Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Hétfőn a’ testvérvárosi lakosok buzgó imák közt ünneplék felséges királyunk névnapját. A’ szokott ünnepélyességeknek a’ kedvetlen idő miatt el kelle maradniok. – A’ pesti kir. egyetem tanitói kara és ifjusága majus 21-kén Schedius Lajos tanitóiszékre léptének félszázados ünnepét ülé. Horvát István és Wolfstein József prof. urak bizattak meg, az érdemdús férfiut saját lakásán a’ tanitói kar nevében üdvözleni. Innen a’ tisztes ősz, Birly Edvárd, egyetemi kormányzó által, az egyetemhez kisértetvén, itt a’ folyosókat ellepő ifjuság által zajos „éljen”-nel fogadtatott. A’ nagy terembe érkezvén a’ tisztelt férfiu, rövid, de velős beszéddel köszönté az összegyült tanitói kart és ifjuságot, mellyre a’ gyülekezet nevében Horvát István felelt. Adja isten, hogy egy szépen leélt kor öntudata tovább is kisérhesse az ünnepelt férfiu hosszú életét! – Bazzini Antal, hegedűvirtuóz, majus 29-kén 12 1/2 órakor adá első hangversenyét a’ redutteremben. A’ műértők kedvezőleg nyilatkoznak felőle: Bécsben, hol mult hetekben hallatá magát, fororét csinált. Egyik barátunk, Liszt hazánfiának lelki erejét találja fel a’ remekmüvészben, melylyel hallgatóinak szivét meginditni ’s megrenditeni képes; mert nem csak bámulatos könnyűséggel győzi le a’ mechanicai nehézségeket, hanem egyszersmind a’ hatalom, mellyet kifejt, kedélye és képzeményinek poesisából ’s hangjainak szellemi daljából ered; az ihletség, melly játékából ömlik, csak hamar átszáll a’ hallgatókba, ’s ezek vele sirnak, vele éreznek. Hiszszük, hogy remek müvészete, a’ műértő buda-pesti közönségnek rendkivüli műéleményt szerzett. – A’ „Világ” utólsó számában – szokás szerint – ismét több nemtelen gyanusítgatásokkal terheli személyeinket: ismeretes fogása ez a’ ,Világ’nak, ha ügyét vesztve látja, vagy levelezőinek, kiket ő csudálatos naivsággal „elvbarátinak” nevez, gyérségét palástolni akarja. Béketürésünk ugyan nincs kifárasztva: de becsületességünk forog kérdésben, ’s ezt akárki emberfiától sem hagyjuk torlatlanul megtámadni ’s mivel ismerjük a’ fővárosi hirhordók vitézségét, ezt csupán papiroson teszszük. A’ nevezett hirhordók (értjük a’ „Világ”-ból hogy neki feuilletonistája ex professo nincs: tehát felváltva kontárkodnak* a’ hirek összecsirizelésében, – ej, ej, a’ világ és anarchia!?) dicső szokásuk szerint fölmelegítik azon tiz pengő forintos eseményt, mellyet minapi lapjainkban közlöttünk, eleinte ugyan a’ történetecske nemtudását affectálván, mi régi mestersége a’ „Világ”-nak ’ nekünk csak következetessége miat tünt fel; később pedig azon gyanusítgatást koholván ellenünk, hogy száz forinttal tán nagyobb kisértetbe jöhettünk volna? Az értelmes közönség tudja, sőt már ki is mondá, mit kell az illy alávaló insinuatiók felől tartani? mi csak azt válaszoljuk röviden: hogy, hála istennek! az illy gyalázatos fölpénzelésekre, a’ „Hirlap” biztos állásánál fogva nincs szükségünk, ’s ha a’ száz pengő forintot tán máskor elfogadjuk, azokat egy bizonyos részvényvállalatnak fogjuk ajándékozni, hogy lézengő álapotját a’ jövő csődig valamiképfentarthassa..... Valamikor tollunk nem megvásárolható, elannyira szemtelenek sem vagyunk, hogy érdemletlen fizetést huzzunk; ez a’ mi világnézetünk. – Azzal dicsekednek továbbá a’ világi hirhordók, hogy ők még eddig hasonló kisérletekbe nem jöttek. Meglehet, de kié az érdem? bizonyosan nem azon uraké, hanem azon obscuritásé, mellyben ők, daczára a’ sok lármának, mellyet ütni vélnek, részesülnek! Azonban a’ megvesztegetés elveit bizonyos urak ellenében taglalgatni, nincs igen kedvünk, mert a’ tárgyismeret tekintetében könnyen minoritásban maradhatnánk!* – Mult vasárnap délben 12 órakor, midőn a’ várbeli utczák Budán legélénkebbek szoktak lenni, az ottani városházi börtönből egy pár óra előtt több csinjai végett befogott tolvaj elszökött (bizonyosan jó őrizet alatt volt), de a’ kamrai épületnél egy vizhordó embertől feltartóztatott. Nem sokára ezután dühösen láttuk az őrálló drabantot a’ fogolyra rohanni, ’s ezt a’ megfordított puskával kamrai épülettől a’ városházig annyira agyalni, hogy a’ körülállók méltán felboszankodtak. Az apró zsarnok azt felelé mentségeül: „ha eleresztettük volna, mi lakoltunk volna igy” – ’s csak üti biz azt, mint a’ dongát. – Döhler, Liszt és Thalberg után leghiresebb zongoramüvész, Pestre váratik: hangversenye tegnapra volt hirdetve, azonban Pozsonyban lett megbetegedése miatt e’ műélvezetet még egy ideig nélkülöznünk kell.*
Multi pro uno! Igy egyik közülök, miután darab ideig a’ kalászokból üres szalmát csépelt, most a’ jó hirnevet kezdi csépelgetni!
Én mégis azt gondolom: önnek, Frankenburg ur, egy névtelentől került illy alávaló insinuatio ellenében joga van a’ kérdéses czikk iróját nyiltan felszólitani, hogy ha minden betűre, mellyet a’ journalistica mezején még talán lemázoland, önmaga nem akarja felütni a’ nyomorult pletykának, saját homlokára pedig a’ minden férfiúságból kivetkezett gyávaságnak bélyegét, ne késsék magát megnevezni; különben jogunk lesz nekünk ‘s joga lesz a’ közönségnek hinni, hogy a’ magát megnevezni nem akaró ollyan characterű ember, kit azon szónak érdemlett súlya ellen, mellyel egykor a’ megholt Csató egy névtelennek ellenében élt, csak a’ névtelenség paizsa képes védeni. Ezt pedig a’ jelen esetben önnek megkivánnia annál inkább joga van, mivel rendszerint azt lehet föltenni, hogy a’ névtelen czikkekért, a’ lapszerkesztők vállalják el a’ felelőséget, hahogy a’ névtelen becstelenitésnek urát nem adják; a’ „Világ”-ra azonban ezen elv azért nem alkalmazható, mivel közönségesen tudva van, hogy azon ur, kit a’ „Világ” minden száma szerkesztőjének vall, néhai gróf D. – Aurel halála után történt arangement-k óta, a’ nevezett ujságlap szerkesztőségébe még csak nominaliter sem folyik be; következésképen a’ „Világ” valóságos szerkesztősége is anonym; ‘s mint illyen egy másik névtelenért felelőséget ismét nem vállalhat, hacsak a’ szerkesztő nem kivánja inkább magát megnevezni, és saját férfiasságával a’ névtelen becstelenitő gyávaságát pótolni. – Önnek e’ kivánságához én magam is csalatkozom. Mert miután önnel szorosb összeköttetésben vagyok, lehetetlen, hogy érdekemben ne feküdjék tudni: van e ember széles e’ világon, kinek joga legyen önről azt állitani, hogy ha valaki önt meg akarja vesztegetni, ön 10 ftot el nem fogad, de százat elfogadna. – Ez iránt tisztába kell jőnöm: önnel, ha e’ gyalázatos vád alapos; a’ becstelenitővel ha alaptalan. – azért tehát, uram bomine fővárosi hirhordó a’ világban! ki a’ napfényre! kérjük becses nevét, a’ többivel becses nevéhez képest majd későbben. – Kossuth.
Önnek oka volt kijelenteni, hogy Bishop k. asszony és Bochsa ur hangversenyeiről nem fog szólani. Nekünk nem levén adott szavunkkal kezünk megkötve; a’ neheztelés miatt, mellyet az ön által méltán megrovott impertinentia bennünk is gerjesztett, nem akarjuk a’ müvészekről megvonni az érdemlett méltánylás szavát. Bishop k. asszony és Bochsa ur, a’ nemzeti szinházban már kétszer hallaták magokat, kivált a’ páholysorban szokatlan számu közönség előtt; ‘s mindkétszer a’ köztetszésnek azon hangosan kitörő nyilatkozványiban részesültek, mellyeket a’ közönségnek nyujtott müvészeti éldelettel teljes mértékben kiérdemlettek. – Szerk.
