PEST, NOV. 12.
PEST, NOV. 12.
A bécs-olmützi ármány-officina égbekiáltó vétkeit naponként jegyzi az időszaki sajtó, a nélkül, hogy ebben magát megerőtetnie kellene. Mert annak gonoszságait felfödözni nem áll egyébből, mint mindennapi tetteit regestrálni, és e sorozatból olly jesuitai cselszövény-csoport áll elő, millyent Sue Ödönnek teremteni is alig volna lehetséges.
Ki azonban e fondorkodásoknak csak felszinét tekinti, könnyen azt hiszi, hogy factorai a gonoszságban legalább következetesek. De csalatkozik, mert ott fön igen gyakran elárúlják, hogy elméjök gyöngesége is olly nagy, miszerint azt egyedűl gonoszságuk képes fölűlmúlni.
Ez oldalára a bécs-olmüczi machinatióknak a hirlapirodalom kevesebb figyelmet fordít; azért nem fog ártani, ezt is egy kissé leleplezni, hadd álljon előttünk e példátlan szörny egészen a maga iszonyatos meztelenségében.
Az olmützi bűnműhely legújabb találmánya azon szemtelen ámítás, melly szerint azt akarja elhitetni a népekkel, hogy mi a törvényesség teréről lelépve, terrorismussal akarjuk részünkre hódítani a magyarországi lakosságot. És ők ezt meggátlandók, sereget küldenek ellenünk.
Oh együgyűség!
Bár léptünk volna föl terrorismussal a haza árúlói ellen; bár semmisítettük volna meg a reactio fekélyét keletkeztében, midőn nehány gaz halálával elfojtottuk volna az általok élesztett pártütés vészszel fenyegető lángjait. Ha ezt tettük volna, most már békénk volna és nem kellene ártatlan ezreknek vért ontani, mellyet a haza védelmében a szabadság istenének hoznak álduzatúl.
De épen az volt bajunk, hogy a terrorismustól jobban iszonyodtunk, mint a reactiótól.
És ti, kik terrorismussal akartok vádolni bennünket, kiket csupán tulzó loyalitás, fölösleges kegyelet vezetett az örvény fölötti sziklára, bizonyosan jóstehetséggel birtok, hogy ellenünk azonnal készíttettétek Horvátországban és az alvidéken béres zsoldosaitok által a seregeket, előbb, mintsem kormányunk Budán letelepedett, annál kevésbbé, hogy működni kezdett volna.
A mult tavaszszal, midőn a szabadság kikeletét hirdető vihar mennyköve az osztrák birodalom fölött megdördűlt, hatalmunkban állott teljes függetlenségünket kivívni azon hatalomtól, melly háromszázados szenvedéseken kivűl más emléket nem képes kebleinkben előidézni, és az osztrák birodalom atomusokra porlott volna. De tulságos kegyeletünk beérte egy részével a szabadságnak, holott azt egészen bírhatta volna, s ti most azzal vádoltok, hogy mi a törvényesség teréről leléptünk, s azért külditek szegény népünkre pusztító csordáitokat.
Ki lépett le akkor a törvényesség teréről, midőn Lamberg, midőn Jellachich, midőn Récsey és Windischgrätz, s ki tudja még, hogy nevezik ezeket a ti creaturáitokat? – kineveztettek?
Nem juttatja-e ez eszetekbe Virgil ama mondását: Quidquid delirant reges, plectuntur achivi?
Nem vagytok-e ollyanok, mint Aesop farkasa, melly a nála alább álló bárányt azon ürügy alatt támadta meg, hogy vizét megzavarta?
Mindenfelé kerestétek a megtámadás ürügyét, hogy belénk köthessetek. A szerbeknek és horvátoknak, újabban pedig az oláhoknak azt hazudtátok, hogy mi nemzetiségöket akarjuk elnyomni. És miután léttátok, hogy e nemzetben több erő van, hogysem azt illy álútakon megsemmíthetnétek, midőn látjátok, hogy e megtámadásuknak megfelelni akarunk is, képesek is vagyunk, kínotokban fölkiáltotok: mi a magyar terrorismust akarjuk elpusztítani, mi csendet és rendet akarunk eszközölni.
Bécs elég világosan mutatja, millyen rendet tudtok ti csinálni; tudjuk mi, hogy a temetőben is csend uralkodik, de nekünk illy csend nem kell.
Igy működtök ti, és az illyen működésre rá fogja sütni a szégyen bélyegét a historia.
Ha nyiltan kimondanátok czélotokat: mi a szabadságot akarjuk elfojtani, mi uralkodni akarunk, mi a jogosan gyöngített hatalmat vissza akarjuk szerezni: akkor legalább következetességtekért tudna becsülni az utókor, melly gonoszságotoktól utálattal fog elfordúlni.
A törvényesség eszméjére nézve, mellyről állítástok szerint leléptünk, még meg kell említenünk, hogy a nemzet soha sem lép le, soha sem léphet le a törvényesség teréről.
Törvény és törvényesség, tiszta fogalom szerint, a nemzet többségének kifejezett akarata, mellynek a kisebb rész, legyen az bárki, engedelmeskedni tartozik. A nemzet tehát még akkor is, ha a szokott formáktól eltér, nem lép le a törvényesség teréről; de igenis lelépnek azok, és lázadók, pártütők azok, kik magokat a nemzet akaratának alávetni nem akarják, kik a nemzet akaratát teljesíteni, bármi ürügy alatt, vonakodnak.
És mi kézzel-foghatólag durván rejtegetitek ti czélotokat!
Annyira együgyűeknek tartjátok-e a népeket, hogy a mázolt álarczot nem fogják megismerni?
Lássunk erre is egy példát.
Windischgrätz, miután Bécset a legnagyobb barbarsággal összerombolta, azt mondja proclamatiójában, hogy ez csak átmenetel az alkotmányossághoz.
Hallottatok illyen gúnyt valaha?
A bécsi nép különös áldással fog megemlékezni ez átmenetről az alkotmányossághoz. Mi nem akarjuk itt árnyékát adni azon átkoknak, mellyek az elnyomottak kebleiből a zsarnokok fejére száll.
Még csak egy példát hozunk föl az udvari ármány következetlenségének bizonyítására, melly a többi nélkűl, magában is elegendő volna. Oct. 16-kán egy hallatlan sértő (hogy keményebb kifejezést ne használjunk) irat bocsáttatik ki Olmützben, mellyben Magyarország pártütéssel, lázongással s tudja isten, mivel, vádoltatik, úgy, hogy olvasásakor az ember könnyen VII. Gergely bulla excommunicatoriájának tarthatná.
S mi történik más nap?
Jő egy leirat a magyar hadügyministerhez, mellyben, mintha semmi sem történt volna, az ez által tett kinevezések a király által megerősíttetnek.
Úgy hiszszük, az illyenekhez nem kell magyarázat. Ki ezeket látja, lehetetlen meg nem győződnie arról, hogy bizony kuruczúl állhatnak ott a dolgok, hol illy következetlenségek elkövettetnek.
De minél nagyobb az ármány, minél kegyetlenebb vadság követtetik el, annál bizonyosabb, hogy Magyarország teljes szabadsága közel van; mert csatánk a védelmezett népjog csatája, mellyet szent eskű, szent kötés ellen tipornak. – Sz. L.
