ANGOLHON.

Teljes szövegű keresés

ANGOLHON.
Az alsóház jun. 16-kai ülésében dissenterek vagy az uralkodó püspöki egyházhoz nem tartozó protestansok által is fizettetni szokott egyházadó eltörlése iránti kérdés ismét megbukott. Vitatkozás közben azon okok és ellenokok hozattak fel, mellyeket 1837b. Spring Rice az akkori pénzügyminister felhozott, midőn az említett adó eltörlését inditványozá. Akkor a’ ministeri javaslat 273 szavazattal 250 ellen elvettetett. Ez volt sorsa az 1840-iki egy kissé módositott javaslatnak is. Most, midőn az inditvány nem a’ kormánytól jött, hanem általa elleneztetett, még nagyobb többséggel –162 szóval 80 ellen – esett el. Casthope whig követ, ki az inditványt tevé: hogy egy e’ tárgyra vonatkozó bill előterjesztése megengedtessék, azon nézetből indult ki, miszerint a’ visszaélésnek, hogy a’ dissenterek lelkismeretök ellenére más tanokat tanitó egyháznak fentartására adózzanak, eltörlése minden oldalról el van ismerve szükségesnek. „Ezen adót – mond a’ szónok – melly az egyházat fölötte kellemetlen állásba teszi a’ nép ellenében, meg kellene szüntetni, ’s az egyház költségeit részint saját hivei önkénytes adakozásaiból, részint a’ templomszékekre vetett adóból kellene fedezni.” – Inglis ellenzé a’ fenálló adó eltörlését ’s a’ templomszékeknek adó alá vetését. „Épen az angol egyház a’ szegények egyháza – ugy mond – a’ templombani üléseket tehát nem lehet szinházi zártszékekké vagy páholyokká alakitani.” – Russell lord a’ bill előterjesztésére szavazott, bár kijelenté: hogy ő Althorp lord tervének az egyház szükségeit az ország kincstárából fedezni, elsőbbséget ád. – A’ junius 20-kai ülésben az uj szegénytörvény további fenállása iránti bill néhány toryk- és radicaloknál heves ellenkezésre talált. Erőködéseik azonban mind hiába voltak, és megbuktak két szavazásban.
A’ felsőház jun. 21-kei ülésében a’ jövedelmi adóbill 99 szavazattal 28 ellen elfogadtatott, ’s következő nap királyi jóváhagyással is megerősittetett, és igy törvenynyé vált.
Az angol conservativ lapok magok elismerik, hogy bár a’ Peel ministerium minden rendszabályait dicsőségesen keresztül vitte a’ parliamentben: a’ tory párt között nagy és vészterhes szakadás létezik. A’ Standard osztályozza a’ kormánynyal elégedetlen torykat. Az első osztályba teszi a’ reményeikben csalatkozott hivatalvadászokat; másodikba a’ Roebuck választási megvesztegetés tárgyábani inditványának kimenetelével elégedetleneket; harmadikba azokat, kiknek’ a’ kormány financz-rendszabályai nem tetszenek. A’ whig lapok ezen körülményekből és Vivian iratából, mellyet nem rég Peel ministeriuma ellen kibocsátott, ’s a’ mellyben módokat javasol, mikép kelljen azt megbuktatni, annak bizonyos vesztét jövendölik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem