Bihar megye. Ér-Keserű, nov. 1-én.

Teljes szövegű keresés

Bihar megye. Ér-Keserű, nov. 1-én.
Szeretett honunk súlyos helyzetét minden hazafi fájdalmasan érzi; de kétszeresen érzik azt a magyar zsidóknak azon egyénei, kik lángolva a hazaszeretet szent eszméjétől, szeretett gyermekeiket vagy testvéreiket küldék el fegyvert fogva a veszedelem helyére. Kétszeresen érzik a haza veszélyes állapotának szívet sebző fulánkjait, midőn a haza iránti kötelesség betöltésének leple alatt, mint Saturnus saját gyermekét fölemésztve, ugy a szegény magyar zsidók saját előljáróik által emésztetnek fel. Szerkesztő ur! Az emberiség egy szenvedő osztálya nevében kéretik e soroknak lapjábai felvételére!
Hazánk függetlensége és kivívott szabadságának fentartására a nemzet képviselői által 200,000 főböl álló magyar hadseregnek felállítása határoztatott meg. Ennek folytán következett az újonczok kiállítása, melly szerint az 19–22 évesekből volna alakítandó. A törvény vallás tekintetében semmi különbséget nem tett; hanem a nevezett korúakból történendő ujonczozást parancsolá. E törvény végrehajtásával a megyei hatóság a zsidó újonczok kiállítására nézve a zsidó-községek előljáróit bizta meg. Igy példáúl az álmosdi járásban – Bihar megyében – ugyan az álmosdi zsidó község előljárói bizattak meg az e járásra eső zsidó újonczok kiállításával. Ezeknek könnyebbi előteremtetése végett megengedtetett a „helyettesítés.” De előjáróink visszaélnek ez engedménnyel, mert hiszen egy kis „Geschitft”-et is jó volna egyúttal ebből csinálni Moses és Iczik uraméknak. Én a „helyettesítés” szó alatt azt értem: hogy azon egyén, ki törvény szerint katonának menni köteles, az maga személye helyett állíthat más egyént. De az álmosdi zsidók előjárói másképen értelmezik e szót. Azok az elvetemültebb osztályból vásárlottak bizonyos mennyiségű egyéneket; pedig hazánknak jó és becsületes katonákra van szüksége. Összeülvén aztán a nevezett előjárók, e járásban lakó zsidóságra bizonyos pénzösszeget kényök szerint vetvén ki. Tehát egy új adónem létezik hazánkban. Nem elég, hogy vagyonunkat, sőt életünket készek vagyunk áldozni hazánkért, még ennek ürügye alatt néhány fukar ember pénzzacskóit is kénytelenek vagyunk megtölteni véres verejtékünkkel. Ez adónalc kulcsa pedig: a felvilágosultságnak bizonyos foka. Minél felvilágosultabb az egyén, annál többet vetnek reá; a vakbuzgókra pedig annál kevesebbet. E sorok irójára, mivel szabadelvűséget nyilvánított, és mivel már három testvérét küldé a csatatérre, kik bizonyosan nem tartják meg a sábeszt, és „Koschert” sem igen esznek, Iczik uram büntetésűl 100 frtot indítványozott e nevezett adóból. Ők pedig a szolgabiró által felhatalmazottaknak mondják magokat. Valóban kár illy tudatlan embereket hatalommal felruházni. Ezek visszaélnek a hatalommal, s a törvény szelleméhez képest semmit végrehajtani nem képesek; mert a középkor sötétségéből származott zsidó rabbik törvényei szolgálnak nekik minden tetteikben zsínórmértékűl, mellyek a jelen kor szülte rendszabályokkal össze nem férhetnek. Eljárásuk zsarnokság és erőszakoskodás. Ha mi azt mondjuk: van köziünk 19 éves ifju, amazok, ők csak pénzt követelnek és a reájuk ruházott hatalomnál fogva exequállatnak is bennünket. Ez kiálhatatlan, égbe kiáltó erőszakoskodás. E zsarnokilag rajtunk elkövetett igazságtalanságnak elejét kell venni, mi legczélszerűbben úgy eshetik meg, ha minden 19–22 éves zsidó ifjúnak sorshúzás útján magának kell mennie. Minő üdvös leend ezen rendszabály az izraelitákra nézve, az kíszámihatlan. Négy évi szolgálat alatt tapasztalnak és tanulnak. Keresztény testvéreik és bajtársaik iránt barátságos indulattal viseltetnek; a köztök századok óta fenálló előitéletek vasfalai összeroskadnak. Hazatérvén felebaráti szeretettel karolandják át más vallású testvéreiket s barátságos viszony létezendik a különböző vallásúak között. Reméljük e sérelmünk orvoslását ama férfiaktól, kiknek hatalmukban áll, s óhajtjuk, hogy önkény, erőszakoskodás és zsarnokság helyett, igazság, jogosság és törvényesség uralkodandik e haza minden részében és néposztályában. – Mandl Izidor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem