ERDÉLY ÁLLAPOTA.
ERDÉLY ÁLLAPOTA.
III. Kolosvár – a fönebbiek szerint – két oldalróli megtámadás aggodalmainak volt kitéve.
A fenyegető helyzet hadi tanácsot igényelt, holott határzattá vált a Torda felől támadható vészt Felek ormáról, e Kolosvárra nézt olly nagy fontosságú pontról, szemmel tartani, s más részről Urbánt falaink alá nem várva, Szamosujváron köszönteni fegyvereinkkel.
A terv méltánylást érdemlő: örökre kár, hogy a rosz kivitelen megtörött!
November 11-dikén Baldacci a Kolosvárott összpontosúlt haderő felett nagy szemlét tartott. Kijelöltetének itten az Urbán ellen indítandó századok, s másnap 4000 főre menő táborunk, győzelem reményétől élesztve, vígan indúlt Szamosujvár felé.
Apahídnál, vadász-nemzetőrökből és honvédekből, hetven főnyi csapat küldetett be födőzet gyanánt, a jobb oldali hegylánczok mögé. Ezek Zsúkon és Bonczhidán által, a kolosi, széki s bonczhidai láncsás nemzetőrökkel ezeren felűl szaporodva, ellenséges őrszemek közepett, november 13-án délben értek el a Szamosujvárt jobbról környező hegyekig.
Nehányan közőlők a közelgő tábortest hollétéről tudomást szerzendők, kiemelkedtek a hegytetőre. Látták, hogy Baldacci tábora még csak Dengeleg tájatt ... Urbán pedig alig pár ezernyi oláh határőrségből rendezett hadával s draganyosaival utban Kolosvár felé.
Urbán a hát megett feltünteket szemügyre vevén, néhány csapat határőrt indított ki rögtön ellenök. – E közben Baldacci a szemben talált Urbánra három ágyúlövést tétetvén, elleneink egész tábora villámgyorsan visszavonúlt, és a legjobb rendben a dézsi országútra nyomúlt fel, honnan a Szamosujvárt balról övező meredek hegyoldalra kanyarodván át, bizton várá be Baldacci közeledtét.
Táborunk a bekövetkezett őszi hideg esőben, sárban másfél nap óta gázolván, s az éhséget és szomjuságot is javában türvén, nagyon el volt csigázva. Vezérünk ezzel mit sem gondolva, előcsapatunkat, vadász-nemzetőrökkel vegyesen, csatár-lánczban, rögtöni rohamra vezénylé, s mig igy hegyre föl az egyenetlen tüzelés a kérői fürdőknél megkezdődött, a főtábor a városba nyomúlt, s itt a fölebb érintett födezettel egyesűlve, sietett a benlevő hid felé, azon át más oldalról is megtámadni Urbán táborát. Azonban a hid föl vala szedve, s igy egész processióval kénytelenítteténk visszaszaladni ép a kérői fürdőkig ... csatáraink segedelmére.
Mire pedig oda értünk, mieink vissza valának verve! És miután irva van, hogy a sirókkal sírni, az örűlőkkel örűlni szoktunk: a futókkal, kimerűlt erőnk daczára is, futni kényszeríttettünk, főként miután Urbánnak Füzesen elrejtett draganyosai előrohanván, utócsapatinkat szabdalni kezdék.
Tökéletes rendetlenségbe jött táborunk a székely huszároknak köszönheti megmaradását, kiknek sikerűlt az üldözök visszarezzentése. Vert hadunk november 14-én szállingózott be Kolosvárra, azon tudattal, hogy Baldacci alatt rendezett ellenséget megverni nem fogunk! ősmert vezéri tehetség pedig, kiben megbizhatánk, nem volt közöttünk csak egy is.
Illy helyzetben lepett meg november 16-án azon hir, mikép Urbán már Válaszutnál van táborával.
Uj hadi tanács ..., s Baldacci criminatiókkal halmozván táborunkat, mintegy kényszerítve vállalja föl a vezérséget. Délután öt óra tájatt Szamosfalvánál fölállítja honvédeinket; Kolosvárhoz közelébb ágyúinkat helyezé, illető fedezettel, s épen a város végénél a segédűl csak imént érkezett szabolcsi nemzetőröket.
Felekre, Monostorra s a Föllegvárba hasonlag erős őrizetek rakattak.
Ezzel, mint kinek rendben van a szénája, tábornokunk haza ballagott, számba sem vevén Zeyk Károly aggodalmát, ki kérdést intézett hozzá: „valljon nem tarthatni-e megtámadástól, s nem volna-e jobb a táborban maradni”?
Csakhamar azután bealkonyúlt, s rövid perczek multán korom-sötétség terűlt a szürköletre.
Azonban egyszerre láng csapott föl táborunk előtt; ellenséges kezek tudniilik tűzbe boríták Szamosfalvát, s vérvilágánál Urbán tábora éji tolvajként annyira nyomúlt, hogy csapatainktól alig harmincz lépésnyi köz választotta el. Észre nem vett mieink golyózáporral köszönték őket; mire a föld terítve lőn sebesűlt oláhokkal, s a visszairamlottak üldözésének alig vala határa.
E közben egy császári ágyú történetesen egyik ágyúnk elől kilőtt két lovat, mire egy ott levő tüzér-tisztünk árulást emlegetve, rögtöni visszaindúlást vezénylett, s az őrnagyukat nem találó szabolcsi atyafiakkal együtt átrobogtatott Kolosvár nagy piaczán Gyalú s N-Várad felé. Hiában figyelmezteték, hogy a mieink nyomják derekasan az ellent, s nincs ok szaladni; ő – mint mondá – fejével felelős az ágyúkért, tehát koczkáztatnia nem lehet!!! Ugyanekkor a lőporos torony őrei foglyúl hozák az elillanni készűlt Baldaccit. – E körülmények kétségbe ejték s egészen zavarba hozák a népet, mellynek a csatafolyamról hiven leendő értesíttesíttetése iránt legkisebb intézkedések sem tétettek.
Alkonyatkor Groisz Gusztáv Urbánnak egy csak akkor kapott felszólítását terjeszté a város népe elébe, mellyben a kolosváriak szabad rablással és dulással voltak fenyegetve, azon esetre, ha tizenhatezer császári katonának beszállásolást s élelmezést nem adnak, sarczot nem fizetnek és a honvédek közé állott császáriakat kézbe nem szolgáltatják. Akkor a bőszűlt nép hallani sem akart capitulatióról, sőt rá is lőttek a főbíróra, hogy Urbán illyetén levelét merész volt felolvasni. Most ellenben, a kétségbe ejtő zavar közepett, sürgetni kezdék a kedvezőbb feltételek iránti alkudozást.
A város előljárói tanácskozáshoz fogtak Kolosvár érdekében, s ime, valamelly ösmeretlen az ellenséget üldöző honvédeinkhez stb. nyargalván, azt viszi hírűl, hogy legitt el lesznek árúlva az előjáróság részéről, melly épen most készíti a feladási okiratot!
E balsuttogás fogékony keblekre talált, annyival inkább, minthogy a szamosujvári csata után honvédeinket tisztjeik a laktanyáról eltávozni meg nem engedék, tán hogy Urbán várható közeledésekor együtt legyenek, tán hogy a katonai függés kötelékeit a polgárok közt lángként harapozó bizalmatlanság sok, de sokféle gyanúsításai meg ne tágítsák, – melly letartóztatások felől már akkor olly vélemények szállongottak körükben, mintha azzal Urbán kezére játszatásuk lett volna a polgárság részéről czélozva.
Szó, mint száz: az árúló szózat visszavonúlásra birta e jó fiakat, s az ágyúk után vonúlókhoz csatlakozván Kolosvár népességének fiatal dísze s a szabadság ügyének nyilvánosabb bajnoki, a védtelen város kénytelen volt magát föladni.
Igy jutott a szerencsétlen Erdély katonai zsarnokság jármába.
És most, uram király! ki a szabadságot, egyenlőséget s testvériséget az unio szentesítésével kegyes voltál Erdélynek is biztosítani; lásd meg, miként űznek gúnyt saját szolgáid, saját intézvényiddel! Vagy ha – mint ők mondják – mind ez tenakaratodból történt: legyen teljes a te örömöd, mert már Erdély állapota: csupa szolgaság, nyomor és kétségbeesés! – Krizbai Miklós
