PEST, NOVEMB. 9.
PEST, NOVEMB. 9.
A bécsi expeditio nem hozta meg az óhajtott eredményt, mennyiben Windischgrätz Bécset elfoglalta, s mi némi anyagi veszteséget szenvedtünk; s mégis merem mondani, a bécsi táborozás megbecsülhetlen, moralis eredményében.
Bécsi testvéreink ebből is megismerhettek bennünket: hogy mi barátinkért, szent ügyünkért, nem szoktunk vérünkkel fukarkodni.
Pedig koránsem voltunk ám azon vérmes hitben, hogy a bécsi táborozás bizonyos győzelem ránk nézve; az lehetett volna minden bizonynyal, ha a megtámadott Bécs is ollyan erőt fejt ki, mint a védelmére siető magyar. De ez, fájdalom! nem történt.
Hagyján! mi magyarokúl egygyel több foglalást tettünk a historia fénylapjain; egygyel több moralis hatást gyakoroltunk Europára, mellyre büszkék lehetünk.
Megérjük azon időt – s pedig illy tettek által mihamarább, hogy bizonyos dolgokra Európa ujjal fog mutatni: „Ezt magyar tette!”
Vegyük, példáúl, ezen bécsi expeditiót. Mellyik nemzet mutathat fel történetében ehhez hasonlót? Hazánk négy széle irtózatos lángra gyujtva, véreink vad csordák által gyilkoltatva, s egész hazánkban a „segítség!” jajkiáltás siralmas hangja hallatszik: s mi vérző kebellel, s hallatlan önmegtagadással bedugjuk füleinket a testvériség jajszózata előtt, s becsületességünk parancsára hallgatva, szorongatott szomszédaink megmentésére viszszük fegyvereinket, egy bizonytalan háburú megküzdésére; holott azon erővel hazánk pusztítóit porrá zúzhatjuk vala.
S igy lőn Austriába menetelünknek, Windischgrätz legyőzése nélkül is, dicső eredménye!
Minket, historiaivá lett vitézségünk mellett, csak roppant becsületességünk tarthat fen Európában, jelentékeny nemzetűl, kik a szláv tenger bűzhödt vizében csak egy kristálycsep vagyunk, egy kisded bástyája a nyugoti civilisatiónak, a barbár Ázsia torkában, keleten rokonszenv nélkül, árván, egyedül!
S mégis, volt-e valaha szebb állása, dicsőbb missiója nemzetnek e földön, mint nekünk? Nem vagyunk-e mi Európának teljhatalmú – mondhatnám – missionariusai, a hitetlen népek között? Európa tudja, hogy valamint Augias ólát csak Hercules tisztíthatta meg, úgy keleten a civilisatió szentegyházát – mint ekkorig, úgy jövendőben is – csak magyar védheti meg.
Európa rokonszenve rövid időn fényesen fog irántunk nyilatkozni. S valljon a kremziri szláv gyülés is nem ujjmutatás-e Európa országainak arra, hogy Magyarország függetlenségét, Pestre küldendő követeik által, mielőbb üdvözöljék?
Európa sokat vár tőlünk, s mi e bizodalomért neki sokkal tartozunk.
Minket a polgárisodás és műveltség hatalma, s az ebből kövelkező népjogok tisztelete s a szoros igazságosság tesz írigy szomszédaink óriás tömege előtt győzhetlenekké; sőt szellemi fenségünk olvasztó hatalom is, a szabadság tüze által, mellyhez még a legdurvább nép is olly örömest menekszik, az önkény vasveszszeje alól.
Nem puszta szójárás a magyar ajkán, az a „magyarok istene”: mert az létezik; s az azon szellemi nagyság, melly a kisded magyar sajkát a népek oceánján elmerüléstől megőrizé. A magyarnak nagylelkűsége s nemes érzelmei hányszor nyitottak útat kebelében az aljas árulásnak? vendégszeretete hányszor nevelt a hazátlan vándorokból hűtlen kigyókat? vele született hűségét hányszor pazarolta érdemetlenekre, kikhez legfölebb historiai viszonyuk emléke köté? hányszor osztá meg kincseit ollyanokkal, kiktől hála fejében csak sebeket kapott?! Becsületszavát sohasem szegte meg: mig szerződő fele ezerszer lett hozzá hűtelen ellenségeit, az igaz; amúgy magyarosan megszokta inteni: de ha jó szóval fordúlt hozzá, nyakába borúlt, s kenyerét megosztotta vele.
Tudják ezt jól a mi ellenségeink, s hogy nyiltan el nem ismerik, annak oka csak emberi gyarló természetükben van, mert messze alattunk állnak, s írigylik nemzeti nemes tulajdoninkat.
A magyar faj ázsiai vad növény, de a civilisatio eljegyzé őt Európának: mert érdemeket tett arra, hogy a művelt nemzetek sorába lépjen.
A maroknyi magyarnak egyetlen palladiuma: nemzeti nemes jelleme, mellyet a nyugoti műveltség a hajdani harczias nyerseségből, mint kagylójából az igaz gyöngyöt, kifejtett, kisímított vetkezze le ezt a magyar ma, s legyen szláv szomszédaihoz hasonló vad csordává: holnap el lesz törölve a föld szinéről! – Kolmár J.
