Zemplén, S. a. Újhely dec. 9-én.

Teljes szövegű keresés

Zemplén, S. a. Újhely dec. 9-én.
Folyó hó 5-én futár által tudósíttatánk, hogy az ellenség már Szropkóra betört, s előcsapatai az ottani vidéken megjárván, fölötte szemlét tartottak; de éjszaka egy sürgöny ismét tudtunkra adta, hogy visszahúzódván, Kassának veszi utját. De vigyázzunk, hogy készületlenűl ne maradjunk,mert minden esetre talpon kell állnunk! „si vis pacem, para bellum!” Megyénkből k. biztosunk Boronkay Bertalan erélyes eljárása következtében, számtalan nemzetőr indíttatott a camarilla eszköze, a bennünket Gallicziából nyugtalanító rabló csorda kiirtására. Merre, tudva nincs, mert két oldalról szándékozván az ellenség megtámadását eszközölni, két helyen kell erőnket központosítanunk, hogy ezen gyáva vak eszközöket, ezen csendháborítókat, ezen szabadság gyilkolóit végképen kiírthassuk, és semmivé tehessük. Az ellenség ámbár nagy, de nagyobb részt pénzért vásárolt tömeg, rongyos, barommá aljasúlt nép, melly néhány ezerből álló rendes katonaság által előre hajtatik, hogy az éhség által netalán dühre fakadván, a rechtsum-ra valami kisérletet ne tehessen. Mi nem csüggedünk, mert él a magyarok istene, és benne bizodalmunkat helyezve, igazságon alapúló igaz ügyünk szerencsés kimenetelét reméljük, annyival inkább, mert lelkesűlt honvédeink bátor szívvel neki mennek az ellenségnek, és utósó csep vérig igérik a szegény elárúlt magyar hazát védeni. Minden nap új meg új izmos legények szállíttatnak a síkra; tegnapelőtt mintegy 900 borsodi, és mintegy 14 százra rugó zempléni kaszás honvéd utazott keresztűl, tegnap ismét több száz borsodi honvéd és nemzetőr vette utját Kassának. Ez mind olly nép, melly bármilly ellenséggel szembe tud szállani, és vele versenyezni. Öröm volt látni őket, milly vígan, milly nagy „éljen” kiáltással hagyták el városunkat, lélekemelő pillanat volt ez! Csüggedhet-e el egy igazi hazafi illy lelkesedés látásán?
Legyünk azonban ébren, magyarok, mert a sok alattomosság, cselszövény és ármány, mellyel bel és külellenség által körűlhálóztatánk, vérrel szerzett szabadságunk, s függetlenségünket minden áron eltiporni, elnyomni ügyekszik! Nincs egy megye, nincs talán egy helység sem egész magyar hazánkban, mellyben a gazárulók fészket nem ütöttek volna, gazságaik végbevitelére. Tényt, hallatlan tényt mondok. Nemzetőreink a csatába nagyobb részt vak töltésekkel indíttattak! Bármilly furcsának is látszassék, de valódi tény! És ki készítette azokat? Egy itteni polgár,* kire azok készítése bizatott, de a ki a reá ruházott bizalommal visszaélvén, magát a veszedelem torkába taszította. Ő t. i. golyó helyett vagy épen semmit, vagy földet tett a töltésekbe. Melly gonosz tett hála az égnek, még az ütközet előtt vizsgálat alkalmakor felfödöztetett, mellyért ez áruló őrizet alá tétetvén, háza pedig vizsgáltatván, nála egynéhány font lőpor találtatott.
Nevét az itélet kimondása után fogom a nyilvánosság elébe bocsátani.
Mi fog történni vele, ha bűnösnek találtatik (?) azt még nem tudjuk, de reméljük, hogy erélyesen lépendenek föl előljáróink, és érdem szerint megbüntetendik. – Thomán Dávid.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem