Nagybánya, dec. 13.
Nagybánya, dec. 13.
Semmit szépíteni nem akarok; de felvilágosítani a nem érdemlett gyalázattal illettetést, hazafi kötelesség.
Nagybánya feladatása, éles gúnynyal, de helytelenűl van épen csak a városnak örök gyalázatúl róva, a Koss. Hirl. 138-ik számában. – Nagybányát a Dézs alól gyáva futásnak eredt, – vagy egy kormánybiztos kifejezése szerint – megszökött tábor egy része dobta ellenség elébe. – Lássuk a tényeket.
November 25-kén özönlött haza, s utczáinkon keresztűl a nyakrafőre rohanók serege; nagyobb részint lándsákkal, de igen számos új szuronyos fegyverekkel is szaladva körünkből. Délután közgyülésünk volt; szót tettünk a mondott fegyverek elvitele ellen; s már felszólítni határzók vala a főparancsnokságot, midőn lármadob veretvén, őrseregünk egy részt századosunk a hídhoz, a szuronyos fegyverrel futók elébe állítá. Egész nap s éjjel szállingoztak be a Dézs alól iramlók; a bécsi legiót, Jenei Dániel és Zsurmai századát, s ágyúkat kivéve, alig néhányan egy tömegben. Estve a vezérség felett tanácskormány volt; nem vállalkozott senki; sőt elhatároztaték, hogy Nagybányán megállapodniok nem lehet. – Indúlt tehát ismét a nagyobb rész; csak a lelkesebb századok késtek, várva jobb furdulalát a gondolatoknak.
Nov. 26-kán d. e. 10 óra tájban a város házán, boldog boldogtalan ki beférhetett, egybegyűlt. Elvégezték, hogy kitudják a még el nem oszlott erőt, s védelműl itt maradni fognak. A vezérség Katonára lőn erőszakolva; mert látták, hogy nincs, a ki azt magára vállalni akarná.
Nov. 26-kán haditanács volt; ez által a város, okát nem adva miért, hadi törvények alá helyeztetett; a város sánczoltatása megrendeltetett. – A város, jó reménység fejében, s hogy legtávolabbról se láttassék a haditanács védelmi gondoskodását nehezítni, kész engedelmességgel elfogadott, teljesített mindent. –
Nov. 27. 28-ban Katona és katonaság parancsolt; minden parancsolat gyorsan, pontosan teljesítve lőn.
Nov. 29-d. megérkezvén a dézsi posta, jegyezve Urbán által, készűlődés, és indúlás parancsoltatott. Indúlt a sereg, boszúsan és lehangolva; de búcsúzva és köszönve nekünk a nagyobb rész – mint mondának ők – még a futás után is ritka szivességgel párosúlt vendégszeretetet. – Elvonúlt a sereg vezér nélkűl; mert ez, félve a törvény előtti golyótól, oldalúton lovagolt ki a sereg után.
A távozók tudhatják, mint kértük, mint rimánkodtunk ittmaradásokért. Szántak, aggódtak miattunk. Ők magok mondák, hogy a város legokosabban tesz, ha Urbánnak, mihelyt jő, megadandja magát; mert így talán az utána tódúló gyülevész bősz csordát nem eresztendi rá. Tiszteik megmagyarázák, hogy hadi törvény alá lett vettetésünket nem sujtó, de védő s mentő szándékból eszközlék. – Vigasztaltak ők; de elcsüggedésünk s méltó elkeseredésünk kibeszélhetetlen volt. – Mintegy harmadfél ezer ember vonúlt ki fegyveresen.
Katona végre egy íratot hagyott hátra; mellyben írja: „Miként Urbán olly erővel nyomúl elő, hogy ő vele szembeszállani nem képes: tehát rendeli, hogy ha a város magát nem védhetné, fegyvereit szedesse össze, és adja át.” – Boszús keseredettségünkben kínosan kellett felkaczagnunk. – Szinte harmadfél ezer fegyveres nép, 18 ágyúval nem képes az ellenséggel szembeszállani; és mi, 2 század, alig 500 gyakorlatlan és fegyvertelen nemzetőrséggel, ágyú nélkűl, védhessük magunkat!!
Gúny tehát, hogy Nagybánya hívta Urbánt a város elfoglalására. E város, mellynek 6000 lelket számláló népessége, sok idegen elemmel bővelkedik, s mint sziget a tengerben, mindenfelől idegen elem által környeztetik, bár alig fele részben magyar: elég fényes bizonyságát adá, hon és nemzet iránti forró ragaszkodásának; midőn augustus hóban a kormány ismeretes felszólító parancsára, száz darab szúronyos fegyvert szállíta fel; midőn fegyveres nemzetőröket küldött Pestre, kik most is táborban állanak, s midőn végre újoncz-illetőséget régen kiállítá, még pedig szépen felruházva; a tábort végezetre, csaknem mindenkor saját kenyerén, és hússal maga a lakosság látta el, szíves vendégszeretettel.
Kértünk mi a kormánytól többször fegyvereket, kértük, hogy legalább felküldött száz darab fegyvereink adassanak vissza; de hasztalan. Fegyvertelenek vagyunk. – Urak, kik bennünket elég botorúl, reactionariusoknak kiáltotok: aligha ti, csak száj-hazafiak nem vagytok.
