Hajdúság.
Hajdúság.
Folyó hó 22-én közgyülésünk volt; a jegyzői hivatalt helyettesíténk, mert a kapitányok, és pénztárnokokon kivűl minden tiszteink, vagy a Bocskai-csapatba állottak, vagy önkényteseinkkel elmentek. Főtárgyak az adó, s elsőbben elment nemzetőreink pótlékdíjairóli intézkedések valának. – Az elsőbbi kivetésére városonként hét tagból álló választmány fog előállíttatni; a pótlékdíjak kivetése is elhatároztatott ugyan, de egy Bocskai-tiszt indítványára Pozsonyban állomásozó nemzetőri önkénytes csapatunk, miután elmentök óta, több mint két ezer testvéreik hagyák el lakhelyeiket, osztozandók velök hazánk megmentésében, a pótlék-díjakróli önkénytes lemondásra hatóságilag felfognak hivatni. – Mi felteszszük azon testvéreinkről, hogy azon pótlékdíjakat, mellyeket alig volna képes a naponként nehezűlő terhek miatt a nép időnként teljesíteni, önkén engedik vissza szinte harczban levő testvéreiknek, a bizton reményljük, hogy e csapat lelkes ifjú tisztei nem mulasztandják el, magoknak e tárgyban, és a csapat négy évre leendő átalakításában a haza, és hatóságunk előtt érdemeket szerezni. Ezután indítvány tétetett, hogy a városok a törvény által szolgálni kötelezett fiaikat, a honvédelmi bizottmány engedményénél fogva, a Bocskai-csapatbai állásra minden erélylyel buzdítani igyekezzenek, mire is a tanácsok a hatóság által felhívatnak, a honvédelmi bizottmány pedig megkéretni rendeltetett, hogy a váradi zászlóaljba besoroztatás végett már elküldött fiainknak a Bocskai-csapatbai visszasoroztatását eszközölni méltóztassék.
Ennyit a gyűlésről, gyűlésen kivűli dolgaink még érdekesebbek. Kolosmegye sürgetős felhivására folyó hó 7-kén egyikét indítók ki a legszebb nemzetőri csapatoknak, szabad derék magyar embereket. Reményünk annyival nagyobb volt irántuk, mert a kerületi tisztikar főbbjei vezeték. És reményünkben olly iszonyúan csalatkozánk! Azon tiszt urak, kik hazát, nemzetiséget, és szabadságot hordanak ajkúkon, bátorságot, merészséget és kitartást színlettek előttünk egy pár héti mit sem tevés után a nélkűl, hogy ellenséggel csak találkoztak volna is, szégyen és gyalázat kiséretében hazavezeték embereinket. Beértünk Kolosvárra estve, igy beszélte egy böszörményi nemzetőr, honnmaradt társainak, éjfél után parancsot vevénk azt ismét elhagyni. Tiszteink szinte kétségbe ejtének bennünket. Egyik kapitány V. G. mondá: „Siessetek legények, egy ember-élet drágább, egy két pár fehér ruhánál.” – Ön vitéz ember, főügyész úr, ön igen szépen magára fogja vonni a haza figyelmét, és a nép meg fogja önnek adni gyávasága érdemlett jutalmát. A legények szót fogadtak, s meg sem állottak a hajdú határokig. Négy lovas legény érkezett először meg Hadház városába, erélyes főkapitányunk tüstént befogatta, és vizsgálat alá vétette őket. – Bámulhatott azon lelkes tiszt, midőn meghallá, hogy a futókat épen magas tiszt-társai vezeték. – Juliusban épen ezt tették azon urak, s ha nem bűnhődtek akkor, hogy lehangolák a legjobb nép lelkesedését, nem hiszszük, hogy kikerüljék most az illynemű árúló eljárás, és bemocskolt becsület boszúló ostorát. Én azt mondom, s véleményem sokakéval fog találkozni, hogy mind azon károkat, mellyeket a hatóság és e lelkes szegény emberek vallottak, e gyáva tisztekkel kell megtéríttetni, kik, közel 700 hajdú ember élén, ellenséget nem látva, futának, mert, ha Kolosvárt felsőbb parancs folytán elhagyták is, miért nem egyesűltek a Bánfi-Hunyadnál gyűlő táborral. – Két egyén Kolosváron maradt; egyik – még másnap is a társzekeret őrizte, s délután, lovakat nem kapva, hagyta el Kolosvárt. Urbán még ekkor sem ment be. – Ölelő karokkal várt a futókra Nánáson Molnár György képviselő, ki rettentő dolgokkal lehet megbízva, mert buvósdít játszik az őt kereső Bocskai-tisztekkel. Molnár úr, miután a Bocskai-csapat alakítására nem ő, hanem Sillye Gábor lett kiküldve, akadályt akart gördíteni a kormánybiztos elé, mi által mind őt, mind a Bocskai-csapat tisztikarát megsérté. A tisztek kapú előtt várák az érkezendő képviselőt, s belépése első perczeiben illő elégtételre hivák fel. Kiegyenlítést, országos gondokat emlegetett ő; azután pedig oda hagyá Nánást. – Molnár úr inkább kézcsókolásra fut mértföldekre, csak hogy kikerűlhesse a kellemetlen találkozást, zavart, s Isten tudja, mit. Hallgat, tűr és szenved a képviselő úr, csak más ne történjék. – Sok nem várt kellemetlenségek érék hazájában. Ajánljuk őt a képviselők figyelmébe, addig is, mig bővebben megismertetni szerencsénk lehetne. – Egy Bocskai-tiszt.
