Vezérczikk. (Engedelmesség.)
Vezérczikk. (Engedelmesség.)
Ugy tetszik, Duplin mondja valahol, hogy „az egyszerű munkás ember nem sokat gondol vele, habár nevöket sem tudja és azoknak, kik a’ közálladalmat kormányozzák; de lehetetlen közönyösnek maradnia azon község beligazgatásánál, a’ mellyben él, a’ mellyhez tartozik.” És ez állitás nagyon igaz, ’s az állitott tény igen is természetes. Száz között kilenczven ollyan ember van, ki nem kérdi a’ távol magasból pislogó csillag nevét; de azt lehetlen nem éreznie, hogy tűz, a’ melly közelében ég, melegít e’ csak, avvagy süt talán? valljon a’ szem, mellynek hunyorítása reá ’s körére közvetlen behat, örök-éber gonddal őrködik e’ javára, mint a’ gondviselés, vagy pedig hasonlít a’ tyúkszemhez, melly – mikint a’ lapokban mondá valaki – szorít, de nem lát? És a’ különböző hatásnak, természetes, hogy ne lehetnek egyenlők eredményei. A’ házias kandalló szelíd melegéhez kinyujtott kézzel szoktunk simulni, mintha ölelni készülnénk a’ kedves tüneményt; a’ tűztől, a’ melly süt, perzsel, éget, futunk – ha lehet – ha nem, szétnézünk, nincs e’ valahol víz a’ közelben? ’s ha van, leöntjük. És valóban nagyon is különös volna, hahogy a’ sütő, perzselő, égető tűz személyesülvén, olly közelitést, ollyan vonzalmat igényelne, mint az nyer, melly szeliden melegít. – És ime itt van egy parabola. Hahogy a’ keleti raj keleti jelleméből ezred éven át olly igen sokat nem vesztett volna, parabolánkhoz egy-két mesécskét ragasztanánk boldog emlékezetü Harun al Rasid idejéből, ’s tollunkat bizton letehetnők, mert a’ kelet népe mesében oktat, mesében tanul; ámde nyugaton már nyiltabb szó kell, bár nyiltan szólni néha bajos is.
A’ constitutio magában véve írott malaszt, mellybe életet az institutiók fuvalma lehel. ’S az institutiók közt különösen a’ néptömegek közvetlen mindennapi érintkezésben levő hatóságtól függ igen nagy részben, valljon a’ nép elégült, nyugodt, boldog e? alkotmánya bárminő legyen. Eme hatóság kezei közt az átok, a’ tény, fulánkja hegyes végét vesztheti, eme’ hatóság kezei közt áldás átokká és a’ szabadság büszke szép neve szolgai állapottá fajulhat. – A’ hatóságot, a’ mellyről szólunk, helyhatóságnak szeretnők nevezhetni; mert a’ községi rendszert ugy ohajtanók kifejlesztettnek, hogy a’ beligazgatásnak utólsó organuma mindenütt a’ jól szerkezett helyhatóság legyen, olly helyhatóság, melly eredetében, cselekvésében a’ nemzet akaratát tény- ’s valóságban képviselje. – Legyenek a’ törvények a’ közönség javára irányozvák, ’s történjék végrehajtásuk jól rendezett helyhatóságok által, mellyeknek a’ végrehajtás érdekökben van; ’s igy, de máskép nem is lehet elérni, mit a’ bölcs Bentham javal, hogy olly törvényt hozzunk, melly maga magát végrehajtsa. Emlékezzünk csak azon példára, melly a’ mezőrendőrségi törvény iránti utóbbi számunk Pest megyei rovatában említve volt.
Azonban némelly körökből igen gyakorta hangzik a’ panasz, ’s ép a’ helyhatósági rendezetű helyekre nézve hangzik, hogy a’ nép engedetlen, ’s közvetlen felelősége iránt tiszteletlenséggel viseltetik. Ez ha igaz, pedig itt-amott tagadhatlanul csakugyan igaz: minden bizonynyal komoly figyelmet igénylő kórállapot. A’ törvényhozás e’ részben tagadhatlanul sokat tehet, hozhat törvényeket a’ helyhatóság alakitásáról, miszerint az bizodalomra számolhasson; enyhíthet a’ nép terhein, engesztelhet jogrészesités által, hathat neveléssel a’ nép jellemre, és gondoskodhatik, hogy a’ polgárok individualitása a’ statusnak áldozatul lökve ne legyen; és gondoskodhatik, hogy a’ jog védtelenül hatóság ellenében se álljon; ’s ha mindezek mellett ellenőrségről, felelőségről is gondoskodott, az illedelmes szót szabaddá tevé, ’s a’ nyilvánosság jótékony hatalmát számolásból ki nem felejté: bizton hihetjük, hogy a’ jogérzet a’ nemzet minden tagjában eleven leend; de jogtalan daczról mitsem hallandunk; a’ jogérzetnél pedig (állitani merjük) nincs a’ jó czélu kormánynak hatalmasabb szövetségese. Mind ezek azonban részint socialis reformok, mellyeknek hatásuk lassú, részint még egy alaktalan jövendőtől föltételezvék. Legyen nekünk szabad egyet-kettőt azon módok közül említenünk, mellyek csak minmagunktól függenek, mellyeknek eszközlésbe-vételét sem törvényhozástól felfüggeszteni, sem jövendőtől várni nem kell.
Nekünk ugy látszik, hogy ha egy vagy más helyhatóság kormányzottaitól bizodalmatlanságot ’s daczos tiszteletlenséget tapasztal, igen helyesen cselekednék, hahogy a’ kor romlottsága fölötti gyáva panasz, vagy több hatalom több erő több kény utáni sovárgás helyett mindenek előtt önmagával emberségesen számot vetne: valljon e’ tiszteletlenségre okot vagy alkalmat némileg önmaga is nem adott e? mert ha igen, ugy bizonyos lehet, hogy önmagán javitva, a’ tiszteletlenségen javít. Hiában, uraim! az, hogy a’ ki hatalommal bir, e’ hatalmat mikint gyakorlá, tisztelet vagy tiszteletlenség tekintetében nemcsak normalis állapotok közt, de még merő anarchiai helyzetben is sokat – ne mondjuk mindent – határoz; mert a’ hol végrehajtásról van szó, ott individualis erény sokszor képes a’ törvényhiányt pótolni; az ellenkező sokkal nehezebb. – Mi legalább szent igazságnak hiszszük, és nem is tartunk a’ czáfolattól, hogy állandó, megrögzött tiszteletlenség nincs, a’ hol bizodalmatlanság előre nem menet; hol pedig a’ bizodalom állandóan elvész, ott kötelességmulasztásnak kellett közbejőni. Ha ez igaz, ugy a’ kötelességnek emberséges bánásmóddal párositott teljesitése bizodalmat szerez, a’ bizodalomhoz tisztelet csatlakozik, a’ kit pedig tisztelünk, annak örömest engedelmeskedünk. Mindez a’ helyhatóságoknál csak önmaguktól függ, ’s azért nem kellene felejteniök, hogy a’ rettegtetés, a’ büntetések a’ beteg jogszerűséget soha, de soha ki nem gyógyitják.
Vannak, ’s pedig jeles férfiak vannak, kik ugy vélekednek, hogy a’ hatóságok gyarlóságait fedezni, simítni, takargatni kell; mert minden homály a’ hatóság tekintetét csökkenti. Mi ebben igen veszélyes tévedést vélünk rejleni. Tekintetet semmi sem csökkent annyira, mint hiába hiány, gyarlóság vagy bűn; nagy önmystificatio pedig azt hinni, hogy ezt földeríthetlen sötétséggel fedezni lehet; birónak, tisztviselőnek, rendőrnek, adószedőnek érintkezése emberekkel van; ’s mit emberen vétettek, emberek között titok nem marad. Ne gondoljuk, hogy ott nincs panasz, hol a’ panasznak organuma nincs; de legyünk meggyőződve, hogy minél kevesbbé panaszkodhatunk, annál erősebben rág a’ szenvedett igazságtalanság érzete, a’ bizodalom életgyökerén; mig más részről a’ takargatási, szépitési irány a’ magát biztosnak érző visszaélésnek ösztönül szolgál, miglen megtanulna fölemelt fővel járni szemközt a’ suttogó megvetéssel, ’s az önmagukat, véd- ’s támadólag körül gyürőző testületeknél szabályul fogadtatnék el az ismeretes „nos populus sibilat, sed nobis plaudimus ipsis.” – Illy állapotnak ellenben bizony dacz támad, melly a’ jóval is elégedetlen, a’ törvényest is gyanúval nézi, ’s a’ hol lehet, nyilvános engedetlenséggé is fajul. Ellenben tiszteletet víni ki, ’s a’ közönséget engedelmes készség kötelével csatolni magához, a’ helyhatóságnak hatalmában van. Vigye akkint az igazgatást, hogy az emberek örömest engedelmeskedjenek. Ezt azonban rettegtetéssel, magát sem okra, sem számadásra kötelezettnek nem érező kényurasdisággal, vak engedelmesség követelésével elérni, legalább Európában, lehetetlen. Itt csak egy mód van: „állandó törvényesség!” Higyük el, uraim! e’ szóban bizonyos majestas rejlik, melly előtt a’ legátalkodottabb dacz is meghajol. – Nem akarunk mi a’ szenvedőleges engedelmesség ’s a’ gondokozó szuronyok közti mélységen ásni, sem kellő közép meghatározhatlan vonalának határozgatásával bibelődni; annyit azonban állítni merünk, hogy a’ melly helyhatóság a’ maga alattvalóitól vak szolgaiságot követel, az erőszak és rettegtetés által parancsát pillanatra teljesíttetheti; de minden indulatot forrásra késztet önmaga ellen, ’s léptei nyomán tisztelet ’s bizodalom viránya soha, de boszú, zúgolódás, tiszteletlenség bojtorványa bőven terem. – Legyetek, uraim! mindig ’s mindenben törvényesek! legyetek törvényes eljárástokban méltányosok; ne affectáljatok alázó megvetést embertársaitok ellenében; törvényes kivánságnak okot vessetek ellene, nem tekintélyt, játszatok elsőbbséget, nem kényurat, és engedetlenséggel találkozni soha sem fogtok.
Még egyet akarunk említeni, mi hasonlókép a’ helyhatóságoktól függ. Kerüljék, mint a’ népbizadalom ’s engedelmességi készség legveszedelmesebb ellenét, a’ „zu viel regieren” szabályt. Ez a’ polgárok individualitását egészen elmeritő mindenbe-avatkozás jó gyümölcsöt még sehol sem termett, de legkevesbbé a’ helyhatósági hatalomnál, minthogy ez a’ polgárok mindennapi viszonyaival szoros érintkezésben levén, a’ szerencsétlen elv sorvasztó hatását legsúlyasabban érezteti. És pedig „a’ szerfeletti kormányozgatásnak” helyhatóságoknál három igen rosz oldala van. Egyik: hogy a’ socialis szabadb mozgalmat akadályozván, a’ mindenlépésnél kőbe ütköző polgárnál örökös ingerültséget támaszt; ez pedig olly föld, mellyen bizodalom soha sem tenyész. Másik, hogy a’ haszontalan aprólékosságok a’ közhatóság idejét, figyelmét annyira kimerítik, miszerint a’ nagyra, szükségesre, kellő kitüréssel reá nem ér. ’S ha aztán a’ közönség ezekben örökös hiányt érez, mig szabadoknak lenni kellő aprólékos viszonyaiban kéjelmetlen gyámkodást, boszontó avatkozást kell tapasztalnia, igen természetes, hogy a’ tyukszem jutand eszébe, melly csak szorít, de nem lát. Harmadik, végre: hogy a’ ki nagyon sokat parancsol, annak nagyon sok parancsa teljesítetlen marad; „ki sokat markol, keveset szorít” szokták mondani. Semmi sem árt pedig a’ 426hatóságok tekintetének annyira, mint az, ha halomra szórják a’ parancsokat, miket az élet legközelebbi percze kinevet. A’ kinek sokat parancsolnak, mit teljesíteni nem kell, nem lehet, az megszokja nem teljesíteni azt is, a’ mit kell avvagy lehet.
Tehát emberséges bánásmóddal párosított törvényszerűség ’s a’ minden szabad mozgást gátoló szerfeletti gyámkodás kerülése, olly két mód, mellyel a’ közhatóságok iránti tisztelet ’s bizodalom élesztésére, ’s dacztól, mint szolgalelküségtől egyaránt távol polgári engedelmesség gyarapitására sokat tehetni. ’s e’ két mód a’ hatóságoknak hatalmukban van Itt csak akarni, itt csak tenni kell; ’s véleményünk szerint azon hatóság igen fonákul cselekednék, melly tiszteletlenség fölött panaszkodnék, mielőtt magával számot vetett, valljon annak oka egy részt önmagában nem fekszik e? Ki bajainak ismeretére jutott, félorvoslatig jutott. – És ezért szükséges illy dolgok körül a’ nyilvánosság. Az önismeret tüköre az, melly nélkül e’ körben nincs üdvösség. Egyébiránt korán sincs szándékunkban állitani, hogy az említett kórállapot nem egy közös bűn eredménye, a’ mellyben része másoknak is van. Valóban van, és igen nagy mértékben van. Ide számitjuk különösen azon aristocraticus gőgös megvetést, mellyel kivált kir. városokban némelly nemtelen nemes uracsok a’ közrend érdekébeni legtermészetesb rendszabályok iránt viseltetnek. Az nemcsak polgári bűn, hanem botrány is, ’s mint illyen, még amannál is veszélyesebb; mert hol a’ közhatóság tekintetének megvetésére minden ember szabadalommal bir, kinek czímerébe a’ vésnök több kevesebb gombos koronát metszett, hol a’ közhatóság illy czimeres uracs negédes pajzán kicsapongását összetett kézzel nézni kénytelen: ott tiszteletet a’ néptömegtől várni kábaság. – Igaz ugyan, hogy itt csak a’ territorialis hatóság elvének egész tisztaságában alkalmazása segithet, mit viszont olly községi rendszernek, olly városi szerkezetnek kell megelőzni, miszerint a’ helyhatósági tisztviselő, helyen tisztviselő, legyen a’ nemzet akaratának organuma, és kényur nem; – és igaz, hogy a’ városi hatóságnak, a’ minő az most, a’ magyar nemesség magát alávetni soha sem fogja; azonban addig is, mig e’ gyökeres orvoslást ’s annak föltételeit törvényhozás utján elérnök, azoknak a’ hetyke uracsoknak jó volna megemlékezniök, hogy rend a’ szabadság föltétele, ’s a’ i szabadalmait a’ renddel tevé ellentétbe, a’ szabadságot hítta föl maga ellen, ’s ez előtt a’ szabadalomnak meg kell törnie.
