Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Az itt pár napig mulatott török követről több mulatságos anecdoták vannak forgásban. A’ többi közt azt mondják, hogy ő excja, elutaztakor, a’ kiszabott időnél jóval később érkezett a’ gőzhajóhoz, ’s ez a’ magas vendég befogadása miatt kényelen volt visszatérni. A’ követ ur csudálkozék, hogy reá nem várakoztak, ’s midőn értésére adatott, hogy a’ gőzösnek kitűzött elindulási ideje elmult, azt válaszolá, mikép utasitványában áll, mindenhová fél órával később jöhetni! És mi szegény magyarok különösnek találjuk ezen török választ? Bizony nincs mit bonmotizálnunk: valljon ki adott nekünk utasitványt arra, hogy mindenütt nem félórával, hanem félszázaddal később jövünk? – Egy igen tiszteletreméltó hazafitól, toldalékul egyik minapi számunkban közlött szinházi botrányhoz, levélben értesittettünk, hogy a’ szinészek roszul tanulják meg szerepeiket,’s csak amugy isten nevében, mintegy kegyelemből, játszanak.” Szinész urak! méltóztassanak ezt ad notam venni. – Városunkban van egy uracs, kinek többi ártatlan privátmulatságai közé még az is tartozik: az embereket agyontipratni. No, ez ellen senki sem szólhatna, ha annyira veszedelmes nem volna. A’ rendőrség azonban – tisztelet, becsület a’ bölcsen hozott, de roszul teljesített rendeleteknek! – ezen különös szenvedélyt még nem tarthatá igen veszedelmesnek; mert, midőn mult vasárnap délután a’ dunapartnál sétálván, a’ nevezett urat néhány társaival a’ görögtemplomtól fel a’ vurmudvarig, a’ legnagobb néptömeg közt, lóversenyezni ’s az embereket jobbra balra szétugrasztani láttuk, és a’ mellettünk bámészkodó poroszlót felszólitók, tiltaná el az illy negédes és gondatlan embereket e’ veszedelmes mulatságtól, azt a’ választ nyertük: „hja, uram! nem lehet: ha az illy uraknak magoknak nincs elég eszök, nekünk nem szabad szólani.” No, ez már szép instructio! Egy óra mulva ugyanazon poroszló egy szegény kintornás ficzkót gyönge ütlegek közt vezetett be a’ kisebb városházba, mivel a’ házlakók füleit merte maltraitirozni, mihez eddig csak a’ nemzeti operának van szabadalma. Éljen a’ humanus poroszló! – Wagner műárusunknál legujabban megjelent gróf Széchenyi István képe, szintugy Eybeltől, de távolról sem olly élethű, mint némellyek mások. – Mult kedden, majus 10-kén, a’ városház épitését árcsökkentés utján Kasselik épitészmester 30,750 pftért vállalá magára. A’ kikiáltott ár 38,466 pft volt, vágytársak Hild és ifj. Fischer urak voltak. – REbesgetik, hogy Pesten egy öszmüvészeti (polytechnikai) intézetet szándék alapítani: a’ terv egy választmánynyal közöltetett, mi városinak halottuk; valljon az iparegyesület tagjai közt nem lehetett volna e értelmesb biztosságot választani? – Azt is mondják, hogy b. Sina a’ budai várhegyet az uj hidfőnél átfuratni akarja, ugy hogy a’ vizivárosból kerülés nélkül egyenesen a’ Krisztina-városba lehessen ezentul jutni. Nem igen hihető, mert itt is vámot kellene fizetni, mire a’ hajlam nem igen nagy. – Minap furcsa kis bünvádi eljárásról hallottunk. Egy tolvaj tetten kapatott, midőn épen a’ lopott holmival elillanni akart, ’s a’ biztos urnak átadatik. Ez igy vallomásozá őt: „te loptad e a’ kendőt?” „„Nem, nagyságos kir. commissárius uram!”” „Hát hol vetted?” „„A’ házkapunál találtam.”” „De miért futottál, midőn elfogni akartalak?” „„Mivel a’ szél elvitte sapkámat: az után futottam.”” És a’ tolvaj, mint egészen ártatlan elbocsáttatott, még csak az hibázván, hogy viaticumra a’ kendőt nem adták neki. Tegyen hozzá commentárt a’ ki akar. Némelly urakét előre tudjuk: „rágalom, hazugság!” Persze, nálok még az is rágalom vagy hazugság, ha azt mondjuk, hogy tegnapelőtt egyik ismerősünk ajtaját ugyanazon időben, midőn a’ szegények perselyébe 6 pengő forinttal adózott, két koldus ostromolta. No, de higyenek ők, mit nekik ex offo hinniök kell, és iparkodjanak nem csak szóval, hanem tettel meghazudtolni hireinket. – Hortz pano- vagy inkább cosmorámái méltán ócsároltatnak a’ műértők által; rosz festék, hibás perspectiva.. főkép a’ napoleonidákkal ugyan kuruczosan bántak. A’ „Tageblatt”-ban egy műértő száz p. forintba akar fogadni, hogy a’ nevezett tájrajzok, mellyek az említett lapban már több izben dicsértettek, nem egyebek, mint egészen közönséges mázolások. Kiváncsiak vagyunk, valljon elfogadtatik e a’ fogadás? nem hiszszük, mert a’ dicsérgetés alig hozott még be száz pengő forintot. – Egyéb ritkaságok is szemlélhetők még a’ dunaparton: egy ugynevezett camera obscura, viaszkbábos bódé, policinellók és több városi rendőrök. – E’ napokban Andrussa ácspallér, ki ezelőtt mintegy félévvel a’ pestvárosi gazda H. ur ellen inditott vádak miatt bebörtönöztetett, a’ már eltöltött három hónapi fogságon kivül még két hónapra ’s a ’ költségek megtéritésére itéltetett. A’ fenyitőperfolytában tudomásra jött, hogy a’ nevezett pallér katonai szökevény; mi azonban, nem tartatván olly lényegesnek, az itélőszék álal elmellőztetett; vagy tán ez is elkkülte figyelmét az illető hatóságnak, valamint azon körülmény, hogy, midőn a’ mult héten felolvasni akarták egy rabnak felsőbb helyről megérkezett elitéltetését, ezt hosszú keresés után már ezelőtt két évvel meghalálozottnak találták. szép, igen szép dolog a’ rend, uraim! pedig bizony sok zavar történik ennek mg nem tartása miatt: igy minapában egy ház-átiratásnál is az előbbi tulajdonos adósságai kitáblázása elfelejtetett; valljon ki fogja most ezeket megfizetni? – Megjelent a’ Magyar- és Erdélyország számára Heckenast Gusztáv által kiadott Bibliographiai Értesitőnek kétévi (1840–41) folyama, ára egy ezüst huszas. Honunkban első ilynemű vállalat, melly által a’ kiadó magának a’ magyar literatura körül tagadhatlan érdemeket szerzett. Megismerkedünk ebben minden honunkban megjelenendő vagy már megjelent nevezetes munkákkal, gorsan és sebesen; figyelmeztetünk a’ hirlapok és folyóiratokra ’s az azokban foglalt jelesebb elmeszüleményekre; szóval: általános átnézetét birjuk hazai literaturánk jelen állapotjának és fokonkinti haladásának. Ezen értesitőből hónaponkint egy-egy szám jelenik meg, ’s a’ kiadó által több mint kétezer példányban osztatik el a’ litaratura baráti közt. A’ füzet végén összes jegyzéke áll a’ megjelent könyveknek. – Szinte Heckenastnál jelent meg: „Női hivatás és társalkodástan, irta Steinacker Gusztáv.” Rövidkivonata Campe egyik legjelesb, nálunk eddig még kevessé ismert és használt könyvének, itt-ott korunk szükségei és kivánatai szerint módositva és kiegészitve. Az érdekes könyvecske czélja: leányainkat, mennyire lehet, már a’ nevelésben megismertetni jövendő hivatásuzk kivánatival, valamint a’ közönséges életbölcseség ’s az emberekkeli társalkodás legfőbb szabályaival – és hasonló tárgyu kézikönyvek érezhető hiánya miatt igen ejánlható.
