CONSTITUTIONELLE FREYHEIT UND GLEICHE BERECHTIGUNG ALLER NATIONALITAETEN.
CONSTITUTIONELLE FREYHEIT UND GLEICHE BERECHTIGUNG ALLER NATIONALITAETEN.
A reactiónak cselszövény és ármánynyal telt bureauiból kibocsátott sok levél emlegeti a „Frayheit és gleiche Berechtigungot”, s ezt is úgy adja elő, mint a martiusban kivívott törvényes szabadság eredményét. Igy irnak mind azok, kik az első Ferdinánd császár nevében ránk törnek, és bennünket pusztítanak. Vessünk egy két pillanatot a történtekre, s lássuk a szabadság hőseinek tetteit, s ezekből itéljünk. Ugy hiszem, elég, ha a herostratusi hirre kapott Jellachichot veszszük példánynak; ez faggatás nélkül is elárulja, min alapszik, és millyen az a Constitutionelle Freyheit s a gleiche Berechligung, mellyel ő és társai ámítják a világot.
A magyar alkotmány, mellyel ötödik Ferdinánd király aprilis 11-én szentesített, s melly alkalommal Ferencz Károly a magyar név dicsőségét saját dicsőségének vallotta, meg van irva a törvénykönyvben, rnellyet mindenki olvashat. S ott a szentesítés alatt az országnagyok nevei közt Jellachiché is, mint horvát báné olvasható. A horvát bán soha sem tartozott máshova, mint a magyar törvény és kormány alá, s igy a magyar alkotmányt híven becsülni, s a kormány intézkedéseit elfogadni és teljesíteni, hivatalos kötelessége volt mindig. És mit tett Jellachich? Széke elfoglalása előtt már, mihelyt Horvátországba ment, ellenségesen nyilatkozott, Magyarország alkotmánya ellen, a törvények kihirdetését eltiltotta, kizárt Horvátországból minden magyar kormányi befolyást, üldözte a magyarokat, és magyar érzelmű horvátokat, sőt ezeket hivatalaikból is elmozdította, s tömlöczbe vettette, magát pedig egy czimborája Rajachich rácz érsek által, minden törvényes szokás ellenére iktattatta be. Ezek tények, mellyek akkor történtek, midőn még a legeröletettebb következtetéssel sem lehetett mondani, hogy a magyar kormány a törvényesség terét csak távolról is sértette volna: ő pedig a leggaládabb törvénytelenségekre már akkor vetemedett, elvetvén a törvényt s a törvényes kormány rendeleteit, maga személyében fenségi jogokat bitorolt, engedményeket adott, mellyeket törvényen kivül semmi királynak sem volna joga adni. S ezen ember, bevádoltatván a király előtt, általa pártütőnek nyilváníttatott, és ezen pártütő mégis elég vakmerő volt, a király udvarában megjelenni, még pedig mint bélyegzett pártütő. S mit tett a király? Elfogatta tán őt, s ugy bánt vele, mint a törvény rendeli? Nem. Elbocsáttatott, mint pártütő, hogy űzhesse fondorkodásait, mint független bán.
A király julius 2-ikra egybehívta az országgyülést. Jellachich ellenszegűlt a királyi parancsnak, s nem engedte, hogy Horvátország akármi képviselőt küldjön. Igen természetes, mert az országgyülésen a horvátoknak bajaik – ha vannak – orvosolva lettek volna. S ezen ember folyvást szerepelt, és noha fejére a sok törvénytelenség és pártütés nyilvános bűnei nehezedtek, mellyet még azzal is tetézett, hogy a magyar kincstárhoz tartozó pénztárakat, sőt magánosok vagyonát is kirabolta, mégis kedves volt a loyalis udvarnál, olly kedves, hogy maga Ferdinánd szánva bánva a reá mondott pártütési bélyeget, őt a nyílt pártütési tények ellenére egy manifestumában megkérlelte, kijelentvén, hogy nem pártütő, hanem derék becsületes ember, mindent jól tett, a mit addig tett, és felkéri, hogy csak ezután is úgy cselekedjék, mert az ő neki kedves. Ezek tények, tudvák ország és világ előtt! És evvel minket, kik a törvényt híven megőrzök, kárhoztatott, s azt, ki a törvényt tapodta, magasztalta a – király. Mi lettünk a törvénysértők, és Jellachich? – – Egy király egy alkotmányos király, kinek jelszava „recta tueri” még soha sem compromittálta ennyire magát! – De folytassuk:
Jellachich a tőrvénynek hódoló! Összeszedi elcsábított és erőszakosan összehajtott népeit, átlép fegyveresen a magyar földre 50,000-nyi hadával, dúl, rabol, gyújtogat, nőket fertőztet, gyilkol; a Muraközt, hihető a sanctio pragmatica valamellyik kifelejtetzt §-a szerint, Horvátországhoz csatoltnak nyilvánítja, s a szemtelen még proclamatiókat bocsát mindenfelé útjában, egész Székes-Fejérvárig, s azt terjeszti, hogy ő mint jó barát jő. Köszönjük a barátságot, s a mennyire lehetett, viszonoztuk is Pákozdnál, s ha gyáván a hadiörvényt s becsületet sértve meg nem szökik, a számvetést bevégeztük volna, s nem fogta volna Récsei uram szentségtörő kézzel saját nemzete kigúnyolására a rabló csorda kapitányt Magyarország királyi fő-főparancsnokává contrasignálni.
Piruljatok horvátok, kik Kain szerepét játszátok, elért már benneteket az isten büntető kara, mert ezereitek életét halálát az isten már kezünkbe adta. Piruljatok osztrák hadvezérek és katonák, kik egy illy elfajult emberrel szövetkeztetek, kiben a polgári és katonai becsület valóságos satyra. Pirulj Haulik és ti horvát papok, kik az igazság hirdetésére vagytok szent hivatástoknál fogva felavatva. Rajtatok szárad a sok ártatlanoknak kiontott vére, s lelketeket mardossák az elözvegyedett asszonyok, árván futkozó gyermekek jajai, mellyek az eget verdesik, s az ég meghallja sirásaikat.
Ez ama törvényesség, mellyel a király népeit és alattvalóit boldogítja. És nem találkozik-e senki, de senki, nincsen-e e Magyarhonban csak egy főpap is, kit megszállna isten lelke, mint megszállta Jánost, a puszták fiát, mint megszállta Széchényit, a főpapot, és másokat, ki a király szeme elől a sűrű fátyolt ellebbentené, s a pusztaság utálatosságát neki megmutatná?
Jellachich és társai, a czimborák, mind a „constitulionelle Freyheitot” emlegetik. Én csak Jellachich tetteit ábrázoltam nagyában, s a ki nem vak, nem süket, láthatja, millyen ezek agyában és keblében az alkotmányos szabadság és micsoda garantiákon nyugszik az.
Másik, mit olly szivesen emlegetnek, a „gleiche Berechtigung aller Nationalitäten.” Mi ez? Én a magyar korona alatt törvény által szentesített nyelvnek a magyart ismerem, és megvallom, hogy nem tartottam még a ministeriumot is feljogosítottnak arra, mit országgyülésen kivül a horvátok irányában tett. Azonban, midőn a magyar nyelv diplomaticai lett, ez által nincs senki a maga anyanyelvének használatától elütve. És igy valamint mindenütt, a világon, ugy nálunk is minden nyelvű ember békével meglehet egymás mellett. Igy van ez az austriai tartományokban, Schweizban, Amerikában stb. De ez alatt más rejlik, az t. i. hogy a magyar korona egysége szétdarabollassék: a horvát legyen magánálló valami bán alatt, s minden horvát, akárhol lakik, az ő hatósága alá tartozzék; a rácz magánálló egy vajda alatt, s minden rácz akárhol lakik, mert minden rácz fel van szólítva az egyesülésre, szót fogadjon a vajdának; az oláh, melly nép, alkotmányunk által rabságából szabadúlt ki, szinte valami fejedelem alatt álljon, a szász ismét maga saját községi rendszerével; a tót Szvatapluk országát állítsa vissza, a németek és magyarok irtassanak ki; ezek küldessenek Nugent szavai szerint Ázsiába, amazok pedig Nassauba. Hát valljon Nugent indigena hova?
És a királyi család e mozbalmakban keresi támaszát? S tanácsosai e mozgalmakat tartják az absolutismus megerősítése talapjának? Szerencsétlen gondolat! Nem látják-e, hogy épen ebben van egy hosszas háborúnak élesztő anyaga elvetve? És épen az illy összekuszálás fogja a trónt felforgatni? A hosszas háborúkban a népfajok mennyire számra gyengülnek, a győztesek annál elbizoltabbak lesznek saját erejökben, és nem fognak többé soha egymás iránt sympathiát érezni. És mivel fogja akkor a fejedelem az örökös kitörő gyűlölséget fékezni? De álljon tehát egy összerombolt ország úgy, mint a camarilla földabroszán és statisticai tabelláin irva van, legyen minden fajnak külön kis fejedelme, kik az austriai sas szárnyai alá tartozzanak: valljon fogja-e ez az absolutismus vasvesszeje alatt mindannyit megtarthatni? Úgy látszik ezt az okoskodást a nénikék közép századai románjaiból merítgették, midőn minden vár egy rablófészek volt, s a Fehm és Gaugericht bitófái voltak az igazság oszlopai. – Ferdinánd a magyar király, képzelje magát akár a régi, akár az új alkotmányban, a gleiche Berechtigungnak szétszaggatásra czélzó ármányait sújtani tartozik, sújtani a korona érdekében, sújtani még akkor is, ha esküjét feledve, az absolutismusra törekednék; mert a sok apró fejedelem nem fogná elmulasztani az alkalmat, saját érdekeiben nagyobb hatalomra vergődni, a mi némelly fajoknál, p. o. oláh, rácz, horvát, már szomszédságos viszonyoknál fogva is előre látható.
És ez ama constitutionelle Freyheít, ez a gleiche Berechtigungnak politicája, melly midőn a közép századokra emlékeztet, ne felejtsük ki, hogy ha bár van is egy két faj, melly azon századok sötétségébe beillik, de átalában az emberek a századokkal együtt sokkal előbbre vannak, mintsem hogy őket visszalökni lehetne. Ennyit kölcsönös értesítésűl minden fajú népeknek, kik a magyar korona alatt élnek. – Muyszer.
