Királyi városok köréből.
269Királyi városok köréből.
Arad, martiusban. Nemzetnek, midőn százados tespedése álmából fölriad, ébredése első pillanatában azokról kell gonsoskodnia, mik uj élte fentartására szükségesek. Fölöttünk is elhangzott az ébredés órájának hatalmas kongása; ’s igy jelen az idő, haladék nélkül ’s a’ szó teljes értelmében komolyan gondolkozni az eszközökről, mellyek átalakuló nemzeti életünknek állandó tartosságot szerezzenek. Haladék nélkülmondom; mert minden elhanyagolt percz a’ hon jövendője felvirágzásának megannyi éveibe kerülhet. – Nemzeti életünk fejlődése kellékeinek legfőbbike tagadhatlanul a’ nemzeti nyelvnek egész hazánkbani átalánossá tétele, mert csak ez által jöhetnek a’ hon fiai szorosb kapcsolatba egymással, ’s forrhatnak egy tömeggé össze, melly nélkül nemzet nem vagyunk. Arad mióta sz. kir. várossá lön, hogy csak egy lépést is tett volna nyelvünk terjesztése ügyében, arról a’ kronika, valamintmi is mély-bölcsen hallgatunk, ’s fájdalom! hogy hallgatnunk kell. – Miért olly idegen tehát városunk nemzeti nyelvünk iránt? miért hallunk olly gyéren magyar hangot fényes társalgási köreinkben? ’s miért német inkább, mint magyar városunk? Elmondom okát: mivel a’ nemzetiség ’s nyelv minden intézeteinkből ki levén küszöbölve, elemi tanodáinkban is nyelvünk tanulására igen csekély gond fordittatik; pedig ugy hiszszük, hogy e’ részben a’ felügyelést ’s azt, hogy iskoláink magyar nyelvben jártas egyedekkel elláttassanak, teljes jogszerűséggel megkivánhatnók. Mert ha kisdedeink sziveibe édes anyai nyelvünk szeretetét nem csepegtetendjük, ha az anyai emlőktől nyert nyelvünk iránti hő vonzalom szikráját Vesta-lánggá nem élesztjük, sőt fellobbanásuk első pillanatában elfojtjuk, kérdezzük: mikint lehet majd az illy növendék későbbi éveiben a’ nemzeti érzelmek hű tolmácsa? – – – Előljáróinkat nemzetiségünkhözi ragaszkodásuk buzgalma még arra is birá, hogy nyelvünk terjesztésének legczélszerűbb eszközét, szinházunkat, Thalia német hőseinek öt évre leköteleznék, és számüzik szinpadunkról a’ magyar édes hangot, – a’ hangot! mellyet a’ kebel legbensőbb érzelmeivel kellene megismertetniök. Nem czélom, e’ nyelvünk terjesztésén ejtett súlyos csapást, ’s innen eredő felszámithatlan veszteségünket, nem a’ nemzetiségért hőn dobogó keblek aggodalmas fájdalmait elmondani; de ha ezen okszerűtlen lépést nemzetiségünk elleni bünnek bélyegzem, azt tartom, hogy legkevesbbé sem nagyitok. Az álokoskodásokat, mellyek ártolni látszanak előljáróságunknak e’ nemzetiségünkre káros tettét, a’ Jelenkor egyik mult évi számában eléggé megczáfolók. ’S most álljon elő a’, Világ’ ’s mondja, hogy a’ nemet vámszövetséghezi csatlakozás nemzetiségünket nem veszélyezettendi, ’s a’ külföldről hozzánk beköltözők (mi részünkről olly igen kecsegtető leend) magyarasodásunknak kárt nem okozandanak, – holott magunk között is mennyi idegen elemmel kell harczolnunk, hogy a’ most alig ébredező nemzetiségünket tartós életerőre felküzdhessük.
Rózsa Ferdinánd.
