MÉG EGY SZÓ BEZERÉDY ISTVÁNTÓL a’ kokasdi örök váltság ügyében.
MÉG EGY SZÓ BEZERÉDY ISTVÁNTÓL a’ kokasdi örök váltság ügyében.
Hidja, Tolna vgyében, télutó 27. A’ Jelenkor 9-ik számában Pécsy József név alatt a’ kokasdi urbéri örökváltságra nézve ismét igény nyilvánittatik, majdnem azon is tulmenő, melly a’ Hirnök 4-ik számában támasztatott. – Valóban a’ megváltási felszabadulás barátai römmel nézhetik, hogy az iránt a’ közvélemény – bárkik előtt is – olly alakban tünik fel, miszerint az illy megváltás után dicsőséget gondolván a’ földesura remélhetni, csaknem versenyzésre indulnak a’ kérdés felett: kinek legyen az mint igazi, fő, vagy legelső szerződőnek tulajdonitható? Ebből több tekintet alatt jót várhat a’ dolog barátja, ’s ennek fejében még azon felfogást is elnézheti, melly, ugy mint Pécsy József, a’ „ragyogást” nem annyira magában a’ felszabadulásban és ennek üdvös következéseiben, mint a’ „földesur kegyében” keresgeti. Sőt bárminő erkölcstant valljon is különben valaki: bátran engedhetne magának némi örömet, midőn az illyféle kis emberi gyöngeségeket is jó czélra, itt föld, birtok és emberi viszonyok felszabadulására segitőleg látná munkálni. Ugyis az, mi objectivitásnak mondanak, olly sokszor tévedésbe, hibába ejti a’ szegény subjectivitásokat, hogy szinte jól esik, midőn némellykor ezeknek fogyatkozásait amaz által némileg pótolva ’s helyrehozva láthatjuk az életben. – A’ mi Pécsy Józsefnek felszólalását illeti: folytonos távollétem miatt elkésett nyilatkozásom különösebben oda tartozott, hol a’ felszólalás történt: itt csak ennyit nyilvánitok: miképen édesatyám Kokasdnak mind két fél részét először Festetics Sándor, azután Festetics Ernő grófoktól örökben megvette, ’s az örökváltsági szerződéseket mindenik rész iránt szintugy nem más, mint édesatyám idősb Bezerédy István, saját nevében, saját szándéka és meghatározása szerint kötötte meg. – És pedig Festetics Sándor gróf részét minden legkisebb föltétel nélkül vette meg édesatyám , a’ mi pedig gróf Festetics Ernő részét illeti: a’ most nevezett grófnak abbeli cselekedetét, miszerint a’ kokasdiakkal urbéri váltságszerződést kezdett, vagy – sajátibban szólva – próbált, és mind azt, mi ebben érdem van és lehet, itt is ismételve elismerem, és igen távol vagyok, hogy abból bármit is a’ nevezett gróftól elvonni akarnék; de különben is, ha van az illy állapotban érdem, annak élvezete nem kizáró természetű, hanem – mint a’ lelki jók – sokra terjedhet a’ nélkül, hogy megosztás által akármelly egyikre nézve is csonkulna. – Azonban Festetics Ernő gróf ollyannyira nem kötötte meg a’ kokasdiakkal az örökváltsági szerződést, hogy inkább bizonyos föltételekre nézve velök meghasonolván, jónak látta előbb az egész birtokot – urit és urbérit – idegennek eladni, hogy sem a’ kokasdiakkal, az általok mulhatlan kivánt föltételeket elfogadva, váltsági szerződésre lépett volna, – mit azután édes atyám tett meg, megtudván mint uj földesur csakhamar a’ kokasdiakkal egyezni. És pedig valamint Kokasdnak örökváltsága volt e’ jószágvételnél édes atyám főczélja: ugy az előintési határidő közben kötendő váltságszerződést a’ netalán elsőbbségi jognál fogva közbejöhetőkre nézve is biztositni akará, és azért a’ már föltétlenül befejezett adásvevési levélhez azon, nem annyira föltételt, mint pótlékegyezést kivánta édes atyám kapcsolni: hogy az örökváltsági szerződést, mellyet Festetics Ernő gróf a’ jobbágyokkal siker nélkül próbált, édes atyám az előintési idő eltelte előtt is teljes törvényes erő szerint megköthesse mind azon változásokkal, mellyeket ő, t.i. édesatyám, a’ jobbágyok könnyebbségére tenni jónak látna. – Ezen változásoktól függött a’ megváltás létrehozása; ’s ezen változásokban, hogy t.i. a’ jobbágyok által kivánt kedvezőbb foglalattal édes atyám a’ váltságszerződést az előintési időhatár közében is megköthesse, volt sem a’ vevő kényszeritését, hanem csak a’ szerződéseknek az elsőbbségi joggal élhetőkre nézve minden esetbeni biztositását tárgyazta. Nem is lehet átlátni, mikép gondohatja Pécsy József – épen ő, ki ebben ragyogást keres – hogy a’ vevő által és nevében kényszeritve akarta volna megtétetni a’ megváltási szerződést az eladó gr. Festetics Ernő, mellyet hiszen sokkal könnyebben és egyszerübben ő maga létre hozhatott vala. És ez őszinte előadása a’ dolognak, mellyet elferditésekkel és összezavarásokkal gyausitni, nem tudom, ki mindenés mi okból magát mintegy hivatva véli; engem, mint édes atyámnak a’ dologban eljárt biztosát, kényszeritvén, a’ közönséget az érdektelen dolog felvilágositásával untatni*. De meg kell még különösen mondanom, hogy a’ Jelenkor 9-dik számában megjelent czikkely szerzője nemcsak a’ lettdolgok, de maga az urbéri örökváltság eszméje iránt is valóban kellő figyelem és szabatosság nélkül irta czikkelyét. – Ő ugyanis Kokasdot a’ megváltás után is részben „a’Festetics grófi család, részben Bezerédy István táblabiró tulajdonának” mondja; – mirenézve szomorú volna ugyan, ha illynemű kifejezések után az uréri örökváltság törvényes állapotját bármelly alkotórésze ’s attributumára nézve félteni kellene: a’ tekintet azonban, mellyel a’ magokat megváltott jobbágyoknak és uj polgári állásuk zsengéjének tartozunk (miben az ember lekülete minde viszony iránt érzékenyebb), azt hiszem, igazolni fog egy pár sort annak kimondására: hogy a’ megváltás után Kokasdot sem Festetics grófok, sem Bezerédy István tulajdonának helyesen mondani semmikép nem lehet: mert Kokasd már nem másé, mint épen csak magoké a’ kokasdiaké.
Teljesen megvagyok győződve, hogy Festetics Ernő grófnak minden hozzájárulása nélkül történtek eme’ – személyességéhez, mint azt régiebb barátságos viszonyok közt ismerem, nem is férő – felszólalások, mellyek engem mindennemű gyanusitásnak a’ dologtóli távoztatása végett, kellemetlen vitatkozásra – mint ő szintén elismerni fogja – kényszeritnek.
Valóban kevéssé méltányolná amaz üdvös törvénynek, melly az örökváltságokat biztositja, lelkét, szabályát, – kevéssé tisztelné a’ király és nemzetnek e’ dologban ünnepélyesen kifejezett ’s bebizonyitott czálzatát és szándékait, – és épen nem értené a’ szabad föld és tulajdon örökbirtok testvér-eszméit, ki az urbérileg megváltott helységet más tulajdonának mondaná. – Pedig nagyon hibázna, ki izmos karjával alá tudja magának vetni a’ kemény földet, ’s életet, élvezetet és emelkedést bir előidézni a’ sivatagból, – ő, ki edzett lelkülettel sok érzelgés nélkül fölveszi erős vállalaira a’ közterhek legnyomasztóbb részét, ’s általában sok zordot felfog és elvisel helyettünk – hibázna, mondom, ki ugy vélné, hogy a’ számottevő a’ gyöngédebb szellemi réintések és viszonyok iránt tompa ’s érzéktelen, ’s talán nem is érzi ’s föl sem is veszi, ha olly kevés tekintettel vannak egynémellyek iránta, hogy még azt is, a’ mi az övé, másénak, kit talán arra méltóbbnak gondolnak, keresztelik. – A’ „homo sum, nihil humani a me alienum puto” nem csak azt teszi: hogy senki, bármelly fokozaton álljon, az emberi természet gyarlósági alól magát kivéve ne gondolja: de arra is int mindenkit, hogy bárminő felsőbbséget érezzen önmagában, vagy szemléljen állásában, – azért ne higye mégis, hogy más emberben ’s polgártásában, kit ő talán alantabb gondol, a’ nemesb eszmék, magasabb lelkölet ’s gyöngedebb érzés hiányát föltennie szabad legyen, ’s ezen hibás véleményhez képest cselekednie, szólania.
De minek mindezt egy kis fonák kifejezés után, kivált olly világos dologban, mint a’ jobbágyok örökváltsága? mondhatná valaki. De én azt vélem: minél nagyobbszerű valami akár az anyagi akár a’ szellemi világban, annál részletesb és kényesb figyelmet kiván minden legcsekélyebb részben is. – A’ budapesti hidépitésben nincs egy legkisebb darabka szer vagy készitmény, nincs egy bármilly csekélynek, mellékesnek látszható dolog, mellyre a’ legóvakodóbb gond ne legyen forditandó. A’ roppant állapot tudniiillik mindent, mi ahoz tartozik, nagy jelentőségüvé teszen. – És mindenki tudja és vallja: hogy nincs olly nagy szentség, melly ellen szinte szóval vagy gondolattal is ne lehetne véteni; sőt minél istenibb amaz, annál lelkiismeretesben kell őrizkednünk még a’ legcsekélyebb illetlen érintéstől is; nem mintha felséges valójában a’ szent ez által sértethetnék, hanem mivel annak az emberi lelket éltető hatása ’s malasztja, magunkra vagy másra nézve minden bár legcsekélyebb szentségtörés által gyengittetik, akadályoztatik. – Igy áll a’ dolog a’ jobbágyi megváltásra és mindenre nézve, mi ennek alakjában és következéseiben foglaltatik. – Jó tehát és illő kijelelni, megróni minden helytelenséget és viszszásságot, kivált midőn a’ nagy közönség előtt, bár csak kifejezésekben is mutatkozik, hogyáltala eszmék ’s felfogások ferde irányra ne tévedjenek, és ezek után némileg talán a’ bánásmód is zavarba, vagy legalább megkisértés alá ne jöjjön.
Bizonyára kevés állapot van hazánkban, melly minden jó polgárnak résztvevő, elősegitő indulatát és cselekvését inkább érdemelné, mint az urbéri felszabaditás; – nincs ágazat a’ polgári egyesületben, mellyre üdvösen ne hatna. Hirlapjaink a’ szabad föld, a’ tulajdoni örökbirtok 156áldásteljes következéseiről élénken szólnak: és mégis mind az csak gyenge árnyéklata a’ dol’g varázserejének, mellyről az emberi lélektan az egész természet, a’ világ tapasztalása ’s története, magok Mózes könyvei olly értelmes tanuságot, olly tagadhatlan bizonyságtételt nyujtanak. Vannak pedig ezenkivül ama’ felszabadulásnak más malasztdús eredményei is. – A’ sok közül csak egyet: a’ jobbágyi ’s alattvalói kötelezések, viszonyok és állapotok egyszerüsitését, összepontositását legyen szabad itt emlitnem, mellyet az urbéri örökváltság szül. – Az öszpontositás ereje ’s hatása mindenben mutatja magát, anyagiban ugy mint szellemiben, és inkább inkább közelismerést nyer. Ezen nagy világerőnek életbe léptét is üdvözölhetjük pedig hazánknak főérdekeire nézve az urbéri megváltások létrejöttében; minthogy, bárminők legyenek különkülön véleményeink e’ tekintet alatt az urbéri helyzetről és azon következésekről, mellyek abból a’ polgári társaság közczáljaira nézve erednek, nehezen lesz, ki el ne ismerje, mikép a’ jobbágyi ’s alatvalói viszonyok, függés – mint mondám – és kötelékek, tartozások sőt még az indulatok és ösztönök is, mellyek az urbéri helyzetben a’ dolog természetéhez képest, minden oldalróli legjobb eljárás mellett is, szükségkép inkább szétoszlának, és némileg elszaggatvák, – az urbéri megváltás után teljesben legalább, mint az előtt lehete, egyesülendnek; egyesülendnek pedig a’ fejedelem és haza összeolvadó szent eszméjében. És ezen üdvös egybepontositásnak hatása szerint kétszereve fog munkálni a’ fejedelem és nemzet közjavára, dicsőségére minden tehetség, melly eme polgári ujjászületés ifju erejével fejlendik ki ’s lépend életbe azon hazafiakban, kik urbéri megváltásukat létrehozzák; kik már mint Magyarországnak szabad saját földbirtokú polgárai ’s felséges urunk uj halálával és lelkesedéssel tölt alatvalói fognak annál bátrabban és vidámabban mérkőzhetni bárkivel is, a’ fejedelem és haza iránti szeretetben, hüségben, hódolatban és minden polgári erényben.
Mind ezeknél és más hasonlóknál fogva kár volna künnyűden venni az urbéri megváltás bármelly viszonyait: kár más tulajdonának mondani a’ földmüves édes faluját, mellyet ő veritékén szerzett pénzével váltott meg. Különben is illő megemlékezni, hogy az urbéri megváltás a’ hazafiaknak, kik abban részesülnek, eme’ polgári állásnak mindenki által szóval és tettel leendő elismerésére ’s megbecsülésére szintolly tökéletes jogot ad, minőt más akárki, bármelly fényes czimei után élvez és táplálhat.
Ifj. Bezerédy István
Igazitás.
A’ szerkesztőség sajnálattal ’s boszusággal tapasztalja, hogy a’ revisionáli tévedés miatt előbbi számunkban néhány sorok össze vissza zavarva maradtak. Nevezetesen a’ ref. főiskola ügyébeni felszólitásban a’ 145-ik lap 3-ik hasábján levő utolsó sort átkell tenni a’ következő 146-ik lap első hasábjának 7-ik és 8-ik sorai közé. – A’ lehetségig szigoruak leszünk, hogy mechanicai gondatlanság okozta boszuságtól mi ugy, mint az olvasó közönség, megkiméltessünk.
Szerk.
