FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
Bonaparte Lajos. Közel két hónap óta nem járnak franczia lapjaink. Hírsovárgó arczczal megyünk naponként a postára, s kérdjük, mi történik a világ első városában, Párisban? Valljon van-e még köztársaság, vagy a nép ismét királysággal bibelődik, vagy épen Raspail és Barbés nem állíttattak-e föl valami új kormány-rendszert, melly a világot fölzaklassa régi tétlenségéből, s Europa kínvonaglásait legalább is valamelly új betegségbe változtassa – mellyből könnyebben kigyógyulhat.
Semmi hír. Ismét nem jött egyetlen franczia hirlap sem. Ha nincsenek hirlapjaink, vegyük egykissé elő a történetirást, ez úgyis a multak hirlapirodalma, s forgassunk valami érdekes tárgyról benne.
Illyent hiszünk tenni, ha rövid életrajzát adjuk a franczia köztársaság elnökségére egyik kitűzött nem annyira saját érdemei, szinte nevéhez kötött reminiscentiák miatt érdekes férfiunak, Bonaparte Lajosnak.
Bonaparte Lajos harmadik szülöttje a hajdani hollandi királynak, kit szinte Bonaparte Lajosnak hívtak; és igy unokaöcse Napoleon Bonapartenak. Ez őt rokonai között kitűnőleg szerette, s talán ő már szivébe csepegtette a franczia császári korona utáni vágyat és reményt.
A waterlooi ütközet után számüzetvén Francziaországból, sokáig élt Augsburgban, s szorgosan tanulta a német nyelvet, melly miatt ma sem bir valódi franczia kiejtéssel. Később Schweizba s innen Olaszországba ment, hol az 1831-ki zavarokban részt vevén, az osztrák fogság elől Angliába menekűlt.
A reichstadti szegény császárfi halála után elhatárzá, hogy mint franczia trónkövetelő lép föl. Szerinte Napoleon Bonapartét császárrá az egyetemes nemzet választván, a trón egyedűl ennek rokonait illeti, s XVIII-ik Lajos, X-ik Károly s Lajos Fülep törvénytelen bitorlók, mert az egyiket idegen seregek emelék trónra, a másikat pedig egy reá föl nem hatalmazott kamara hívta meg; de nép egyeteme egyik mellett sem nyilatkozott.
Hogy a népben is rokonszenvet költsön személye iránt, több röpiratokat szerzett, s osztatott szét a népben. Ezeknek egyikében (reveries politiques 1832) azt szándékozott megmutatni, hogy Francziaország csak valamellyik Napoleon alatt lehet boldoggá mert egyedűl ezek képesek szabadságát őrzeni (?) s neki természetes határait visszaszerezni. Egy másik röpiratban statustani, s ismét harmadikban katonai tehetségeiről akarta a népet meggyőzni (vagy jobban elámítani).
Ezen kivűl pénzzel, igérettel, s jövendőben kiosztandó jutalmak reményével főleg oda munkálkodott, hogy a hadseregben is pártot szerezzen magának. És valóságos pártütést akart megkisérteni saját jogai létesítésére.
Az egész inkább kalandorszerű, mint komoly történet volt. 1836-ban oct. 30-kán csekély sereggel Schweizból Strassbargba tört, csodálatos elfogultsággal azt hivén, hogy mihelyt csak mutatja magát a franczia földön, a katonaság hozzá csatlakozandik. Azonban ellenkezőleg történt: mindjárt az első katonai laktanyánál elfogatott s Párisba kisértetett.
Lajos Fülöp legjobbnak vélte, ha az eseménynek nem nagy fontosságot tulajdonít, s hogy mégis hóbortos vetélytársától meneküljön, őt Amerikában szállíttatta.
Itt nem soká időzött, s visszavitorlázva Schweizba települt. Ezt a franczia kormány nem akarta megengedni, s oily kába volt, majdnem háborúba keveredni Schweizzal, Bonaparte Lajos miatt, ki ez által inkább nyert, mint vesztett népszerűségében. – Végre önkényt odahagyta Schweizot s Angliába ment.
Ez időszakra esik azon hír keletkezte, hogy a Napoleonidák, vagy is a Napoleon családbeliek Lajos jogait a franczia trónhoz elismerték, s őt összes munkássággal elősegítni kötelezték magokat.
Ennek mintegy megerősítése volt az 1839-ben általa kiadott újabb röpirat (Idées napoléoniemes) mellyben jogait a franczia trónhoz bebizonyítni igyekezett; és Fülep Lajos királyságától minden jog s törvényes alapot megtagadott. (Vége köv.)
