség kezelésénél általában a vér állapotát pillanatnyira sem szabad szem elől téveszteni.
Mindamellett, hogy a lélekzésben szorultságon kivül semmi változást sem vehetni észre, mégis az üteri vér készítése a tüdőkben akadályozva van. A kész vér tehát, mint említök, a visszerekben tolul meg, mi miatt a vérkerengés nem folytathatja rendes menetét, ezt tehát elő kell mozdítani.
A külső bőr, minthogy az üterek legszámosabb ágai benne végződnek s a visszereké ismét benne kezdődnek, a vérkerengés akadályát legelébb megérzi, azért látszik s éreztetik rajta legelébb a kékség s hidegség; a betegség kitörtével azért esik össze annyira, hogy az embert formájából majdnem kiforgatja.
A vérkerengés akadályát leghelyesebben elháríthatni azon dolgok által, mellyek a bőrben az alélt természeti meleget fölélesztik. Illyenek a dörzsölések, melengetések, böringerlő külső és belső gyógyszerek.
Ezek között első helyen áll a testnek részletes és általános dörzsölése.
A dörzsölés nem csak meleget fejt ki, hanem mechanice igenyest a vérkerengésnek is lökést ád.
Ezt elmulasztani, mihelyt a betegség kifejlett, azért nem tanácsos, mert minden más kezeleteknél elébb lehet vele czélt érni.
A dörzsölés az izmokon véghez vitetik puszta kézzel vagy perkál avagy pálya (flanell) darabbal, puhább vagy keményebb sertéjű kefével a szerint, a mint a beteg bőre finomabb vagy durvább, a mint a betegség kezdeténél van, vagy már a bőr szélhüdéseig előhaladt.
A dörzsölés történik vagy szárazon vagy nedvesen. Ez utósó esetben alkalmaztatnak: víz, eczet, bor, égettbor, lél (spiritus) és lélben fölolvasztott illatok vagy csipős szerek, millyenek a festmények (tinctura). A csipős szereknél vigyázni kell, hogy egészséges ember kezével huzamosabban érintkezésbe nem jójenek, mivel ennél hamarább lenne bőringerlő foganatjok, mint a betegnél.
Különösen a viz jéghideg vagy minél hidegebb legyen, lehet jó meleg is; vizzel a dörzsölés áltlaában tovább folytattassék, mint a többi szerekkel, s utána a test lepedőkkel vagy pólya darabokkal jól körültekergettessék, minthogy a csak paplannal vagy dunyhával betakart testben a melegség nem szokott kifejleni.
Az eczet, a bor, melegen dörzsöltessenek; az égettbor a lél pedig langyosan.
A csipős szerek, mellyenek a lélben fölrázott paprika, kutya- vagy farkastej, körösbogár, mustármag, torma stb. hidegen vétessenek.
Ezekkel nem kell erősen dörzsölni mert különben, mihelyt a bőrben a visszahatás vagyis s meleg kifejlése az izzadság nőtt, könnyen terjedelmes hólyagok s nehezen gyógyuló bőrszivárgások támadnak.
A melengetések vagy melegített lepedőkkel vagy tányérokkal, födőkkel, vagy kő- tégladarabokkal vagy vasalóval (azonkép mintha fehérnemü sikáltatnék) történnek. Tovább tartják a meleget a gorombára tört só, még tovább a homok, föld, legtovább a kőkorsókba töltött forró víz. Midőn a homokat zsacskóban a hasra, czombok tetejére lehet alkalmazni, akkor az oldalak mellé, a czombok közé, talpakhoz kőkorsókat (millyekben savanyú vizek árultatnak) bugykosokat lehet rakni.
A dörzsölések és melengetések hatásai mulékonyak, néha sokszori ismétlés után foganatosak, máskor foganatlanok. Ez utósó esetben jó szemügyre véve meg kell itélni, valljon a főre vagy hasrai vértolulás nem nagyobb-e? s valljon nem ez okozza-e az alkalmazottak sikertelenségét? Ha igen, akkor helyök van a bőringerlőknek, millyek a mustárliszt, torma es kőrösbogárpor.
A mustárliszt vízzel vagy eczettel péppé keverve s vastagocskán ruhára kenve, ha a hasban van a vértolúlás, a hasra tétetik, még pedig a darabot nem kell kimélni; ha pedig a főben van, a kezekre vagy lábszárakra alkalmaztatik. A mustárliszt elég, ha a betegség foka nem nagy vagy az még korai.
Ellenkező esetben a liszthez torma kevertetik, mellynek hatása a mustárénál hamarábbi és erősebb; vagy tisztán torma vétetik elő, ha a baj még sürgetősb.
A kőrösbogárpor vagy rozsliszttel vagy mustáréval kevertetik pépé s alkalmaztatik.
Átalában megjegyzendő, hogy ezen bőrizgatók addig hagyassanak a testen, míg a kórjelekre nézve czélt értünk; azután távolíttassanak el; de ha a szükség igényelné, ismét alkalmazandók lennének. Azon szabályt, hogy addig maradjanak helyben, míg a bőr alattok megpirosodik, megtartani nem lehet, mert a súlyosabb esetekben arra hiában várnánk, mivel hatásuk gyakran a lábbadozásban fejlik egészen ki. (Vége köv.)
