Komárom, dec. 22-én, Pozsonyból kiköltözött a lélek, a honfiúi érzelem elhagyá e várost.

Teljes szövegű keresés

Komárom, dec. 22-én, Pozsonyból kiköltözött a lélek, a honfiúi érzelem elhagyá e várost.
A pozsonyi nép, mellynek nagygyá és szabaddá tételeért egy nagy nemzet vérben áll, most nemzet omladék, térein országos jajt és enyészetet talál, mint hűbérét, nemzetellenes tendentiáinak. A história hegyes tollal fogja festeni a pozsonyi nép erkölcsi jellemét, és haza iránti csökönös hidegségét. A ragadó mételyhezi közellét halálos sebet vágott szeretett hazánk ezen részén. Az utolsó napon, midőn Pozsonyból kiindulánk, a zöldfa kávéházban, egy egész schwarzgelb csapat elemezni kezdé azon békességet, mellybe visszaesendnek, Pozsonynak az ellenség általi elfoglalása alatt. Gyalázatos gazok! „Békesség minden áron!” kiabálják a liliputi kislelkűek! Tehát békesség becstelenségtek árán is??? A Pozsony-mélyúti sánczokat ütegünk oda hagyva, Kosztolányi dandársága alatt, az nap estvén Csütörtökre érénk, hol szállás dolgában erősen meg levén akadva, egy-egy házhoz 40–60-ig is beszállásoltatánk. A szél búsan sivított keresztűl a sík határon, csipős hideg volt. Másnap éjjeli 12 óráig folytatók útunkat egész Nagy-Megyerig, hol kitünő magyar szivességgel fogadtatánk. A csalóközi nép távol van minden nagy félelemtől, bizva elszántságában, és a vidék kedvező helyzetében. Ha beszéd közben a komáromi kaszások vitézségét emlegetik előttük, rettentő módon haragszanak. Szép tőlük. Egy éjet Komárom előtt, Aranyosan tölténk. Lehetetlen ezúttal hálás elismeréssel nem említnem Karácsonyi Dániel, derék polgártársunk határt haladó szives vendégszeretetét, és az események felőli határzott, és tiszta felfogású nézeteit. Hajlékában 50 honvédnél többen voltak a legtiszteségesebben ellátva. Köszönet érte a derék honfinak! Azon éjjel, Mosony tájékán néhány ezer mérőre menő zabot égettek el mieink, az ellenség elől. Komáromban meglepő volt reánk nézve azon örvendetes hír, hogy a derék polgár, a szabadságért hőn dobogó keblű hazafi, tábornok Görgei Arthur, Magyar-Óvárnál, az ellenséget részökrőli tetemes veszteséggel visszaverte. Holnap ütegünk Selmeczbányára mozdíttatik, a város védelmére. Nem fojthatom el örömömet Nagybánya szülővárosom Bem általi visszafoglalása fölött. „Isten, a szabadság istene, isten, a magyarok istene, önökkel újabb találkozásig! – Korányi Viktor, tűzmester.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem