Abauj.
Abauj.
Abaujból. Dec. 2. Megyénk főispánja, Károlyi Lajos gróf, november 20 és 21-ik napjain tartá fényes bejövetelét Kassára, Keglevich Gábor gróf koronaőr mint kir. biztos kiséretében, ’s mindketten utjokban díszes küldöttségek által tiszteltettek meg. 22-kén a’ jeles főispánt szokott szertartások közben ékes beszéddel iktatá be főkormányzói hivatalába a’ kedves népszerű koronaőr. Ez ünnepélyt követék lakomák, sok beszédek, tánczvigalmak, mellyeknek leirásához sem tollam, sem énekem, nehogy e’ szellemdús lapok komoly olvasói ugy járjanak, mint Flora ünnepével Cato, kiről kérdezve mondja a’ költő Martialis: „an ideo tantum venerat, ut exiret?” Ne legyen helye e’ kérdésnek – hát a’ dologra! – Jeles főispánunk egy hétig elnökle, naponkint 839példáját adá ritka szellemi müveltségének, mint vártuk a’ honi történetekben érdemdús család lelkes ivadékától, kit nemzeti átalakulásunk jelen korszakában Csongrádból ide a’ jobbaknak tisztelő szerelme kisért. – Köztanácskozásink fontosabb tárgyai voltak: Csanádnak a’ húsvágási jog eltöröltetése és Borsodnak az egyházi javak feleslegének népnevelésre fordittatása iránt felszólitó levelei, mellyek az országgyülési tárgyakkal foglalkozó választmányhoz utasittattak. Voltak, kik a’ választmánynak utasitásul elveket akartak kimondatni a’ borsodi nyilvánosság ellenébe, de csak puszta negatióval; a’ vélemények szabadságát méltányló többség azonban nyiltan kimondá, hogy a’ „sine vobis de vobis” elvvel ugyan illy életkérdések felett soha sem kiván végezni: de notabilitásaitól joggal megkivánja, hogy a’ ,sic volo’ autonomiájával felhagyva, a’ választmányi munkálatok nehézségeit értelmi capacitásaikkal legyőzni buzgolkodjanak; a’ nyilvánosság ellenőrségére nézve pedig a’ jegyeztetett meg: hogy az illynemű törekvés inkább a’ journalistica körébe tartozik, ’s valamint Borsod megye inditványát puszta negatióval megczáfolni nem is lehet, ugy még azon kérdés is: valljon azt megczáfolni kell e? az intelligentia csendes, nyúgodt discussiójától függend. – Igen, igen! egy kis feudalis oppositio kezdett improvisálni, tán csak a’ képzelt radicalismus ellenében az uj főispánnak kivánt udvarolni; de fájdalom! a’ gyanusitás szerepét itt sem felejté, és hogy az elnökön valami csín – miről még bejövetele előtt regélgetett valaki – ne történjék, elsőbb napokon leutasittatva, utóbb a’ kassai zsemlyék rosszasága felett keserű lamentatiókra fakadva, azoknak elkoboztatása iránt tevé inditványát. Parlamentaris tactiva volt e ez, vagy saloni tactus? nem tudhatom; de ugy mondják, hogy a’ zsemlyekobzó-inditvány a’ jószágkobzás assimilatója volt; kitűzött czélja pedig: a’ főispánt a’ radicalismus attentatumitól megmenteni. Boldog isten! mire nem kész az ember haláláig! mészárszéki jog, egyházi javak és kassai zsemlye – ez gyönyörű assimilatio! A’ képzelt radicálisoknak az illynemű mystificatiók ellen lehetnek talán attentatumaik; de most jól tették, hogy megemlékezének, mikint illyesmire nem volt idő; mert Horatiuskint: „laetus in praesensanimus, quod ultra est, oderit curare”; és mi a’ lelkes főispánt szíves örömünkben reményszín zöld bársony székbe helyezők, és bizodalmunk őrködik ő felette! – Aztán csupa assimilatióból a’ hús áráról beszéltünk, és azt egy krajczárral leebb is szállitottuk, csupa háladatosságból a’ húsvágók iránt, kik a’ mult napokban adatott lakomákon bőven ellátták a’ fővárost! de másnap ugyan panaszkodtak is a’ közgyülés előtt; ámde végeztetett, a’ mi tegnap. – Ez még mind semmi! nagyobb merénynek nevezem azt, hogy a’ beladministratio is megtámadtatott, a’ S. A. Ujhelynek vivő dargói ut rosszasága miatt, mit sokan közülünk felette rossz néven vettek? mert tudni kell, hogy mi nem csak politicában furcsa emberkék, de a’ magyar világban tán leghiresebb bureaucraták is vagyunk, kik apáinkról öröklött szokás szerint systema nélkül egy lépést sem teszünk; meg is mutattuk hevenyében, hogy a’ dargói utat több évekelőtt a’ kir. biztos az agendák ötödik és végső osztályába sorozván, attól a’ nm. h. tanács engedelme nélkül eltávozni nem volt szabad! Igy az erszényhez kellett nyulni, és kevés perczek alatt vagyonosb notabilitásaink – bár ollyan is találkozott, ki azt igérte, hogy másszor fog igérni – több ezerekre menő öszveget ajánlottak, mellyből a’ nevezett utnak jövő tavaszon elkészittetése extraserialiter meghatároztatott. – Végre főispánunk ékes búcsúbeszédében a’ tisztválasztás jövő tavaszon megtartásának népszerű igéretével előzvén meg várakozásunkat, jószerencsekivánatink harsogó ,éljen’-ei között tőlünk eltávozott. Ő – mint hisszük – consul non unius anni, Cicero emlékezetével térend vissza: „cum judici diecndi sententia est, memineritse deum habere testem, idest mentem suam, qua nihil homini deditipse deus divinius.” – Gyülésünket becses jelenlétökkel a’ gömöri és zempléni főispáni helyettesek és a’ rozsnyói megyés püspök is megtisztelték, hozza őket isten másszor is többször is, mi az illy notabilitásokat mindig ezer örömmel fogadandjuk! – Végezetül azt is emlitésreméltónak találom, hogy főispánunk gondos figyelmét a’ megyei pénztárak, per- és levéltár, tömlöcz, javitóház és a’ ménlovak intézete sem kerülték el, hol és mindenütt természetesen mindent kiseperve és jó rendben talált. – Most csendesség van és törvényszéki ülések tartatnak; a’ városon pedig a’ kéményseprők foglalatoskodnak.
