Érsek-Ujvár, nov. 12. 1848.

Teljes szövegű keresés

Érsek-Ujvár, nov. 12. 1848.
Árulásról irok, mit legközelebb Simonics beütésekor, Ochaba kosztalányi plébános, nagyszombati fi, mindnyájunknak méltó felindulására elkövetett.
A tény röviden ebből áll: Midőn Simonics Kosztalánynál tábort ütött, a kérdéses szent atya határt nem ismerő felhevülésében rettenetes kihívó hangon ekkép nyilatkozott körülötte egybe sereglett egyszerű de józan értelmű híveinek: Na, jőjön hát most elő ama nagyhirű kormánybiztos b. Jeszenák János, mentsen hát most meg benneteket, de tudom készen lesz számára az akasztófa!
Erélyes kormánybiztosunk azon férfiak közé tartozik, kiről lelkünk legbensőbb meggyőződéséből elmondhatjuk, miszerint a jelen vészes perczekben mindenütt s mindenkor tanúsított rögtöni eszélyes intézkedései s határozott férfias kitartása által mind egyeseknek, mind az egyetemes Nyitra vármegyének legnagyobb bizalmát bírja.
S épen ennek köszönhetjük, hogy a kosztalányi nép, melly szinte a legnagyobb ragaszkodással viseltetik említett kormánybiztosunkhoz, azonnal Simonics távozta után a gaz czimborát feladá. –
Mi ismét hatalmas argumentum arra, mit már más izben kinyilatkoztattam: Hogy t. i. nem messze van már azon idő, legalább a felső vidéken igen közel van, midőn a felvilágosodott nép fogja tudni, kit kell hatalmának sulyával semmivé tenni.
Az áruló pap nem sokára be lőn fogva s Leopoldvárba hozatott.
Meglepő volt látni, midőn ugyan itt, három rendes katona, s három nemzetőr közé kiállíttatván, ezeknek egyszerre töltés parancsoltaték.
Megszeppent erre az álnok kigyó, térdre esett, s kezeit kulcsolva kezd rimánkodni, hogy csak még egy kevés idő engedtessék neki, míg lelkiismeretével tisztába jő.
Azt gondolja tán ez ember, hogy ez istentelen tette tán csak ollyan valami, mitől olly könnyen lehet megválni, mint megvált jobb érzésének sugallatától, midőn az árulás ördögének társává magát felavatta.
Magunk sem tudván, miben áll a dolog, már csak vártuk, hogy a golyó agyába röpíttetik, azonban kocsira ültettetvén, kemény őrizet alatt Galgóczra vitetett, honnan azonban csakhamar ismét visszahozatott Leopoldvárba, hol mai napig is fogva van.
Bizton reméljük, hogy b. Jeszenák János kormánybiztosunk, kinek e vészes perczekben fölülmulhatlan hazafiúi éberségeért köszönet a haza nevében, rövid idő alatt meg fogja mutatni, mit kell illy hazaárulókkal tenni. – Czuczor János.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem