LÉVAI SÁNDOR AZ EGRI MEGYE PAPSÁGÁHOZ.
Örömmel és teljes méltánylással kell megemlítenünk, miképen Lévai Sándor egri prépost és kápt. főhelyettes, mielőtt még kormányunk a papságot egyenesen felszólította volna, egy lelkes levelet küldött az egri megye öszves papságához, felszólítva őket, hogy a jelen viszonyok iránt értesítsék, oktassák és buzdítsák a népet. Közöljük a szép levelet olvasóinkkal. Éljen a derék prépost úr és példája gyujtsa lángra valamennyi papjainkat.
Az egri megye tisztelt öszves papságának.
Uj nagy fontosságú események kötelességemmé teszik e megye tisztelt papságához ismét szólani.
1-ör Ferdinánd austriai császár, Magyarországnak e néven V. királya a trónról lemondott, s birodalma minden népeit a hűség eskűje alól felmentette. Ezen lemondásról értesűlvén az országgyülés, f. h. 7-kén az ide mellékelt határozatot hozta, mellyet a végből közlök t. uraságtokkal, hogy azt a felsőbbség méltányos kivánata szerint is, a hivekkel tudassák, és ezen országgyűlési határozat szerint haladék nélkűl értesítsék híveiket: mikép jelenleg az országban legfőbb hatalom az országgyűlés, és honvédelmi bizottmány, melly annak nevében kormányoz, mellynek tehát engedelmességgel tartozunk.
2-or. Tudva van t. uraságtok előtt, mikép azon törekvés, melly alkotmányos állásunk, jogaink, szabadságunk eltörlésére intéztetett, folyvást tart; az ellenség minden becsületes hadüzenet nélkül több helyeken berontott hazánkba. Somogy, Zala, Fejérmegyéket nagy részben elpusztíták a horvátok. A banáti megyéket a ráczok folyvást dúlják. Erdélyt az oláhok rabolják, öldökvén a magyar népet. Egész városok, faluk lesznek hamuvá; egyész vidékek elpusztúlnak; a családok ezrenkint vándorolnak el semmivé tett házaik romjai közől; a vérontás, éhség, siralom irtózatos. – Nyitra megyét a Hurbán rabló hadai, és Simunics csoportjai nyugtalanítják s helyenkint pusztítják. Felső-Magyarország volt eddig megkimélve; de márt itt is felkereste a békés magyart ellensége és hadával már Kassáig nyomúlt. Ha tehát a végpusztulástól menekűlni kivánunk, védenünk kell teljes erőnkkel magunkat és hazánkat.
Isten, a békesség istene; (Rom. 15. 33.) de igazságtalanúl sanyargatott népe mellett a maga is harczolt, (V. Mos. 1. 30. 3. 22.) és mikép a természetnek örök sörvénye, úgy az isteni kinyilatkoztatásnak szent könyvei is (Jos. I. 14. 16. – II. Erd. 4. 14. – I. Mach. 2. 6. 13. 16. r.) köteleznek bennünket hazánk védelmére. Ezeknél fogva, ámbár nem kétlem, mikép t. uraságtok híveiket a hon védelmére f. é. oct. 10-kén kelt körlevelem nyomán eddig is serkentették, mind inkább sulyosbúló viszonyaink miatt mégsem mulaszthatom el: a) kötelességökké tenni minden lelkész uraknak: mikép tüstént, egész ünnepélyességgel, valamint azontúl is vasárnap s ünnepnapokon, sőt ott, hol a körülmények kivánják s javasolják, más napokon is, erélyesen buzditsák, lelkesítsék híveiket, hogy előjáróságának parancsait híven teljesítve a haza védelmére minden áldozat-készséggel siessenek. Meg kell győzni a híveket, mikép az, ki hazáját védelmezi, isten előtt kedves dolgot tesz; mikép isten valamint ő maga kész az igaz ügyet védeni, úgy tőlünk is megkívánja, hogy hazánk igaz ügyét védjük, és hogy ezen buzgó védelemtől lelkiösméretes közremunkálástól van feltételezve hazánk, nemzetünk, alkotmányunk, jogaink s szabadságunk fenmaradása. Buzdítólag fog a népre hatni, ha értesítve leend, mikép az ország kormánya elhatározta, a hazáért harczolókról, azoknak családaikról atyailag gondoskodni. Kedvesen veszem ha a tisztelt lelkész urak buzdító beszédeiket hozzám időnkint beküldendik.
b) A fő- és kerületi alesperes uraknak meghagyom, mikép illető kerületeiket látogassák meg, ezek egyházaiban lelkesítő beszédeket tartsanak s ekkép magasb állásuk s tekintélyök erejével is igyekezzenek a nép lelkére hatni; azt különösen a felsőbbség rendeleteinek pontos végrehajtására buzdítván.
c) Mivel egyházi szolgálatra a hadban is szükség van, megengedem, hogy a t. lelkész urak főleg ott, hol harczba menő híveik által felszólíttatnak, az alesperesi hivatal tudtával kellő rendelkezést tevén a hon maradók ellátása iránt, hiveiket a harczba is kisérjék, példával és az ige hatalmával lelkesitsék.
d) Minden ügyekezet s áldozat jó eredménye istentől függ; fő kötelességöknek ismerjék a t. lelkész urak mind magán imádságaikban, mind a néppel f. e. oct. 10-én kelt rendeletem értelmében naponkint tartandó ájtatosságaikban áldást kérni istentől szeretett hazánkra és nemzetünkre! Az e czélból általam készített s jelenlegi körűlményeinkhez alkalmazott hazánkérti imádságból több példányokat küldök, a hivek közötti kiosztás végett.
Tisztelt rokonim! a catholicismus tette állandóvá e hazát és alkotmányát; ezen tudat lelkesítsen bennünket oda hatni: mikép a catholicismus mentse meg most is azt, mit annyi századok viharai, annyi ezer veszélyek között megtartott. Kelt Egerben decem. 16-án 1848. Lévay Sándor, s. k. egri prépost, káptalani fő helyettes.