A KIRÁLYOK EGYIK VEZÉRELVE.
A KIRÁLYOK EGYIK VEZÉRELVE.
A királyok elnyomó kényuralma, mellynek megdöntésére az europai szárazföld népei vagy küzdének, vagy mai napig küzdenek, vagy jövendőre fognak, – e kényuralom a tizenötödik század másod felében alapíttatott meg. Alapítói XI. Lajos, Francziaország, és V. Ferdinánd, Hispánia királya, valának.
Eme, vallásos és beteges királyunk játja, s alkotója a nagy spanyol királyságnak, a historia által igazságtalan bitorló, aljas ármánykodó, istentelen hitszegő és vérszomjas üldözőnek neveztetik. S méltán. Mert a korlátlan királyi hatalomnak talpkövét letévén, erre az inquisitio borzadalmas törvényszékét építvén, ezer meg ezer békés polgárt megégetvén s kínozván és arab és zsidó alattvalóit a leggyűlöletesb módon nyomván, megérdemelte az embernem átkát.
Az araboknak szentűl megigérte, vallásuk gyakorlatának szabadságát; de a spanyol camarilla papi és világi szolgái ünnepélyesen kihirdeték, hogy a felséges király nem tartozik szavának állani a hitetlen mohamedanusok irányában.
E nyilatkozatban rejlik egyik főelve a királyságnak, melly elv, valódi értelme és czélzása szerint, ugyanaz maradván, csak a különféle állapotok és viszonyoknak megfelelőleg alkalmaztatik különféleképen és hajtatik végre.
Királyi igéretek csak addig kötelezők, meddig a király nem bír erővel megszegésökre; de mihelyt erőre felvergődik, nem köteles többé esküjének teljesítésére. Ez az udvarok egyik vezérelve, melly lényegében nem változik; de változik alkalmaztatásában.
A középkor „hitetlenei” és „eretnekei” helyére korunkban a „szabadelvűek,” a „democraták,” a „republicanusok” léptek.
V. Ferdinand spanyol tanácsnokai jónak tartották, hogy kegyelmes királyuk ne teljesítse az Alkorán hiveinek adott fejedelmi igéretét; és osztrák V. Ferdinand ámítói nyiltan és szemtelenűl állítják, mikép a fejedelem szava, aláirása, isten s világ előtti esküje nem ér semmit, mihelyt az eddigi absolutismus zsarnokos czéljaival nem fér össze.
A hajdani spanyol camarillának a haeresis kiirtása, a kizárólag üdvözítő vallásnak terjesztése szolgált ürügyűl, hogy minden, a korlátlan királyi hatalommal ellentétben álló elemet megsemmisíthessen; a mai osztrák camarilla az „anarchia” zabolázását, s a „rend” helyreállítását tűzi ki czégérűl, melly alatt, – a civilisatio, a tudomány, a művészet s az ipar legszebb teremtményeit kegyetlen barbarsággal pusztítván, bilincseket akar kovácsolni, hogy a szegény elárúlt népek ujra a zsarnokság kínzó rabigájába dőljenek.
A spanyol Ferdinand uralkodásakor Európa rettegni kezdett a délnyugoti hatalom fenyegető kicsapongásai s hódításaitól. Átalános volt az aggodalom, hogy a roppant erővel bővelkedő Hispania egész Európát kerítendi hálójába. S mi által szabadúlt fel egy világrész nem alaptalan aggodalmától? – Felszabadúlt az egyházi forradalom, vagyis a reformatio által, melly a spanyol-osztrák hatalmat maga védelmére kényszerítette.
S vigyázzatok, atyámfiai, a mit tett a vallásbeli revolutio a fenyegető délnyugot irányában, azt megteszi korunkban a politicai revolutio az éjszakkelet fenyegető állására nézve.
Az Ázsiából eredt bibliának hősei felszabadították a népeket a spanyol félelemtől; az európai bibliának, – a szabadság evangeliumának, – harczosai a muszkafélelemtől végképen felszabadítandanak minket.
De térjünk vissza Ferdinándhoz. Emez, kinek halála Luther fellépését csak egy évvel előzte meg, nem volt egyéb, mint hű tanítványa a franczia absolutismus alapítójának, XI. Lajosnak, ki legnagyobb jóltevőit majd erőszakkal, majd ármánynyal üldözvén, elfárasztá a jobb hazafiak türelmét, s ezeket önvédelemre kényszerítette. A burgundi herczeg vezérlete alatt frigybe (ligue du bien public) léptek, kihirdetvén: „Minekutána a király sem nyilatkozatra hallani, sem hamis országlási elveiről lemondani nem akar, a haza barátai, szolgái és megmentői egyesűltek, hogy fegyvert ragadva, a méltatlanságnak gátot vethetnének.”
De mi volt a közjóra czélzott frigynek következménye? A király szokás szerint igéreteket tesz, a fegyveres honbarátok bíznak a fejedelem szavában, a liga szétoszlik, és – a koronás áruló a párisi parlamentben kinyilatkoztatja, miként a lázítókkal kötött béke puszta kényszerítésen alapúlt, s ennélfogva a király nem lehet köteles, a megalapított föltételeknek eleget tenni. Nem látszik nektek úgy, atyámfiai, mintha ezen épületes historia napjainkban adná elő magát? –
Es ist eine alte Geschichte,
Doch bleibt sie ewig neu,
Und wem sie just passiret
Dem bricht das Herz dabei.
Doch bleibt sie ewig neu,
Und wem sie just passiret
Dem bricht das Herz dabei.
De XI. Lajos nem elégedett meg azzal, hogy a külső illedelem fentartására a viszonyok s fenforgó körülmények hatására hivatkozzék, hanem őszintén, s királyok közti ritka nyiltszívűséggel azt szokta mondani: Dissimuler c’ est reyner, (az országlás képmutatásban áll.)
S ezen elv egyik fő és vezérelve a királyoknak. A népek biztatását s elámítását az országlás első kellékének s erényének tartják. S ehhez képest mi volna első erénye a monarchia polgárának? Világos, miként a felelet nem lehet más, mint: A király szavábani kételkedés. – Oroszláni.
