ANGOLHON.
ANGOLHON.
A’ syriai táborozás egyik hőse Napier commodore visszaérkezvén honába, az angol-franczia divatszólás szerint oroszlánja lett az angol világnak. Az ország fővárosaiban mindenütt lakomák adatnak tiszteletére. A’ liverpooliak adta illyen ünnepély alkalmával őt ugy tekintették, mint a’ syriai háború voltaképeni hősét, ’s a’ hozzá intézett hálairatban Stopfordról szó sem tétetik, és maga Napier sem említi ez utóbbit, sőt csupán önmagának tulajdonítja a’ hadvezér és diplomatiai kötelességeknek ezen ügyeknéli teljesitését. A’ liverpooli mayor Napierra köszöntvén poharát, hosszas beszédben sorolá el tetteit, ’s inkább varázslatnak mint emberi hatalomnak tulajdonitá, hogy Napier egy hónap alatt végrehajtja azt, mire egyébiránt évek kellettek volna; hona szolgálatában eltöltött 40 éveinek érdemeit pedig Nelson, Moore és Wellingtonéi mellé helyezé. – Napier köszönetet monda az őt környező több mint 600 barátinak; e’ beszédének diplomatiai fontosságú igen érdekes helyei vannak, nevezetesen midőn Soult franczia marsalnak szintén liverpoolbani szives fogadtatásáról szólt; ezen esetnek tulajdonitá legfőkép, hogy a’ lefolyt év zivataraiban a’ Francz- és Angolhon közti béke fentartatott. Továbbá M. Alit barátjának czímezé, és pedig büszkének érezve magát, hogy őt ekkép nevezheti; hibául csak azt róvá föl neki, hogy nem tudá Syriát kellőleg igazgatni, hogy nem levén azon tartomány állapotáról helyesen értesítve, azt keleti modorban kormányozá, mi természetesen az ottani keresztényeknek nem tetszett. Ezek fölkeltek, és M. Ali nagy hadisereget küldött ellenök, mellyel a’ fölkelést szerencsésen el is nyomá. Az egyiptusiak igen kimélten bántak 308a’ fölkeltekkel, ’s csupán egy napjok van a’ syriaiak ellen elkövetett kegyetlenséggel bélyegezve. E’ fölkelésnek következménye lön a’ nagy hatalmak juliusi szerződése a’ végett, hogy a’ syriaiak a’ zsarnokságtól (fájlalva emlité M. Ali zsarnokságát) fölszabadittassanak. „Sietve kellett itt tenni – ugy mond Napier – hogy az europai háború kikerültessék.” ’S itt elszámlálá a’ táborozásnak az angolok részérőli szerencsés folyamát. „St. Jean d’Acre bevétele után – egy mond – Alexandria alá mentem 6 sorhajóval, a’ tél bekövetkezett, és mivel késnem nem lehetett, kormányomtól nem levén utasitásom, magamra vevém a’ felelősség nagy terhét, és M. Alival egyezkedém. Ezen én a’ syriai és egyiptusi háborút bevégzettnek tartottam. Azonban a’ nagy udvar visszaveté később a’ szerződést, az angol követ ellenmondott ennek, azt siettetettnek és fölhatalmazás nélkül történtnek nyilvánitván. Az egész működés egészen ujra kezdődött, ’s én azt kivántam M. Alitól, hogy huzná ki seregét Syriából. Olly föltételek adattak elébe, miket joggal visszautasíthatott, különben hazáját a’ lázadás és meghasonlás veszélyébe döntötte és családjbáan egyenetlenséget hozott volna be. Azonban M. Ali itt is a’ föltételek szabadszellemű részét elfogadta, az egyedáruságot és rabszolgakereskedést eltörlé (tetszés), mindent, mit kivánt, csupán Egyiptus birtokábani csendes megmaradás; és én azt hiszem, hogy a’ passa egyenes őszinteségét bizonyitá be, midőn visszaadá a’ szultán hajóhadát, sőt élelemmel ellátva adta ki azt; kihuzá seregét Syriából, de a’ nagy udvarnak rosz tanácsok adattak, ő kémeket külde Syriába, az egyiprusi erő kitapogatására, ’s ha gyengének találtatnék, annak megtámadását parancsolá. Egyik barátom (Stuart) ellenmondott e’ rendeletnek és szerencsére végre nem hajtaték. M. Ali megelégedék Egyiptussal, ’s most jogosítva van a’ szultántól és szövetségeseitől igazságot követelni (tetszés). Én gyakran értékezém M. Alival; ő szabad, egyenes szellemű férfiú, neki alkalma volt az angol kereskedést és közlekedésünket Egyiptusban megszakítani ’s az angoloknak végtelen károkat tehetni; de ő azt mondá, hogy nem Anglia ellen hadakozik, hanem a’ konstantinápolyi követekkel. Az egyedáruság tökéletes megszüntetésének kivánatára azt válaszolá: mikint még Angolhon is üzi a’ gabonakereskedési egyedáruságot; egyébiránt a’ Nilus folyamát fölszabadítandja az angol kereskedésnek. „Ugyanis az angol érdeke azt kivánja, hogy Indiák felé szabad utat engedjek; az én népem érdeke pedig – mondá a’ passa – az angol gyár- és kézmüveket kivánja, ’s igy érdekeink összetalálkoznak.” – A’ passa megigéré mindent megtenni Angolhonért, mit ez kiván; de erre még idő kell rabszolgaság eltörlesztése iránti kivánatomra – ugy mond Napier – a’ passa ezt felelé: „Mennyi idő kellett az angoloknak is, hogy a’ rabszolgaságot eltörölhették.” – Honnan vallása nem egyezik meg nézeteimmel; de engedjetek időt és békét, és fogadom, nem lesz Egyiptusban rabszolgaság! A’ szultán által M. Alinak előterjesztett föltételek veszélyesek valának, mert megtagadtatott tőle Egyiptusnak örökös birása, a’ mennyiben a’ nagy udvar magának tartá fen a’ jogot, M. Ali utódai közül kormányzót választani. Erre a’ passa azt válaszolá: hogy Ibrahimot mint gyermekét és örökösét nevelte föl, ki 50 ezernyi seregnek parancsnoka, és „ha most őt az öröklésből kirekeszteni szándékoznám, ellenem vezérelné seregét.” – Joggal veté vissza M. Ali a’ katonatiszteknek a’ nagy ur által leendő kineveztetését is, mert igy hadi népe megvonná tőle az engedelmességet.” Napier ezzel végzé szavait: „Azok után, miket tapasztalánk, remélem, hogy az ő hatalmasságok igazságot követelendnek a’ szultántól M. Ali részére; remélem, hogy egyiptusi passaságában meg fog erősittetni. Ha ez történendik, erkölcsileg meg vagyok győződve, hogy ez intézkedésekből a’ világnak egy országa sem huzand annyi hasznot, mint N. Britannia” (Szavait hosszas tetszés követé.) – Napier a’ manchesteri lakomán (tavaszhó 21.) még azt is kinyilatkoztatá, miként ő tanácslá az egyiptusi alkirálynak, hogy a’ nagy udvar által eredetileg hozzá küldött föltételeket el ne fogadná, ekkép remélvén elejét vehetni a’ vérontásoknak, ’s ekkép látván végrehajtottaknak kormánya nézeteit. – A’ szabadszellemű lapok, sőt maga a’ Times is telvék Napier dicséretével, liverpooli beszédét bátor brit tengerészhezi illő egyenes nyilatkozatnak bélyegezvén.
Ponsonby lordnak konstantinápolybóli visszahivatása különféle gyanusitásokra szolgáltat alkalmat. A’ M. Post az egész dologban csak annyit lát valósággal megtörténtnek, hogy Ponsonby lord azon udvarias intést kapta – mit azonban nem várt ’s nem reméllett – miszerint szabadságában áll, diplomatiai munkálkodásaitól magát kinyugodni ’s követségét, midőn tetszik, elhagyhatni.
A’ Times minden tory szellemének ellenére legkiméletlenebb kifejezésekre fakad Cardigan lord ellen azért, hogy husvétvasárnap egy angol huszárt a’ kápolnában megveretett. Az idézett lap előadván a’ tettet, (lásd 36. sz.) ekkép elmélkedik: „Mindezt Cardigan lord követte el! a’ kereszténységnek legszentebb, legünnepélyesebb napján, urunk föltámadása napján, azon napon, mellyhez a’ bünösök megkegyelmezése, béke és bocsánat köttetvék. E’ nyomorult hitvány ember, kit a’ nép nemesnek nevez, ki becsületéről fecseg, és költött becsületét pisztolylyal védi, egy keresztény királynő hadseregébeni tiszt ’s a’ királynő férjének ezredes-helytartója embertársán a’ büntetések legembertelenebbjét hajtatá végre olly helyen, hol csak kevéssel azelőtt ájtatosság tartaték. Kételkedünk, ha valljon azon 1800 év alatt, mióta a’ kereszténység a’ husvétot ünnepli, történt e valaha illy iszonyatosság? Mi Cardigan I. eljárását egyenesen ördöginek kénytelenittetünk nevezni. A’ brit hadseregnél rendkivüli esetekben vasárnapokon is hajtattak ugyan már végre testi büntetések: de soha még husvétvasárnapon! Kérdjük, mit teend a’ ministerium és a’ magas tábornoki testület? Mi történendik e’ megrögzött bünössel, az angol sereg ezen szennyével, ki csak azért látszik lenni, hogy a’ közvéleménnyel daczoljon, és elrontsa hitelét azon oktalan gyöngédségnek, melly őt érdemlett megbecstelenittetése után is visszahelyezé azon hivatalba, mire vérmérséklete és jelleme alkalmatlanná tevék? A’ közönség nem leend megelégedve a’ csupa bámulattal és a’ tettnek rosszalásával; mi bizton reméljük, hogy az alsóháznak valamellyik független tagja első alkalommal inditványt teend: megkéri ő felségét, hogy a’ nemes lord ezredesi tisztéből eltávolittassék.” A’ M. Chronicle csipős epigrammában nyilatkozik Cardigan ellen, ki térdelve fohászkodik kegyelemért istenéhez, és ő 100 ütést veret katonájára. – Ime! uraim, más alkotmányos országban nyilvánosan és ugyancsak éles fegyverrel támadtatnak meg a’ kicsapongások, még pedig a’ személy megnevezésével, és midőn mi ollykor néhány szerény szót emelünk a’ visszaélések nagy tömege ellen, azonnal – – –.
