Belár Gézának Szabadházán.
Belár Gézának Szabadházán.
Millyen az adj isten, ollyan a fogadj isten.
Nem hiszszük, hogy ön olvasta volna Robespierrenek a belkormányzás elveiről 1794-ik évi február 25-kén a franczia conventben tartott beszédét, különben nem férczelt volna össze annyi badarságot, mennyit „Marczius tizenötödike” 200ik számában közlött levelében minden becsületes hazafi méltó indignatiójára összehordani nem átallott.
Ugyanis mit tett ön, kedves ur?
Levetkezett minden szemérmet és kegyeletet, mellyel a haza jelenlegi szomorú körülmények között az egyetlen törvényes constituált hatalom iránt viseltetnie kellene, felbőszűlt módjára neki rugtat a legelsőbb izben összegyűlt nemzeti képviselők testületének, s tajtékzó dűhében annak moralis tekintélyét aljas lelket tanusító rágalmak alapján és segedelmével lábaival szétzilálni törekedett.
S tudja-e ön, mit mond Robespierre az emberek illyen fajtájáról, kiket túlforradalmároknak nevezett, s kiknek jellemét olly mesterileg rajzolá? (Lásd „Három beszéd Robespierretől, közli Magos Enrő, Pest, 1848.” az 57-dik lapon.)
Azt, hogy a köztársaságnak és polgári szabadságnak szint olly veszedelmes ellenei és elárulói, mint a royalisták.
Mert azt mondá (lásd a 66-dik lapot), miszerint „A democratiát kétféle gazság buktathatja meg. Aristocratiája azoknak, kiknek a kormány kezében van, s a nép becsmérlése a maga által felállított hatóságok ellen. E becsmérlés oka – ugymond – hogy minden apró társaság, minden egyén ragadja magához a közhatalmat, s a roppant rendetlenség által a népet teljes szétbomláshoz, vagy egynek hatalma alá vezeti.”
S kinyilatkoztatván, hogy a köztársaság ellenségeinek egyik főbb czélja a convent föloszlatása, leebb igy folytatja „De mit képesek ők kivinni a nemzeti képviselet ellen? ha nem sikerűl azt észrevétlen politicátlan tettekre csábítani, mik büntetésre méltó nyilatkozataiknak ürügyűl szolgálhatnának. Mindenekelőtt tehát kétféle ügynököket kell kivánniok, ollyanokat, kik beszédeikkel a népképviselőket akarják lealacsonyitani, s másokat saját körükben törekednek megcsalni, s becsületöket, érdeköket koczkáztatni stb.”
Mi ugyan nem vagyunk hajlandók önt a most fölmutatott képen előtüntetett politicai rosz emberek egyik osztályába is sorozni s nem is teszünk föl önről olly hazaárulási malitiát; de a ama vakmerő praecelatorias hangulat, melly sorain elömlik, s ama mindenesetre vétkes megfontolatlanság, melly önt minden alapos ok nélkül, azon, semmi józan eszű, s jelenlegi körülményeinket ismerő férfi előtt, viszhangra nem találandó, tettre ösztönzé, mélyen megbotránkoztatott mindnyájunkat. Mindemellett önt azon szánandó emberek közé számítjuk, kik akaratukon kivűl a reactiónak s absolutismusnak tesznek szolgálatot, a szent szabadság rovására. Mert valljon van-e közleményében az eszélynek csak nyoma is? van-e abban csak legkisebb rendszeres egybefüggés? s mi figyelemre legméltóbb, van-e abban csak egyetlen egy nyomorú argumentumocska, mellyet a képviselő ház utóbbi időbeni viselete ellen sikerrel fölhasználni lehetne?
Elismerjük, hogy a képviselő háznak felette nagy többsége julius és augustusban, teljes bizalmát helyezvén a néhai ellenzék élén dicsően vívott, s utóbb kormányra jutott férfiak elmetehetségeibe, s politicai jellemébe, nem tanúsította eljárásaiban azon erélyt s rugalmat, mellyet a szabadságban megifjodott, s erőben megizmosodott nemzet első izbeni képviselőitől méltán várni bár ki is följogosítva volt.
Elismerjük azt is, hogy a tanusított eljárás sok méltó gáncsoknak szolgálhatott, s szolgált alapul. Marczius tizenötödike szerkesztője s segédei kimélet nélkül ostorozták azt, s többen a képviselők közől is – a radical párt – nem voltunk, nem lehettünk azzal, s az első magas ministerium alamuszi gyámoltalan politicájával megelégedve, azonban kedves Belár Géza, tisztelet becsület, de igazság is, a képviselő ház sept. 21-től eddig tanúsított eljárásával a becsületes, s a dolgok súlyos voltát felfogni tudó hazafi előtt mentségre nem szorúl. (Vége köv.)
