Szatmár.
Szatmár.
Szatmárból, sept. 18. Közgyülésünk f. hó 13-kán egy, a’ kisgyülésben már kihirdetett ’s mostanra halasztott legfelsőbb k. parancsolat fölolvasásával vette kezdetét, melly a’ kir. biztosság eljárása tárgyában e’ megye által tett két felirásra mint válasz érkezett. A’ ns megye rendei ezen legkegy. válaszban meg nem nyugodván, egy ujabb feliratban előbbi nézeteiket ujonnan és bővebben kifejteni határozták, kérelmeikben közép utat választván, ugy hogy sem a’ jobb, sem a’ baloldalnak kivánsága nem teljesült. – Szatmárban, hol a’ pártok még ezen év kezdetén is tagadhatlanul olly nagy feszültségben állottak szemközt, mint talán sehol az országban, illy kevés idő alatt jobban összesurlódtak, mint remélni lehete; de olly nagy vala egykor az elkeseredés, hogy ezeknek reminiscentiái gyakran hol szelídebben, hol élesebben a’ legkisebb érintésnél fölelevenednek; de – hála istennek! – a’ gyülésterem falain tul nem igen hatnak, és sajnálandó kitörésekre nem fakadnak. – Másik tárgya e’ napnak a’ főispán válasza volt U. M. vádoltatására nézve. A’ főispán ő méltóságának beadott három vád ellen a’ vádlott által három oklevél adatott elő; ’s a’ felmutatott oklevelek által teljesen megczáfoltatván a’ vádak, mellyek a’ főispáni levélben elmondatnak, nem mulaszthatták el a’ RR. örömüket nyilvánitani a’ fölött, hogy a’ vádlott U. M. ártatlanságát minden vád és gyanúsitás ellen tökéletesen igazolván, egyszersmind a’ RRnek eddig benne helyzett bizodalmát is, melly ezen igazolásnak teljes reménynyel nézett elébe, nem csak meg nem csalta, sőt nevelte és szilárdította. – Sept. 14. – Nehány legfels. k. parancsok fölolvasását követte a’ nm. h.tanács intézménye, melly szerint a’ megyének megengedtetett, hogy szolgabiráinak számát négygyel szaporítsa*. Ezen szaporitást a’ mezei rendőrség tette szükségessé, ’s a’ kihirdetett engedelem másodszori kérelemre érkezett. A’ hol hivatalról van szó, ott mozgalom is van; de itten előre senki nem sejté, mennyi részvétet költend föl e’ tárgy; ’s hosszú vitát annyival kevesbbé reméltünk, minthogy a’ bal oldal inditványa az vala, hogy ez uttal minden kérdések elmellőztessenek, hanem a’ jövő közgyülésre mind a’ főispán, mind a’ nemesség meghivassanak, és akkoron a’ választás alkalmával ezen szolgabirák hatásköre is kimutattassék. Szinte minden jelenlevők igazságosnak lelék az inditványt. Azonban miután a’ jobb oldal megkezdé a’ csatát, ’s a’ kérdést azon mezőre vitte: valljon ezen uj sz.birák hatósága csupán a’ mezei ügyekre szorittassék e, vagy az eddigi járások (három szolgabirák kerületei) négyfelé osztassanak? természetesen következett, hogy a’ két kérdés fölött – elkülönzés vagy egyenlő hatóság? – a’ baloldal is kimondá véleményét. Azok, kik az egyenlő hatóság mellett víttak, egy mult évi határozatra, mellynek következésében ezen hivatalokért kérés terjesztetett föl, szerettek támaszkodni, ’s lehetetlennek álliták, hogy az elkülönzés esetében 4 mezei szolgabiró az egész megyében elvégezhesse a’ mezei ügyeket; az elkülönzés barátai viszont a’ szolgabirói kötelességek sokféleségét fölemlítve, fontos okokkal mutogaták, hogyha a’ mezei rendőrség el nem választatik, az egész törvény csak holt betű marad. És itt a’ nm. h.tanács intézményére is hivatkoztak, melly csak sz.birákat adott, az eskütteket pedig világosan megtagadta. De a’ jobb oldal sz.birót eskütt nélkül nem is képzelhetett, ’s eme’ négy kisebb hivatalért is ujabb fölterjesztést inditványozott. És igy 8 hivatal forogván kérdésben, nem csuda, ha ugyanazon oldal emberei meghasonlottak. Aztán sokan azt képzelék, hogy mihelyest a’ sz.biró mezei lesz, lealacsonyul ezen hivatal, és a’ nép előtt semmi tekintettel nem fog birni; minek okát 683ügyvédeink egyike a’ sujtásos természetből magyarázta ki, miszerint a’ magyar nemes a’ megyei hivatalt uraságnak tartja, ’s innen fejtette meg a’ mezei czímtőli iszonyodást is. Már késő délután vala, beszédre beszéd, zajra zaj hágott, mig az elnök-alisp. maga is ellene az elkülönözésnek, kijelenté, hogy 63-an nyilatkoztak, 30 az elkülönzés, 33 az egyenlő hatóság mellett, ’s ő maga is ez utóbbiakhoz járul. És midőn ezen szám szerint a’ határozatot kijelentené, talpra ugrott a’ baloldal, és a’ többséget magáénak követelé, hivatkozván a’ másod aljegyzőre, kinek lajstromában a’ szavazatok többsége az elnöki kijelentéssel ép’ ellenkezőleg áll. Ezt természetesen erős felzúgás követte mindkét részről. A’ baloldal kinyilatkoztatá: mikép az elnök jó szándékában nem kételkedik; de szükségkép tévednie kellett, mi illy hosszas tanácskozásban könnyen megesik, ’s felszólitá az elnököt jegyzékének fölolvasására. Az elnök érzékenyen panaszlá fel a’ bizodalmatlanságot, melly a’ kivánatban mutatkozik, ’s fennen hirdeté, hogy arra okot nem adott. De midőn a’ tévedés követelése megujittatott, ajánlá a’ szólók fölolvasását, olly föltétellel azonban, hogy ha hiba nem lesz, nekie elégtétel adassék; mintha itt alkunak helye volna, mintha az elnök nem tartoznék választóinak számadással minden pillanatban, mellyben arra fölhivatik, és mintha lehetne embernek illy esetben fényesebb elégtétele, mint tisztaságának igazolása. És az elnök, jegyzékét felmutatván, azt ismét eltette azon nyilatkozással, hogy a’ többség kimondása után nem számol itt a’ közteremben senkinek; fog számolni otthon, a’ maga házánál, akárkinek. Utóljára az egész gyülés fellobbant; szó nem vala érthető e’ zajban; tüzelt az egyik oldal is, a’ másik is, némellyek heve még az illedelmet is tulhágta, ’s egy főbiró kimondá a’ terem előtt (mert az elnök-eredmény nélkül hagyá és hagyatá el a’ teremet), mikép ő nem állitja, hogy az elnök nem hibázott; de szemébe pökne, ha számolt volna. Boldog isten! mintha az volna veszélyes, ha a’ tévedés megismertetik, ha a’ hiba nyilvánosan helyrehozatik, és nem az, midőn homály borul rá, ’s a’ világosság elnyomatik. – E’ történet okozá, hogy a’ másnapi gyülésnek, melly sept. 15-kén 9 órakor megnyilt, aggodalommal néztünk elébe. A’ tegnapi határozat jegyzőkönyvének felolvasása után a’ baloldal inditványa felette nyugalmasan ismételtetett, hogy az elnök-alispán a’ tegnapi szavazatok többségének kimondása fölött támadt kétséget oszlassa el; ’s ki ezt ismétlé, hozzáadta, hogy – mint magános értesitésből tudja – a’ tévedés abban fekszik, mert az elnök egy pár nyilatkozónak szavazatát, kik a’ baloldali inditványt pártolták, a’ jobb oldalhoz sorozta; megnevezte a’ nyilatkozókat is, ’s felszólitá őket, különösen ezek egyikét, R.– I–t, K.– Gy.– gróf ügyészét, hogy tegnapi szavazatát jelentse ki. Ezen ügyésznek tegnapi szavazata szokatlan volt, mert mindig az elnök és jobb oldal híve, talán csak tegnap szavazott azok ellen; de ép’e’ szokatlanság ada szavazatának annyi nevezetességet, hogy az auditorium minden tagja előtt tudva volt. Hanem a’ nevezett ügyész a’ helyett, hogy a’ felszólitásra őszintén felelt volna, mutogatni kezdé, hogy a’ szavazatok illy vallatása helyhatósági rendszerünket veszélyezteti; ’s kijelenté, hogy csak az egész terem kivánságára fogja tegnapi szavazatát ismételni. Jól sejté, hogy a’ terem meg fog oszlani. Mert nyilván volt ugyan, hogy a’ dolog semmi fontosságot nem ölt magára, ’s az emberi hiba felvilágositása az emberi bizodalmat még nevelni fogja: de az elnöki szék pártolói az ő politicai dogmájoknak felhordásával, miszerint az elnökben még a’ hibát is tisztelni kell (igy volt mondva), nagyon elkeserítették a’ dolgot. És az nem történheték máskép. Mert volt idő, mikor e’ megyében csak egy ember élt, ’s az az elnöki széket rettenetessé tette. Ő is egy halott már a’ több halottak között – mint Eötvös mondja – de még sokan vannak közöttünk, kik tiszteletében nőttek fel. Ezek azt hiszik, hogy tisztviselő hibáját közhelyen fölfedezni veszélyes dolog, az elnök tévedéséről szólni pedig ép’ „molimen recto ordini legitimaeque auctoritatati adversans.” ’S csuda e, ha elnökünk illy pártolóktól körülvéve, végre még maga is elhivé, hogy számolni csakugyan alacsonyság volna. De a’ baloldal annyi követelések után kimondá, hogy ám ne nyujtson az elnök felvilágositást, de bizodalmat se várjon, mig a’ kétséget a’ szívben hagyja. Az elnök hallgatott, hanem miután tiszttársa, kire az elnök, mint jegyzeteinek kisérőjére hivatkozott, kijelenté, hogy ő azon jegyzeteknek ellenőre nem volt, és nem valóságot, csak sejtést mond, midőn az elnök tévedésének okát abban is keresi, hogy B. K. ügyvédet is, ki a’ szólók sorába iratá magát, de nem nyilatkozott, talán a’ jobboldali szavazók közé sorozta: ezen nyilatkozás után az elnök érzékenyen jelenté ki magát, hogy a’ hibát, mellyet tiszttársa ellene felhozott, el nem követte; mert a’ fölemlített ügyvédet sem egyik sem másik félhez nem számitotta. És történtek éles fölzugások mindenik oldalról, mig egy fiatal ügyvéd, kinek szavazata kérdésben forgott, hogy mellyik oldalhoz soroztatott, kijelenté: mikép ő tegnap kimondá ugyan, hogy a’ szolgabirónak mezeivé tétele meggyőződésével ellenkezik (itt az elnök közbeszólt, hogy tehát e’ szavazatot jól számitá feleihez): de – folytatá az ügyvéd – mivel a’ baloldal eredeti inditványánál maradva, oda szavazott ő, hogy ezen kérdés ne most, hanem a’ jövő gyülésen a’ választók által döntessék el: tehát szavazata méltán a’ baloldalhoz sorozható. Ezután R.– I.– is sürgettetett, hogy magát jelentse ki; de ő folyvást csak azt vitatta, hogy a’ municipium forog veszélyben, ha szavazatát ismétli. És hallgatott; de ép’ hallgatván szólott. Utóljára az elnök a’ viták végén nyilatkozott: mikép a’ tegnapi határozat kimondása után arról számolni nem tartoznék: mindazáltal, hogy lelkében senki ne kételkedjék, igazolja magát. ’S elsőben is egy már visszapattantott nyilról emlékezvén (D.– felállott), mondá, hogy négy szavazat, melly a’ többséget teszi, forog kérdésben, ’s ha R.– I–t felei közül kihagyja is, az ügyvédet, ki szavazatát ismétlé, feleihez számitja; oda számitja H.– A.– táblabirót is, ki a’ mai gyülésben jelen nem volt; T.– L.– táblabirót pedig sem egyik, sem másik félhez nem sorozza. De ha – veté utána – ezen négy szavazatok az ő feleinek sorából kiesnek is, tagadja, hogy a’ másik félhez számittathatnának (?): ’s ekkor az egyenlőség állván elő, a’ határozat azon oldalon áll, mellyen ő, az elnök, áll. „Helyesen!” kiáltá ez az oldal. D.– következett, ’s kinyilatkoztatá, miképen azon megjegyzésével, hogy B. K. ügyvéd talán a’ szavazók közé soroztatott, semmi nyilat nem irányzott az elnök ellen, mert nem mondá, hogy malitiát, hanem hogy csak hibát sejt, előre kijelentve, hogy sejtésében tévedhet, mint az elnök is jegyzéseiben. „Emlékezem én – folytatá – hogy elnök urnak főjegyző korában országgyülési utasitásban ejtett tollhibája* itten közgyülésben igazittatott meg. Hibázhat tehát, ’s hibázott is akkor tollal: miért ne hibázhatott volna most irónnal?” – „Igazság!” mondá a’ baloldal. Végre azon tbiró, ki a’ kétség eloszlatását kivánta a’ gyülés kezdetén, bezárá a’ tárgyat, mondván: hogy az elnök leszámolt; ’s azért nagy ideje, hogy tovább menjünk. És más tárgy vétetett föl.
Mennyivel szaporodik ez által a’ házi pénztár első rovata?
Szerk.
A’ tollhibának, mellyről szó vagyon, története ez: Az 1830-iki országgyülésen a’ szabad-választási sérelemnek volt egy záradéka, mellyet Vas megye inditványozott, miszerint a’ RR. elkészítendő dolgozataikat legfelsőbb helyre nem fognák terjeszteni, mig a’ szabad-választási sérelem nem orvosoltatik. És Szatmár, melly e’ sérelmet pártolá, pótlólag utasitja követeit, hogy a’ záradék hagyassék ki a’ felirásból. Ezen utasitás meghitelesitése és elküldése után a’ conservativek, kik saját magok késziték a’ nevezett pótló utasitást, isten tudja, ki által figyelmeztetve, észrevették, hogy mondván semmit nem mondottak, mivel a’ záradék a’ felirásban eddig sem vala, hanem csak az üzenetben; és azért nem sokára meg is igazították azt, ’s követeiknek tudtul adák, hogy a’ mi a’ felirásról mondatott, az üzenetre értessék. De ez csak tollhiba volt.
A’ közlő.
