Még néhány észrevétel a dézsi gyászos táborozásról.
Még néhány észrevétel a dézsi gyászos táborozásról.
Nem tudom, mi okon nagyíttatik haderőink száma. Elleneink bizonyosan ugy is nem réműlnek tőle, mint magunk sem hiszszük az illy stratagemát. Azonban a nagy szám, nyerőnek épen nem dicsőség, mig a vesztésnek gyalázat. És mégis van dolga az auxesisnek. A Dézsről futott tábor rendesen 15 ezerre, sőt F. B. által, a pesti hirlapban, 30 ezerre nőtt, pedig utolsó napi felszámolás szerint összesen 39 csapatból, legfölebb harmadfélszáz, jobbára 150, sőt részben 60, 70 egyénnel, tehát legeslegfelebb 8000-ből állott. E nyolczezer ember fedezte N.-Bányát, egész Kővárvidékét, b. Szolnoknak nagy részét, Kozárvár és Deézsig: tehát ott semmi esetre sem lehetett több négyezer emberünknél.
Nem tudom azt sem, mi okon mellőzte el minden tudósító, hogy az első megtámadás, Kozárváron állomásozott nemzetőreinkre történt, és midőn kétizbeni futárjelentésre rendelte a főparancsnok ez oldalra a városban volt nagyobb erőt és ágyúinkat, s midőn már e sereg a Szamoson át is vonúlt, akkor szólalt meg váratlanúl ép ellen-irányában Sz.-Ujvár felől az ellenség ágyúja. Több mint 200 pogyászos szekerünk ekkor a Szamos Dézs előtti szigetében, háta megett hallván az ágyúzást, először futott meg a hid felé, azt mindaddig üresen sem hagyván, mig mind által nem kelt. Ekkor parancsolta a vezér a városba-menetelt az ellen elébe: de már akkor több nemzetőr-századok, el lévén hagyatva tiszteiktől, nem csoda, ha nem előre de hátra mentek.
Nem tudom, mi okon nem említik ezt, nem a többi hiányt, mellyek a futást elősegélék és csak hazaárulást emlegetnek: midőn valóban ha futó tisztek futó vezért hazaárulással vádolnak, ollyformán hangzik, mintha összesen önmagok itélnék el magokat is. – Hiba volt itt az egész, nemcsak a fővezér eljárása. Nem kapott a nép nagy része 3, 4 nap sem kenyeret és sót; rendesen pedig nem kapott senki: minek főoka volt a kövérvidéki szállító-biztos, kinek hanyagsága vagy gyávasága miatt, mig Berkeszen 15–20 ezer kenyér összegyült, éhezett a tábor. – Nem kapott e nép rendesen napidíjt; Szatmárban egészen elfogták azt; azontúl, hiányosan vagy csak későn adták, pedig az élelmezés rosz volta mellett szüksége lett volna több ezer szegény nemzetőrnek. Sőt törvényes igénye is volt rá. Ennek ugyan, a pénzhiány mellett a tiszt urak is szinte okai voltak, mennyiben a beparancsolt század-állványokat késtek beadni. – Nem kapott e nép kevés lőfegyvereibe sem töltést: mert puskái jobbára a golyókhoz kicsinek, a golyókészítés is igen késedelmes volt: igy alig láttathattak el 5–6 tölténynyel. Nem volt téli öltönyük sem, részint a rögtönös kimozdítás, részint a miatt, mert K. M. Szatmáron tett nyilatkozatából, tisztjeik után, ugy értesűltek, hogy baj nem lesz, Dézsig kell csak menniek, s onnan visszajőnek: tehát télhez nem készültek. – Nem voltak nagy részben, alkalmas tisztjeik, az illyek önkénytesekké levén; a velök jöttek, részint gondterhelte sok gyermekű családapák, részint kényelemnek szokott, hajlott korúak, s ez okon alkalmatlanok voltak a hadjáratra, és ezek is nem forrtak bizalommal a parancsnokhoz, részint modora, részint terveinek titokban tartása, részint a miatt, hogy tetszésök elleni őrnagyok alá osztotta őket. Midőn ezek hideg és éhségtől elcsigázott népök hangulatát látták, zúgolódásuk által még jobban leverték azt, sőt a futás előtt harmadnapon, magok határozták el a visszavonulást. Ezt ugyan egy időre, új erő jöttével visszavonták: de azért mind haza vágytak. Ez mégis csak a fővezér áruló, és a nép nem használható. Illy dispositiók mellett: élelem, köntös, fegyelem és tisztek hiányában, óriásokkal sem csatázunk, és bizony nem olly hallatlan gyalázat, ha csak pár száz katonától támogatva, két ezer rendes fegyveres előtt négy ezer nemzetőr megfut. Ne komáromizgassunk tehát, és ne csüggeszszük a népet, mellynek karjára még szükségünk, erejében bizalmunk lehet. Épen ezért
Nem tudom, miért szeretik azt is némellyek, hogy azon famosus helyeknek, mellyek régi bűneik zsoldját már ugy is megadták, folyvást veszett nevök keljen. E hibába esett e lap különben humanus lelkületű levelezője is, midőn a déezsi tábor gyujtás, fosztás és vérengzési bűneit, mellyek – fájdalom – iszonynyal tölthettek el minden jobb embert, a meggyalázott Tyukod, Csenger és Cseke nemzetőreire rója. A levelező ur a csengeri századot Deézsig nem is láthatta, – a tyúkodit pedig ott sem. Mert amaz egy másik vonalon Lápos felől jött; és pedig épen Láposon maradt és a futás után, onnan vonúlt haza; mindkettő pedig becsülettel csatázott K.-Kapálnoknál. Miért tehát mégis mind a kettő folyvást bünbak, mintha csakugyan épen ezek lettek volna a gyujtogató gyilkosok, a vitéznyulak? – Én nem tartozom közéjök: de ezt meg kelle adnom az igazságnak. – Valljuk be, itt is köz volt a hiba. A nép vandalmódra adta vissza a kölcsönt kölcsönnel a román fajnak; gyujtott, rabolt és bántalmakkal illete sok helyütt sokakat választás nélkűl. A fővezér kimondta, hogy az ellenszegülő helységek semmi kiméletet nem érdemelnek! Ez is hiba volt. De kimondta, hogy az itt és ott gyujtogatók halállal büntettetnek és mikor mégis folyvást égett: sem senkit fel nem jelentettek, sem a tisztek a vétkesekkel számolni nem tudtak. Ez is hiba volt. Mindezek mellett, azoknak, kik K. M-et szándékolt honárulással vádolják, addig is, mig pöre lefolyna, ki lehet mondanunk, hogy vagy puszta rágalom után beszélnek, és igy méltatlankodók, vagy a körülményeket nem vették kellő tekintetbe, és igy együgyüek, vagy roszakaratúak. – N.....sz.
