FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Azon több ezerből állandó hadi erőnek, mellyet a kormány a fővárosban központosítani igért, nagy része tegnap már megérkezett. Ezerenkint vonúlnak be utczáinkon a fegyveresek, mi különös élénk és harczias szint kölcsönöz városunknak. E haderő fogja képezni a tartaléksereget, mellynek rendeltetése lesz valamelly véletlen szerencsétlen ütközetből származható baj színhelyére erősítésűl megjelenni, vagy – ha kell – az ellenséget gyorsan megtámadni.
–- Tegnapelőtt egy barátunk a Károly-laktanyában nem annyira rendkivűli, mint jellemző jelenetnek volt tanúja. Egy 15–16 éves legényke jelentkezett besoroztatás végett. Az orvosi vizsgálat után alkalmatosnak találtatván, csaknem kibújt bőréből örömében. Ekkor besorozás végett a mellékszobába menvén, nem üté meg egészen a mértéket; szemei elborúltak s fájdalom jelei valának láthatók vonásain. Azonban kapja magát, zsebébe nyúl s valamit – alkalmasint pénzt – húzván ki, azt a besorozó tisztnek akarja markába nyomni. Mire ez nem a legszelídebb hangon elutasította. Ha mi vagyunk azon tiszt úr, megróvtuk volna ugyan jó czélból eredett vesztegetési szándékát, de a 16 éves ifjút, ki azon egy hüvelyknyire, mi még hiányzott, addig is megnőhet, mig egészen fölszereltetik, vagy befogadjuk, vagy, ha nem, legalább megdicsérjük buzgóságaért. Hiszen midőn Napoleonnak egy igen kis termetű tisztét elfogván, kérdezék tőle: „Hát Napoleonnak illyen apró fő tisztei is vannak?” azt válaszolá: „Napoleon csak innen kezdve eddig (s itt homlokára és szívére mutatott) szokta mérni embereit.”
Egyébiránt épen nem ujság, hogy a nevezett laktanyába aggodalmas falusi nők jőnek, fiaikat keresni, kik, szerintök, elszöktek katonáknak. Csak rajta, bajtársak, ha megmentettük a hazát, mosolyogva fognak anyáink és kedveseink tárt karjaikba fogadni. – Sz. L.
