Vezérczikk. (Ellenzék.)
Vezérczikk. (Ellenzék.)
Elveknek mint ágyúknak és szúronyoknak vannak háborúik, még pedig sokszor makacsabbak ’s vészesebbek, mint az utóbbiaknak; mert ha az elv hőseit szenvedély, ingerkedés, vagy féketlen magasztosság az elszánás vagy megrögzés eme’ szülői izgatják, akkor terrorismus, vérpatak és nyaktilók mondják ki köztük az igazat vagy nem-igazat. – Éjszakamerika, a’ szabadság és függetlenségért küzdött uj világ, Frankhon, a’ szabadabb alkotmányi élet utáni sovárgó ó világrész, lönnek az uj elvek alkotói, mellyek az idő hosszú során ukáz- és fermánokba is átszivárogni látszanak. – Elveknek változni és tisztulni kell – és miért? mert teremtőik haladnak, és közvélemény, az emberi egység képviselője, az elvtan nagy mestere, tespedést nem szenved. – Mi azt hiszszük, hogy ember, ki az elvek mezején meredten állana, ma már többé nem létezik; mert a’ haladás eszméjét kormány, nagyurak, középrend és paraszt barátjoknak ismerik. – Harcz tehát, véres harcz elvek miatt honunkban többé nem lehet; de igenis lesz vita, élénk és fárasztó, de szellemi, mellynek borúit az ész szivárványa időről időre eloszlatandja. – És ugyan mi volna alkotmányos élet illy vita ’s ellenpártok mozgalmai nélkül? egyfelől pangás és meredtség, másfelől zsarnoki tény, az egészben nyulós türhetlen unalom, és igy az alkotmányos élet bizonyos halála.
Ősiség, birhatlanság, adó-nem-fizetés ’stb. – régi mohos, de még végkép el nem gyengült várak; nem azért pedig, mintha falaik ’s bástyáik Cadix másai volnának, hanem mivel a’ védelmezők bajnokserege az ellenek hangyasorainak kaput nyitni nem akar: tehát küzdenek a’ pártok, megvan a’ mellett- és elleni surlódás, ’s az alkotmányos élet mozog.
Jő kormánytól rendelet – hiszszük, a’ legtisztább czélból kiadott; de az alkotmnyon féltékenyen őrködő honfi sérvet lát a’ kormányi kegyes parancsban, és szót emel hangost ellene – és megvan az ellen- és mellettpárt, mozognak a’ vármegyék, pezseg az alkotmányos élet – jele, hogy ép és egészséges.
Országgyülést, tisztválasztást hirdetnek, és már ekkor a’ pártok tán kelletinél is többet mozognak, mert érdek és szenvedély, a’ halandó emez örökös urai, izgatják keblöket. – és javítsunk a’ kor eme’ kórságán; de még e’ lázas mozgás is jobb egyetlenegy párt tulhatalmánál, melly ellenpártot nem türve, az egésznek zsarnoka, és hacsak közegyetértelem (mi vajni kivánatos!) a’ részeket egybe nem forrasztja, illyenkor pártoknak, de nem zsoldosoknak elnni szükséges; mert nélkülök autocrata vagy kisebb száám parancsol többségnek, ’s az alkotmányos élet sorvadoz.
Hol tehát alkotmány díszlik és virágzik, ott ellenzék, a’ nyilványéletnek nélkülözhetlen eleme olly szükséges, mint embernek lég, halnak víz. – és most már lássuk, hány stadiomon, hány kézen megyen az elv, mint körmöczi arany keresztül, mig azt a’ nagy közönség magáénak fogadja, és szellemi kincstárának ékei közé sorozza?
Társas élet az elvek elemi tanodája. Vannak egyedek, kiket nemzet mint élő elveket tisztel és üdvözöl; ezek és elvbarátaik társas körökben hirdetik az elvekké válandó igéket, és mivel minden uj elv reformot igényel, a’ réginek pedig szinte vannak hősei, itt a’ társas életben támad az elvharcz kezdete, a’ jövő vita és surlódás termékeny csirája: és ime! pártok keletkeznek, haladók és maradók, egymás ellen idővel tüzes vitára szállandók.
Megyei gyülések az elvek gymnasiumai. Itt már magány, vagy megbántott érdekek, megrögzött előitéletek, vetélkedés, a’ megyei kormány utáni kapkodás pártokat buján termszetenek; és ha elv, életkérdés kerül szőnyegre, és szembeszállnak egymással a’ tiszta meggyőződésből vitázó elvhósök: amazok ahoz állanak, ki érdekökben tevé a’ meszszevágó inditványt, vagy azt tetszésök szerint ostromlá – és imhol a’ két pártok tanyája!
Hirlapok, röpiratok, könyvek az elvek adacemiái, nyomosak és oktatólag hatók; mert a’ szó elröpül, az irott betű megmarad. Pesti Hirlap! és Világ! annak is ennek is vannak pártolói, és kész az ellenzék, melly nélkül egyik is másik is vesztene érdekéből, vesztene elveket tisztitó hatásából.
Országgyülés az elvek egyeteme. Megyei követek, különböző utasitásokat ellátva, mágnások, külön véleményeknek hódolók, két pártra szakadnak. Itt már az elvek törvényalapokká válnak, és mivel törvényhozásba nemzetnek és kormánynak befolyása egy, érdekeik pedig nem mindig egyeznek, e’ szerint a’ pártok e’ végvonalon magokat kitünőleg jellemzik, és nemzetet vagy kormányt pártolnak, és ha a’ testté válandó elv az ellenzés elemei közt megbukott: visszamegy a’ társas életbe, onnan a’ régi nyomon ismét a’ hon színe elébe jövendő.
Politicai pártok árnyéklatairól más alkalommal szólandunk; de annyit tán e’ helyen is bátran mondhatunk, hogy nincs kérdés, elv, életbevágó, melly alkotmányos honban ellenzéket, pártokat ne szüljön, melly a’ mozgalom és élet phasisán, eme’ tűz-’s vízpróbán keresztül ne menjen; és legyen igy, mert különben életünk hasonló a’ növényhez, melly nő, zöldellik, virágzik, hervad és enyészik, a’ nélkül hogy érezne.
De van az elvpártok közt egy ellenség, melly üdvös józan elveknek mételye, a’ korszerű haladás mérges visszalökője; ez: a’ személysértés és személyeskedés epébe mártott hegyes fulánkja, melly nem győz, nem hódít, nem cáfol, hanem boszant, ingerel és tüzel, és melly a’ pártok szenvedélyeit izgatva, az elvvitát, minden nyilvány-, sőt magányjogi kérdéseket is a’ személyes harcz küzdhomokára ragadja; pedig vajni gyöngén áll belértékére nézve az olly tárgy, mellynek védelmére okok helyett személyt boszantó és zavaró szavakra van szüksége! – Mi társas életben, több megyei gyülésekben látók ’s tapasztalók, mikép a’ vitázók egymást sértve és vagdalva, a’ tanácskozás tárgyától eltérve, a’ társalgási vagy ülési teremet a’ szenvedély bogács és tüske dülőjévé tevék; sőt őszintén megvalljuk, hogy magunk is, emberi gyarlóságunkban, a’ szenvedély ragályától üzetve, néha a’ legérdekesb tárgy fonalát eme’ botrányos térre vezetve, személyes harcz- és csatákban nem csekély részt vevénk; és mi szenved az indulat-ragadta kedélyek és szenvedélyszülte háborúk hullámzati közt? az, mi előtt térdelni köteles minden igaz honfi, mit isten után imádni főerény: az annyiszor hátravetett közjó. Igaz, hogy mig halandó e’ földi salakból az ég csarnokában végkép ki nem tisztuland, mig emez anyagot, mellyet a’ teremtő kéz rámázolt, végkép le nem rázandja, addig ő, a’ gyarló, többet kevesbet mindi a’ szenvedélyek játéka maradand, egy merő szellemről, egy tiszta szent lélekről tehát e’ világ tekéjén még csak szó sem lehet: de ha vadhevű szenvedély ’s indulat eme’ hús- es csontvázból a’ lelket végkép kirántja, – ha ember, jobb énjét felejtve, állattá aljasul, akkor végy bucsút a’ nyilványpályától, hol a’ köznek csak ész és lélek, bőszt és szenvedélyt fékező, csak tiszta és szabad akarat használhatnak.
És mi hozá honunkban a’ nyers erőt divatba, mi állitá az ész ’s értelem, e’ két égi elem ellenébe a’ fütykösnek kézzelfogható védokait? nem más, mint érdek és szenvedély, mint személyes harcz és vita; és mivel a’ nyers erő szülte határzatok alapja ingadozó és bizonytalan, e’ kétélű fegyvert mindkét rész használva, ismételt ’s változó szerencsével nyert és vesztett csaták után, magok az elv hősei is felingerült kedélylyel egész seregökkel többé már nem elv-, hanem személyes harczba bonyolódnak, és most már az elv miatt kezdett vitát átviszik a’ képzelt becsület kényes térére, és „halni inkább, mint engedni” a’ párthősök szerencsétlen jelszava; és mi szenved a’ megátalkodásnak illy egymást boszantó özönei közt? megint csak a’ felek lobogóján ugyan programul fölirt, de voltakép csak ürügyül és győzelemnyerésért ámitólag használt közjó; mert hol személy fődolog, elv pedig csak álarcz, ott közjó nem más, mint lapda, mellyet ellenek egymásra hajítnak. – Nem, nem, drága honfitársaim! ez többé igy nem lehet; tisztulnunk kell a’ hon drága javáért – és mi, kik magunkról tán öntetszelgés nélkül is mondhatnók: experto crede Ruperto – bizton állitjuk, hogy addig, mig minden személysértést, személyeskedést számüzve, elveinket tisztán ’s egyedül okokkal, észszülte védokokkal támogatni nem fogjuk, – addig, mig nyers erőt, a’ kölcsönös ingerkedés eme’ hatalmas eszközét, szenvedélyes vágyaink, vagy habár legtisztább czéljaink sikerültére is használni meg nem szünendünk: haladásunk kerekei ugy, mint kivánhatók, forogni nem fognak, ’s édes honunk nem lesz üdv és boldogság telepe.
Maradjon kiki közülön szilárdul, változhatlanul meggyőződésén épült ’s nyilván kimondott elvei és polgári tanjai mellett, harczoljon mellettök férfiasan, észszel, okkal, értelemmel, mignem fegyvereit elleneinek megczáfolhatlan védokai előtt letenni kénytelen; fussa meg végig rendületlenül ama’ pályát, melyet ,én’-jével számot vetve ’s lelki erejét fontolva választott; de elvellenei személyét soha sem tettel, sem szóval nem sértse, a’ személyeskedés fegyverét megtámadólag soha, védőleg pedig csak kímélve, ovakodva használja. – Nagy szentség a’ közjó, uraim! érdemes, hogy érte egy kissé türjünk, szenvedjünk, hogy lelkünk bántalmait nagylekkűleg elnézve, szenvedélyeink és bosszúnk bármilly özönét nekie jobbágyilag alárendeljük, hogy ama’ lelki erőt, mellyet isten keze szűnkbe csepegtetett, ne személyes harczokra, ne magunk és honfitársaink romlására, hanem inkább honunk közelgő tavaszára, közjólét és tökély minélhamarabbi előidézésére forditsuk; és ime! igy szálland körünkbe a’ rég ohajtott kibékülés viritó olajága, mellyet keblünkhöz hőn szorítni szent kötelesség; igy fognak fokonkint gondolatok és elvek az ész ’s érdtelem rostáján tisztulni, mellyekből,mint konkolytalanmagból, honunk tiszta, borútlan jövője kelend ki. – Tehát jelszavunk: személyes kibékülés, barátság, de maradás elveink mellett!
Balogh János.
