Végszavunk Vidához.
Végszavunk Vidához.
Fölszólítottuk ezt az embert, mutassa meg, hol hirdettünk mi fosztogatási tanokat. Mire ő azt válaszolja, hogy a Prjat’el ludu szerkesztőségének dühe mutatja, hogy valaha gyülde-hős lehetett; aztán meg azt mondja, hogy ő bizony nem sokat törődk, akárki mit beszéljen, gyakran rugást ejt a szamár becsületes személyen. A Figyelmező szerkesztője híg velejű agyának ez új szüleményére egy két észrevételünk van.
1) Ő mellőzve a felszólítást, nem mutatta ki a fosztogatási tant, tehát az előbb föltételesen ráruházott czímet most már föltétlenűl megérdemli. Úgyis azon párthoz tartozik, melly czimek után vágyódik. Prosit.
2) Azt mondja: gyülde-hős vagyunk, tehát ezt gyalázatnak tartja, mert csak nem tehetjük fel róla, hogy dicsérni akart volna. És igy saját pártja nevével akar mást gyalázni, következőleg magát is épen úgy meggyalázta, mint ha azt mondta volna: te Vida, te Figyelmező szerkesztője stb., mit mi csakugyan nem is tartunk nagy dicsőségnek, de hogy Vida maga is gyalázatnak tartja, nem tudtuk. Egyébiránt őszintén megvalljuk, hogy gyüldeféle társaságok tagjaivá, hol Villa és czimborái tanyáztak, soha nem aljasúltunk.
3) Elhiszszük, hogy mások beszédével nem gondul. Bizonyos állatok bőre olly kemény, hogy arra a beszédnél drasticusabb szer kell.
4) Hogy a szamár gyakran rúg becsületes személyen, mutatja a F. szerkesztőjének rugdalózása.
Végre igérjük, hogy a roszlelkű, reactionalis szelleméről szintúgy, mint gorombaságáról ősmert Vidával e tárgyban többé szóba nem állunk; mert újolag meggyőződtünk arról, hogy a ki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
A Prjat’ el ludu szerkesztősége.
