FRANCZHON.
FRANCZHON.
Lapjaink egyik számában megemlitők Toquevillenek, az „Amerikai democratia” jeles irójának academiai taggá lett választatását; reméljük, kedves dolgot cselekszünk tisztelt olvasóinknak, ha megkisértjük, bár gyönge tollal, a’ jeles férfiu beiktatási beszédének közölni rövid kivonatát. Az academia teremét számos főrangu személyek ’s Franczhon legjelesb irói ’s országos férfiai diszesiték jelenlétükkel. Toqueville igy kezde beszélni: „Franczhonban minden uj, az academiát kivéve. Az academia fenáll, mint egyetlen nyoma az elpusztult régi társaságnak. Kétszázados multja egyedül ő neki van. Egy korbeli az irodalommal, azzal majd ugyanegy időben született, és soha meg nem szünt keblébe fogadni azokat, kik Franczhonban jeles irói tulajdonokkal magukat kitünteték. Majd minden lánglelkü irók tagjai valának az academiának. Itt dicsőittetik emlékök, ide varázsoltatik vissza jelenlétök; lehetetlen e’ tiszteletreméltó őstársasághoz közelíteni a’ nélkül 318hogy visszagondoljuk minmagunkra, ’s érezzük parányiságunkat. Ezen érzelmet jobban mint bárki más érzem keblemben, de nem fogom kifejezését soha megkisérteni. Nézetem szerint vannak sokkal szerényebb dolgok, mint – bár szerényen – beszélni minmagunkról.” Miután a’ szónok elmondotta roviden Cessac életrajzát egész a’ directorságig, igy folytatá szavait: „A’ tizennyolczadik század ’s a’ forradalom ugyanakkor, mindő a’ világot a’ szabadság uj elemeivel megismerteték, más részről veszélymagvakat hintettek el az uj társaság ölében, mellyekből korlátlan hatalom származhatik. Az uj philisophia, minden vallástanokat az egyéni ész itélőszéke elibe vonván, az értelmeket ugyan függetlenebbekké, szilárdabbakká, cselekvőbbekké tette, de egymástól elkülönözte. A’ polgárok csakhamar tapasztalák, hogy sok mesterségbe és erőködésbe kerül a’ közeszmékbeni egyesülés, ’s félni lehet, hogy azok felett a’ hatalom uralkodandik, nem mintha birná a’ közvéleményt, hanem mert nincs közvélemény. Nem csak a’ szellemek elkülönözésétől lehetett azonban félni, hanem azoknak bizonytalanságától ’s közönyösségétől is, mindenki maga modora szerint keresé az igazságot, sokakban kétség támadt, ezt természetesen követé az anyagi élvezetek utáni vágy, melly sirja a’ szabadságnak ’s eszköze azoknak, kik attól az emberiséget megfosztani törekednek. – Emberek, kik magokat egyaránt alkalmasoknak hiszik, keresni az igazságot, és másoktól illyeneknek elismertetnek, nem soká türik az egyenlőtlenséget. A’ forradalom csakugyan el is törlé a’ castokat ’s osztályokat, el a’ kiváltságokat; feloszlatá az elkülönözött társaságokat, az ismereteket szétterjeszté, ’s nemzetet alkota egymással birtokra, müveltségre egyenlőbb polgárokból, mint a’ világ ekkorig látott. Ezen egyenlőség örökre biztosít ugyan egyes osztályok zsarnoksága ellen, de egyszersmind szabadságunkat nehezebbé tevé. Szabad népeknél nem lehet máskép kormányozni, mint felekezetek által, azaz a’ kormány egy felekezet, mellynél a’ hatalom van. Annál hatalmasabb, állandóbb, előrelátóbb és erősebb tehát a’ kormány, minél szilárdabb ’s állandóbb felekezetek vannak a’ nép kebelében. De hasonló felekezetek nem képződhetnek, ’s magokat egykönnyen fen nem tarthatják másutt, mint országokban, hol a’ polgárok érdekei között látható ’s elég tatós különbözések és ellentétek léteznek, mellyek az elméket önkénytelenül ellenkező véleméyekre kényszerítik. Midőn a’ polgárok körülbelől egyenlők, igen nehéz azokat ugyanegy politicára nagy számban egyesíteni, ’s igy együtt megtartani. A’ pillanat szükségei, a’ képzelet fellobbanása, legkisebb magányérdekek, mindenkor teremtnek mulékony apró felekezeteket, mellyeknek szeszélyes meddő változékonysága megunatja a’ függetlenséget, ’s a’ szabadság veszélyeztetik, nem mintha egy felekezet a’ kormányzással zsarnokilag visszaélne, hanem mert egy felekezet sem képes kormányozni. – A’ vén társasági hierarchiának elpusztulása után minden francz függetlenebb, felvilágosodottabb ’s erőszak által nehezebben kormányozhatóvá lett; de más részről az ő és mások közötti természetes és szükséges kötelékek többé nem léteztek. Magasabb ’s elevenebb szabadságérzetet táplált keblében; de sokkal nehezebb volt annak védelmére másokkal egyesülni; senkitől nem függött, de senkire nem is számithatott. Ugyanezen társasági mozgalom, melly a’ szolgaság lánczait széttördelé, egyszersmind elkülönözé érdekeit.” – Tovább fejtegeti még a’ szónok Franczhonnak forradalom alatti állását, mikint azt végromlás veszélye fenyegeté, midőn Napoleon magához ragadá a’ hatalom szétágazott töredékeit, azokat összesité, ’s a’ forradalom romaiból uj császárságot alkotott; miután igy folytatá: „A’ törvényhozók, kik ujan született társaságot képeztek, illy nagy munka eszméjének felfogására soha sem voltak eléggé felvilágosodottak, ’s azok, kik következtek, midőn a’ társaság már elvénhedett, az eszme valósítását többé nem eszközölheték, mert legyőzhetetlen akadályokra találtak a’ régi inéteteknek romjaiban. Napoleon birta a’ tizenkilenczedik század felvilágosodott ágát, ’s olly nemzettel volt dolga, melly törvényeiből, szokásaiból, mintha egészen ujan született volna, kivetkezve vala. Ezen körülmény lehetségessé tette a’ császár lángelméjének, tökéletesebb kényuraságot alkotni, mint a’ millyenre ő előtte valaki gondolt volna. Miután kihirdetteté a’ polgároknak a’ közállomány és egymás köztti ezerféle viszonyait szabályozó, ugyanegy szellemben hozott törvényeket, egyszerre felállitó a’ hatóságokat is, mellyekre a’ törvények végrehajtása bizatott, ’s a’ mellyek ismét ő neki olly módon alárendelve valának, hogy mindössze egy nagy kormányzási gépet képeztek, mellynek mozgatója ő maga vala. Olly orzágokban, mellyeknek szabad intézeteik nincsenek, a’ törvények különbözősége ’s a’ hatalmak összefüggetlensége miatt a’ kormány függetlenségének egy részét többnyire egyesek vonják magukhoz; de a’ császár rendszerének bámulatos egysége, ’s a’ hatalmas logica, melly a’ részeket egymás közt összeköté, elzártak minden menedéket a’ szabadság előtt.” Itt a’ szónok fejtegeti, mikint változtak a’ körülmények, a’ függetlenség érzete mélyebb gyökeret vert a’ francz polgárok szivében, melly szerint minden kényuraságot lealázónak tekintenek. Végre a’ jelenre forditá szavait: „Erősen hiszem – ugy mond – hogy egyedül magunktól ’s a’ velünk együttélőktől függ nagygyá és boldoggá lehetni, de csak a’ szabadság föltétele alatt. Egyedül a’ szabadság képes keblünkben fölébreszteni a’ közérzelmet, melly lelkünket emelkedetté ’s cselekvővé teszi; sorsunk egyformasága és szokásaink egyhangusága közepette a’ szasadság nyujt változatosságot, az osztatja el kicsinyes gondolatinkat, ez nemesiti meg vágyainkat.” – Toqueville beszédére Molé gróf válaszolt, czáfolgatván annak szabadelmű nézeteit; beszéde szinte igen jeles és tanulmánydús vala, azt azonban helyszűke miatt ezuttal részletesebben nem közölhetjük.
