Egy m. szigeti levelező.
Egy m. szigeti levelező.
– Egy m. szigeti levelező az Alf. Hirlapban a Gallicziából átjött Vilmoshuszárok utját következőleg irja le: Oct. 16-án d. e. 11 órakor érkeztek meg a Vilmoshuszárok kegyetlenűl kifáradt lovaikon, jövén Taraczközről hol orsz. képviselő Móricz Antal, Kéti László stb. házaiknál feltünő szivességgel voltak fogadva, – hozván magokkal egy nemzeti lobogót is, mellyel dombói tiszt..... ajándékozta meg őket Mármaros határába átléptökkor. Délben, a szigeti nemesség látta mindnyájokat szives lakomájánál. – Iszonyú sok, a mit e vitézek szenvedtek! Ötvenen iudultak ki Tarnopolból, 4 napi készület után; melly halogatás szolgált épen szerencsétlenségökre, a mennyiben, szándékuk az ezred kormányzóinak tudomására jutván, szüntelen szemmel tartattak. Generaljok Szuván, igyekezett őket leverni, élvén különösen azon okkal, hogy Magyarországon nincs többé semmi baj, Jellachich elfoglalta Budát, s a zavargások megszüntenek, nincs szükség többé a hazamenetelre. Azonban a szó nem nyert hitelt, ott volt nálok, ‘Kossuth hazahivója’, s eljövetelökre már az előtt esküt is tettenek* A szorgos felvigyázat miatt csak reggeli 4 órakor indulhattak meg. Vezette őket gr. Goholszki Béla, lengyel hős, az 1830-ki forradalomból ismert s próbált férfi az osztrolenkai csatában. Útlan útakon – az említett lengyel rokonai jószágán keresztül, némi pénz segélyt is nyerve – 48 órai utazás után érhették el határainkat, miután elébb harczot is kelle víniok. T. i. megtudatván a kiindulás, emberek lőnek kiállítva, egy hidon, ellenök. 10 maradt el közölök, azok közt egy őrmester is, kinél úti költségük vala; egy lelövetett saját kapitányok Auer Péter által, ki lesben várta őket; e kapitány erdélyi születés. Hadd tegyek még ide egy pár képet. Mikor Mármaros határát elérték, a hegytetőre eljutva, minden ló felnyerített; az örömhangok könyre inditák a kisded csoportot. – Egy vitéz nehéz betegen is elindult velök. Ha meghalok is: legalább hazám földén haljak meg! Úgy lőn. Holnap temetjük. Szerencsi János a neve, tokaji fi. – Ide érkéztök után, elromlott ruháikat a megye kiigazíttatta, újakat osztatott; nemzeti rózsát viselnek csákójokon. 23-án esküdtek fel az alkotmányra. Tiszti kinevezéseket is tett a megyei bizottmány, s a kis csapat megegyezett benne, hogy Groholszki hadnagygyá, László tizedes, ki inditó volt a kijövetelben, őrmesterré legyen. A borsai táborban ágyúfedezésre fognak használtatni.
A letett eskü, mellyet László tizedes fogalmazott, e volt: „Mi, mamagyar hű vitézek, esküszünk a magyarok istenére, hogy magyar hazánk védelmére utósó csep vérig készek vagyunk; elszánva azt mindenünk feláldozásával ótalmazni, mert az minket azon felszólítással hí, hogy a ki őt megmenteni nem siet, az czudar, az nem magyar. Esküszünk, hogy azon vezérünket, kit mi a szó többségével választunk, utolsó perczig el nem hagyjuk, értte életünket is feláldozzuk, őt hallgatjuk, s neki a legnagyobb mértékben engedelmeskedünk. Ki ezeket közőlünk nem teljesíti, nem tartjuk isten áldására érdemesnek, hogy kardját oldalán viselje, hogy a hazai föld fedezze hanem hogy isten a legcsudálatosabban verje meg. Bárki legyen közűlünk áruló, készek vagyunk elő golyóbisunkat neki ereszteni. – Mind vizen, mind szárazon, mint tűzben, vérünket ontjuk a magyar hazáért. Isten minket ugy segéljen! Amen.” – Innen magyarázhatom én meg, hogy hatan és az őrmester, ezelőtt néhány nappal Mihályi korm. biztost, Bányára kisérvén, midőn egy legény, illyesről már régebben is ismeretes, az őrmesternek megtagadta az engedelmességet, s kinyilatkoztatta, hogy ő semmi feljebbvalót nem ismer: társai által rögtön összevagdaltatott.
