A KÖZLÖNY UTÁN.
A KÖZLÖNY UTÁN.
A honvédelmi bizottmány czélszerűnek találta elrendelni, miszerint az országban 8 felügyelő törzstisztek vagyis főparancsnokok állíttassanak fel, a kik a szükséges utasítással ellátva, következendőleg kijelelt állomásuk helyeit elfoglalván, körutazási működésüket a parancsnokságuk alá tartozandó zászlóaljaknál utasításuk értelme szerint azonnal kezdjék meg, és pedig: 1-ső hadmegye, főparancsnok Pándy Samu alezredes lakik Pesten, Pest, Nógrád. 2-ik hadmegye főparancsnok Szilaveczky Ágoston alezredes lakik Nyitrán, Nyitra, Bars, Hont, Zólyom, Turócz, Árva, Liptó, Trencsin, Pozsony. 3-ik hadmegye, főparancsnok Csanády Pál alezredes lakik Pécsen, Zala, Tolna, Somogy, Baranya, Vas. 4-ik hadmegye, főparancsnok Csuha Antal alezredes lakik Szegeden, Bács, Csongrád, Békés, Csanád, Arad, Torontál, Temes, Krassó, Zaránd. 5-ik hadmegye, főparancsnok Szabó Zsigmond alezredes lakik Győrött, Győr, Mosony, Soprony, Fejér, Komárom, Esztergom, Veszprém. 6-dik hadmegye, főparancsnok Földváry Lajos alezredes lakik Debreczenben, Bihar, Szatmár, Kraszna, Köz.-Szolnok, Kövárvidéke, Szabolcs, Hajdu-kerület, Jászkun-kerület. 7-ik hadmegye, főparancsnok Pulszky Sándor alezredes lakik Eperjesen, Szepes, Sáros, Gömör, Torna, Borsod, Abauj, Zemplin, Ung, Bereg, Mármaros, Ugocsa, Heves. 8-dik hadmegye, főparancsnok Cserey Ignácz alezredes lakik Kolozsváron, az erdélyi magyar vármegyék, Besztercze vidéke, Székely- és szász székek. Budapest, november 11-kén 1848. Nádosy Sándor ezredes.
– A 27-ik s 28-ik honvéd-zászlóaljak számára szükséges fejérruhák megvarrását a debreczeni nők s honleányok, Zalay Alajosné, ki 1000 db fehérruhát kiszabni szíves volt, s Szepessy Lászlóné asszonyságok felügyelete alatt, ingyen teljesíteni sziveskedtek.
– Róka József, csanádi püspöki helyettes jelenti, hogy a szentszék a temesvári várparancsnok hozzá intézett levelében kifejezett kivánatai által reá a honárulási bűn súlyát és szennyét reá hárítani akarván, szoros kötelességének tartotta, Temesvárt elhagyva, hivatalát Makóra áttenni. Melly eljárást a vallási ministerium méltányos elismeréssel fogadta.
Bem tábornok, Bécs városa ostromlását és bevételét 1848 év oct. havában, igy adja elő:
Mint tanú, Bécs városa ostrománál, kistelességemnek ismerem, annak egyes részleteit szent részrehajlatlansággal tudatni.
A császár alig ment pár napja el, Lengyelhonból Bécsbe érkezvén, átalános ingerültségre akadtam. A pártütő katonaság, Auersperg és? – vezérlete alatt, egy részét a városnak ostromolták, a Szent-Maxi lineától egész Nussdorfig, és igy minden közlekedést gátoltak a Duna jobbpartján.
Meg levén híva a város védelmében részt venni, ezt annál szivesebben tettem, mert egy monarchia alkotmányos szabadsága fentartásáról volt szó, mellynek Lengyelország, a hazám, egy része.
Első inditványom volt, a nemzetőrséget, mellynek nagyobb része, kétségtelen jeleit alá magasztos elszántságának, két részre felosztani; t. i. mozgó nemzetőrségre, molly a szolgálatot a védvonalokon és kivülrűl teendi; s álló seregre, család apákból összeszedve, kik a rend fentartására ügyeltek és a benső szolgálatra alkalmaztattak.
A város védelme tehát a mozgó nemzetőrségre volt hagyatva. Hihető volt, hogy 50,000 embert könnyen lehetett összeszerezni, kik elégségesek voltak, a várost megvélni, ha azt az ellenség megtámadná.
A mozgó sereg kiállítása sehogy sem haladott, minden fertály nemzetőrei makacsúl tulajdon fertályok szolgálatát kivánták teljesítni, s minden törekvésünk mellett sem voltunk képesek több sereget kimozdítni 4000-nél.
Leginkább vonakodtak rendeleteinket teljesítni a nemzetőrség tüzérei, kik a kimozdítás ellen voltak, s ........ azokat, kik a bástyán voltak, s szolgálatra voltak rendelve, sokszor elhagyák, mielőtt mások által fel lettek volna váltva. S igy a tüzérséget rögtönözni kellett, ezen főtényezőjét egy ostromlott város védelmének. Midőn régi tüzéreket besoroztunk, alig volt lehetséges 50 hatfontos ágyúkat felszerelni, mellyeket a bástyákon és a fontosabb helyekeni torlaszoknál felállítottunk.
S ezen elégtelen eszköz daczára is lehetséges lehetett az ellenség megrohanását megelőzni, mert a külső vonal olly falazattal volt ellátva, melly hágcsó nélkül nem volt bevehető, mig a nemzetőrség átalában jó puskások, erős lövöldözés által az ostromlókat visszatartóztathatták volna.
Ezalatt minden perczben váratott a magyar hadsereg jövetele. Ha ezen időkor jő, egy megtámadó mozdulattal párosult kitörés megtörténhetett volna, Auersperget megverni, s őt Linz felé nyomni, s ezután a Duna bal partjára átszállott Windischgrätzet is le lehetett volna győzni, ki Morvából benyomult. Mindez szerencsésen megtörténhetett volna.
Szerencsétlenségre, Moga tábornok, ki a Parndorfnál egyesűlt magyar sereget vezérlé, semmi mozdulatot nem teve, ellenére a magyar kormánynak, s ellenére a provisorius bécsi kormány kérelmének. Hanyagság volt-e? vagy számítás? vagy a német tisztek roszakarata? kik még nagy számmal vannak a magyar hadseregnél? az tény, hogy a provisorius kormány elnöke, Kossuth, kényszerítve érzé magát, a parndorfi táborba jőni, a vezérletet Moga tábornoktól elvenni, ezt Görgeinek átadni, s a német tiszteket elbocsátani, hogy a sereg Bécs felé nyomulhasson.
De már késő volt. Windischgrätz már Bécs falai alatt volt, a Dunán átment, az összes sereg vezényletét átvette, melly 80,000-re ment, több mint 200 jól felszerelt ágyúval. S igy a magyar seregnek képes volt helyt állni, és azalatt Bécs ostromát egész kiterjedésében folytatni.
A magyar sereg megérkezett, de főbb tisztjei illy nagy változása után, nem birt eredménynyel működni s visszanyomatott.
A főváros fentartására tehát semmi remény sem maradt, mindenfelől körülvéve, ha magát védhette volna is, éhséggel vették volna be, s csak várakozni kellett, s a városnak magát megadni.
Do Windischgrätz vandal kivánsága a dolognak más fordulatot adott. Ugyanaz, ki Prágában már tudományának olly tanúságát adá, midőn egy csendes várost összeágyúztata – kapott az alkalmon, hogy vérszomjuzó s romboló hajlama kielégíttessék. Gyujtogató s mindent feldúló barbár csoportját előre hajtván, a főváros elővárosai megsemmisítését megkezdé, az által, hogy ugy tüzelt, hogy a házakat, mellyeknek kapui el voltak torlaszolva, felgyujthassa, miután a tűz nem terjedt hamar, sok helyen annyi tüzet rakatott, hogy a szél a város felé fúván, ezt könnyen hamuvá tehette volna.
A császár ügyét képviselte ön Wingischgrätz herczeg, kinek nevében működött. Az aristocratia érdekében tette ezt, mellynek képviselője ön? tüzet és vért terjeszteni?
Méltó tanítványa Metternichnek, ki a népeket egymást megfojtani ingerli, embereket pusztít tiszta jó kedvből. S mi még borzasztóbb, hogy ön Bécsbe minden különbség nélkül, ellenei épen úgy, mint barátai házait hamuvá égette.
Hasonlítsa ön össze vitéz tetteit a bécsi nép loyalilásával s emberiségével, melly alkotmányos szabadsága védelmére, a camarilla ellen fegyvert fogott, s mellynek ön végrehajtója. Én láttam e népet, mellyet ön rágalmaz, a legnagyobb meglepetéssel, a vésztüzet fentartani, mellyet ön rendelt. Láttam azon proletártusokat, kik fáradság terhe alatt a lángokból éltöket veszélyeztetve, pénzt, drágaságot s házi bútorokat megmentének, hogy azokat vagy tulajdonosainak, vagy a városi hatóságnak átadhassák, és kik azon tolvajokat befogák, kik a préda legkisebb részét meg akarák tartani, mig ön Windischgrätz herczeg! a házakat raboltatá, mellyeket felgyújtata.
Oh, Windischgrätz herczeg! ön az ország fővárosa iránt nem volt kegyelemmel. Ön határtalan s feltétlen feladást követelt, csak hogy a nemes academiai legiót megkaphassa, melly a bécsi népben a szent szabadság tüzét élteté. Ön személyem kiadását is követelte, mert a mennyire lehetett, a szabadság védői nagydzerű megfeszítését tehetségem szerint pártoltam.
Törekvése ellenére, sikerült Magyarhonba menekülnöm. Ott ugy hiszem, szerencsés leendek önnel gyáva gyujtogató! éreztetni, mit szabadpolgár, a legvérengzőbb despotismus alávaló művei irányában, tenni képes.
Épen e pillanatban jő értésemre egy tanuló által, kit ön elszalasztott s épen Pestre érkezett, hogy miután a város minden részeinek ura lett ön, egy nagy részét a tanulóknak s legbátrabb védőket felakasztatta és agyonlövette, s hogy ön, seregébe mindazokat besoroztatá, kik fegyvert fogtak.
Minden átok önre, alávaló eszköze a camarillának! A császár, kiből ön egy új Nerót teremtett, népei által irtózattal fog visszautasíttatni.
Mi önt illeti, neve megbélyegezve megy át az utókorba, miszerint herczegi cziméhez, még a gyujtogató s hóhérszolga nevet fogja csatolni. Pesten, november 8-dikán 1848. Bém, tábornok.
– A cath. püspöki kar egy körlevelet bocsátott ki oct. 25-én, mellyben a híveket a haza iránti rendíthetlen hűségre, bátor elszántságra, előljárók iránti engedelmességre stb. inti.
– Utólagos jóváhagyás reményében kineveztetnek: Alezredesekűl a honvédekhez: Az ó-budai ruhabizottmány-felügyelőnek: Gyergye. A honvédekhez azon minőségben áttétetik Pulszky, nemz. alezredes. Őrnagyokúl: Az ó-budai ruhabizottmány oldalmelletti felügyelőnek áttétetik: Szölényi József. Vasmegyében alakúlt 45-ik zászlóaljhoz: Ujváry István. A 46-ik zászlóaljhoz: Tallián Károly. A 20-ik zászlóaljhoz: Bányafy Ferdinánd, százados a második zászlóaljnál. Parancsnokúl a 44-ik zászlóaljhoz: Hrabovszky Róbert. Alezredesekűl a nemzetőrséghez: Kiss Miklós, budai n. ö. őrnagy, zászlóalja megtartásával, egyszersmind az összes budai és óbudai lovas és gyalog n. ő. főparancsnokává. Száz János, pesti n. ö. őrnagy, zászlóalja megtartása mellett, egyszersmind az összes pesti lovas és gyalog n. ö. főparancsnokává. Őrnagyokúl: Pozsonyba a nemzetőrséghez Revitzky. Eperjesi nemzetőrséghez zászlóaljparancsnokúl áttétetik: Dessewffy Aristides, szebeni nemzetőrségi őrnagy. Sárosm. szebeni nemzetőrségi s zászlóalj parancsnokúl: Báró Fischer Győző.
– Kovács György, ezredes budapesti n. ö. főparancsnok, önkérésére hivatalától fölmentetett.
– A honvédsereghez kineveztettek az ujonan alakúlt 44-dik számú honvédzászlóaljhoz századosokúl: Székely Gábor, Hartmann József, Kepelei Mihály, Komory Gusztáv, Békásy Lajos, Horváth Ede. Főhadnagyokúl: Szemere Jenő, Eölbey Károly, Hertelendy János, Bersenyi Dienes, Vittnyegy József, Nagy László. Hadnagyokúl: Rosty György, Ledniczky Lajos, Albrech Frigyes, Ugrosdi Adolf, Hayn Lajos, Korbus Mihály, Magasy Antal, Svetics József, Humbek József, Somogy Ignácz, Nagy Károly, Ajkay Sándor. A 45-dik ujonnan alakúlt zászlóaljhoz századosokúl: Straube Károly, Holtzbeker János, Horváth János, Ányos József, Nitzky Pál, Hambeck Alojz. Főhadnagyokúl: Vesits Antal, Jankó Kálmán, Horváth Miklós, Divitsek György, Kiss Sándor, Szeibold Károly. Alhadnagyokúl: Goor Béla, Moro László, Zojomi Iván, Petrich Ferencz, Nagy Kálmán, Usz János, Zöldesy József, Miskey Kálmán, Varga Sándor, Poltzer János, Ajkas László, Csaplovics Sándor. A 14-ik honvédzászlóaljhoz századosokúl: Ditrich László, 516Hild Antal. Főhadnagyúl: Drisnyai. Hadnagyokúl: Paleta Reimund, Kreichel József, Sugár Fábián, Galab Eduárd, Masmüller Leonhard, Mayer Ágoston. A 4-dik honvéd huszárezredhez (eddig Frangepán-csapat) századosokúl: Báró Űchtritz Emil, Virág Gedeon. Alszázadosokúl: Desewfgy Dénes, Hollán Hugo. Főhadnagyokúl: Szentpéteri Samu, Lázár Sándor, Várady Sándor, Türk Zsigmond. Hadnagyokúl: Takátsy János, Búró János, Dévánszky László, Launer Ignácz, Rosnyai József. A tábori karhoz főhadnagyúl: Jakabfalvay Antal. Hadnagyúl: Jankó Kálmán. A mérnöki karhoz főhadnagyúl: Báró Klauer Adolf. Hadnagyúl: Hild Sándor. Számfeletti századosokúl és összes székely nemzet fővezére Dobay Károly ezredes mellé segédtisztekűl: Deák Lajos, Forró Elek. Segédtisztekűl: nemzetőrségi őrnagy Horváth mellé: Gyitzky Antal. Lehotzky József turóczmegyei nemzetőrségi őrnagy mellé: Lehotzky Dienes. Tar szegedi lovas nemzetőrségi őrnagy mellé: Hild Károly. Pulszky alezredes mellé: Szontag Sámuel.
– Az ujon alakulandó zászlóaljakhoz kineveztetnek azon meghagyással, hogy vevén kinevezésöket, tüstént jelentsék magukat a pesti honvéd-föparancsnokságnál: Századosokúl: Suszter N., Veidenbergi Ditz Frigyes, Fehér Mihály. Főhadnagyokúl: Ágoston István, Leibnitz-Gruber József, Vajda Elek, Gelits Richard, Grisza Ágoston, Gaertner Heinrich. Hadnagyokúl: Göntz Lajos, Harsány Ignácz, Czapkay Imre, Bocsony János, Turcsányi József, Majmay Eduárd, Jeszenszky Mihály, Karcsai Károly, Kiss Gusztáv, Polyák György, Débiány Ádám, Irosvay László, Szönyéni, Horváth József, Pongrátz Béla, Molnár Ágoston. A honvéd tüzérekhez főhadnagyokúl: Orosz József, Semsey Károly. Hadnagyokúl: Szakáts János, Traub Kálmán, Örzetti N., Dessewffy N., Lányi Victor, Kozma Ferencz, Flaschberger N., Kuszatjál Jusztin, Toth Endre, Gobády István, Tobbány János, Fischer Ferencz, Röth János. Számfeletti századosnak: Görgey István. A 27-dik zászlóaljhoz századosnak: Svoboda János. Számfeletti századosnak feltáborbani honvédekhez: Vindisch. Hadnagyokúl a 13-dik zászlóaljhoz: Redl József. A 27-dik zászlóaljhoz: Szász József, Stuppa. A 43-dik zászlóaljhoz: Szentmarjay Pál. A 2-dík számú honvéd huszárezredhez: Sveitzer László.
– Bem tábornoknak a bécsi eseményekrőli pótló jelentése. A mult alkatommal tett jelentéshez következőket kell még mondanom:
Mult hó 29-én, midőn már a város fele része be volt véve, midőn nemcsak nagy része a bécsi lakosságnak, barátainknak, hanem Messenhauser úr maga is hozzám jött volna, és sürgetett, hogy hagyjam el a várost; mert látják, miszerint a további védelem lehetetlen, bár a Jägerzeilen levő barricádnál megsebesíttettem, elmentem az Aulához, s felszólítám az Aula bizottmányát, hogy ámbár a város elhagyására vagyok felszólítva, de ha ők védelmezni akarják magokat, velök maradok az utolsó perczig. – A deákok gyülést tartottak, s felelék nekem:
Miután értesültek arról, miszerint nekem Magyarhonba kell sietnem, hol most hasznosabb szolgálatot tehetek, s hova ők is mindnyájan követni fognak; mert bár a capitulatio nincs gondolatukban, de jelenleg látják a védelmezés lehetetlenségét, ezennel ragaszkodásomért köszönetet mondanak.
Ekkor elhagytam Bécset és útlevéllel, mellyel barátim számomra eszközöltek, eljöttem Magyarhonba.
– Az országos honvédelmi bizottmányhoz Blagoevich, péterváradi főhadiparancsnok, novemher 2-ról 1848 következő tudósítást küldött:
Hogy a zászlók felszentelése és nemzeti szinekkeli díszesítésének ünnepe annál nagyobbszerű legyen, a várban levő katonaságon kivűl 2 zászlóalj Don Miguel, 1 zászlóalj Este, 1 Zanini és az itt levő honvéd zászlóalj s egy tüzérosztály teljes díszben állíttatott fel a lármahelyen (Allarmplatz), melly alkalommal ott tábori mise tartatván, Hatzel kormánybiztos czélszerű beszédet mondott.
Ez alkalommal – talán előre értesíttetvén a rácz rablók, – Újvidéken kivül egy előőrsöt megtámadtak, de visszaveretvén, sánczaikba bujtak. A Zanini zászlóalj segítségre küldetett, s azért csak másnap tüzelhetett, e magyar honhoz hű zászlóalj zászlójára a nemzeti három szín. –
