NÉPESITÉS NEMZETISÉGI TEKINTETBEN.
NÉPESITÉS NEMZETISÉGI TEKINTETBEN.
A’ Magyar Gazda hasábjain több czikkekben szólottam a’ puszták népesitéséről, ’s fejtegetém azon okokat, mellyek hazánkban a’ népesitést ugy köz- mint magánygazdasági tekintetekben ajánlják. – Fejtegetéseim következtében a’ Jelenkor 66-ik számában egy valaki elvben velem egyetértőleg akkint nyilatkozott, hogy a’ népesités igenis kivánatos, de csak magyarok által, ’s hogy idegen ajkuakkali népesités által nemzetiségünket veszélyeztetnők. – A’ Jelenkor czikkelye minden magyartól elismerést ’a köszönetet érdemel, hogy ezen, hazánkra nézve egyik igen fontos tárgyban nemzetiségünk tekintetét gondosan, óvatosan felfogja. Mert van igenis teljes okunk, sőt kell féltékenyeknek lennünk nemzetiségünk dolgában, és a’ mint a’ „Magyar Gazda” 66-ik számában is mondám: „annál veszedelmesebb volna minden önámítás nemzetiségünknek már kivívott biztonsága felől, mivel nemcsak a’ mindennapi dolgok és események, millyeket, fájdalom! százféle viszonyainkban kell szemlélnünk, nemcsak ezek – mondám – intik a’ magyart, hogy nemzetiségét féltékenyen őrizze, ’a költőnknek „birkozva győztek” igéit folyton jelszavul vegye; hanem maga a’ dolog természete és nemzetiségünk lényegének, viszonyainak, történetének önkecsegtetés nélküli felfogása (miben az optimismus ne elaltatásunkra szolgáljon, hanem munkára szerezzen bátorságot, kedvet, kitürést) ’a végre egy kis eszmélkedés világosan mutatja, hogy csak feszített erővel minmagunknak némi fölemelésével, ugy szólván potencierozásával menthetjük meg, víhatjuk ki ’s emelhetjük önmagában szilárd és önmaga érdeméből méltóságos állásra nemzetiségünket ’s hazánkat. E’ végre mindegyikünknek minden szunnyadó moralis erejét felkölteni, összeszedni, megfeszitni, munkára vinni, ’a józan, okos, bölcs számolás után választott közczélra összepontosítani szükséges, hogy a’ mi közöttünk számra nézve hiányzik, buzgóságuk, egyességünk, okosságunk és kitürésünk által pótoltassék. Semmit, a’ legcsekélyebbet sem szabad pedig e’ részben elhanyagolnunk, mert a’ mérleg, fájdalom! ugy áll, hogy nem nagy nehezékeket lehet vesztenünk, mellyek hijával az ellenkező oldalra sülyedjen a’ serpenyő. És igy mindenben, magában a’ puszták megszállitásában is, a’ nemzetiség tekintetét számolásunkból kihagyni nem szabad, sőt hazaelleni vétek.”
Nemzetiségünk biztositása, emelése minden teendők között kétségtelenül főtekintetet követel; ’s bármelly kecsegtető legyen valamelly állapot, ha nemzetiségünk érdekének feláldozásával, vagy csak megsértésével is volna csupán elérhető, bizolynyal le kellene róla mondaniuk. Ezek szerint mi sem volt távolabb tőlem, mint hogy a’ népesítés dolgát nemzetiségünk tekintete nélkül fogtam volna fel.
Teljesen egyetértek ugyanis, sőt – mint a’ Mezei Gazdában is kifejezém – fődolognak tartom, hogy mindenben, a’ puszták megszállitásában is, nemzetiségünk tekintetét számolásunkból kihagyni nem szabad, hazaelleni vétek; – és pedig annyira egyetértek, hogy mihelyt valaki meggyőz, miképen pusztáinkon idegen ajkú lakosok megszállitása magyar nemzetiségünkre nézve káros vagy veszélyes, amaz eszmétől mint rosztól ’s hazafiui kötelességet sértőtől őszintén elfordulok. – Ama’ czikkely érdemes irója is azonban, mint értekezésének tartalmából kitetszik bizonyosan egyetért velem, hogy pusztaságainknak, vadonainknak megszállitása, nemzetiségünk emelésének tekintetében is, teendőinknek egyik igen szükséges és sürgős tárgya legyen. Igy tehát nem mint ellenfelek, hanem mint elvben egyezők vizsgálhatjuk, mit legyen egyik vagy másik elöttünk álló esetre nézve jó ’s tanácsos tennünk, hogy pusztáinknak népesitése, nemzetiségünknek bármelly részbeni kára, koczkáztatása nélkül mégis megtörténjék?
Erre nézve ismét kétségkivül egy az értelmünk, hogy a’ hol a’ magyar földesur pusztájára magyar ajkú gazdákat szállithat, e’ végre idegeneket ne keressen; – mert ama’ ráfogást, hagy a’ magyar a’ felsőbb fokú mezei gazdaságra, a’ földmüvelési iparüzésre nem olly alkalmatos, mint például a’ német faj, puszta előitéletnek, üres szójárásnak fogja ismerni minden, ki a’ magyar földmüvest – a’ mezei gazdaságnak csak magasb feladatairól szólván – p. o. a’ repcze-, a’ dohánytermesztésben, lónevelésben, szarvasmarhatenyésztésben és hizlalásban és selyemtenyésztésünk zsenge állapotában működni látja, ’s ki azon fogékonyságot, kedvet, értelmességet szemléli, mellyet a’ magyar földmüves alkalmatos helyzetekben (mellyek igaz hogy urbéri viszonyok alatt nem igen létezhetnek) olly jó tanács és utmutatás iránt tanusít, mellyeknek megfelelő móddal és általa elismert jó akarattal és némi rokonszenvvel adatnak.
Fenmarad azonban az eset, hagy ha magyar ajkú gazdák nem találkoznának, ’s csak abban volna választásunk: pusztán maradjon e a’ magyar földnek egy bizonyos tére, avvagy mostanság tót ajkú magyarhoni lakosokat, avvagy külföldieket is ügyekezzünk azon pusztán megtelepitni? Kérdés: mi áll illyenkor inkább nemzetisékünk érdekében? az e: hogy ama’ föld pusztán maradjon, vagy hogy azt olly hazánkfiai, kik eddigi viszonyaik közt nem magyarosodának, avvagy idegenek, kik hazánkon kivül magyarokká alig fognak valaha lenni, szállják meg és népesitsék?
Már erre nézve ugy látszik, hogy (mellőzvén minden gazdálkodási szempontokat, és csak a’ nemzetiségiből fogván fel a’ dolgot) néptelen pusztaság a’ nemzetiség ellenében is csak merő negatio, ’s a’ nemzetiségnek – ezt helyes méltó értelmében véve – megóvására, előmozditására nézve nem csak nem gyümölcsöző, hanem inkább csökkentő és ártalmas. A’ haza földének müvelése, viruló kies, termékeny volta, az ezer alakú iparüzés, a’ hasznot, előmenetelt, biztosságot szerző közlekedés, és mind az, mi ezekből ered és ezekkel összefügg, hatalmas factorok a’ nemzetiség tekintetében is; és hol azok hiányzanak, tespednek, emennek dolga is bizonyosan kárát vallja. – Ez olly bizonyos, mint világos az, hogy pusztáinknak czélszerű népesitése azon eredményeknek egyik szerzője, kútforrása leend. Mihez képest egyetértvén a’ felett, hogy legjobb, ha Magyarország minden pusztája magyar ajkú lakosokkal népesittethetik, az csak a’ kérdés: mi áll ehhez közelebb? az e, hogy a’ hol ebben nincs módunk, más nem magyarajkú, hanem mégis magyarországi hazánkfiait, vagy hol ez sem lehet, külföldieket hozzunk a’ puszta magyar földre,’s ott, hol csak sivatag vadon csorbította, disztelenítette, gyengítette a’ magyar nemzetiséget, magyarosodható és – ha minmagunkat el nem hagyjuk, hanem összepontosult erővel, lelkesedéssel és okossággal teljesitjük hazafiui kötelességünket, magyarosodni fogó – sőt magyarokká avatott polgárokkal gazdagitsuk hazánkat, őregbitsük nemzetiségünket? – avvagy az, hogy csak pusztán hagyjuk hazánk szép földét, és a’ puszták mocsárain, homokjain, kopárságain, vadonain át szomorúan lengő szellőkben keressünk talán nemzeti hangokat – és azokban talán a’ déli bábok pompáját képzeljük dicspittetni? – Én valóban belátásom szerint tartózkodás nélkül azt felelem: hogy, a’ nem magyarajkú népesités közelebb áll a’ magyarajkú népesitéshez, mintsem a’ sivatag vadon és néptelen pusztaság. Ugyanis: a’ nem magyar nyelvünkön szóló magyarországiak nemzetiségünkre nézve károsb, kiáltóbb ellentétbe bizonyosan nem fognak jőni a’ megszállandó földön, mint minőben vannak azon lakhelyeiken, hol eddigelé meg nem magyarosodtanak. Sőt a’ czélszerű megszállitás szerint, melly t. i. a’ nemzetiség tekintetét nem csak ne mellőzze, hanem azt főhelyen eszközölni iparkodjék, igen remélhető, hogy előbb fognak magyarosodni. Nekem igen természetesnek látszik, hogy uj, reájuk nézve jobb, jutalmasabb viszonyok mellett, gyarapítóbb helyzetben az illy települők inkább fognak vonzódni, melegebb indulattal csatlakozni a’ hazához, örömestebb, önkénytebben fognak összeolvadni a’ nemzettel, ha jobb sorsra jutnak ’s olly helyzetbe, mellyben sem a’ nem-magyarosodott szülőföldükön inkább megrögzött szokások és előítéletek ő rájok annyira nem hathatnak, sem helyzetök mostohasága az „ubi bene, ibi patria” közmondásnak nemzetiségünkre nézve olly balmagyarázatot nem adand. A’ közhatalomnak is könnyebb leend törvényes kötelességét nemzetiségi tekintetben teljesitnie az illy uj telepitésekre nézve, mint hazánknak ama’ vidékein, mellyekről a’ nem-magyarajkú hazafiaknak pusztáinkra költözését várhatjuk. Igy minden tekintet arra mutat, hogy az illy nem-magyarajkú hazánkfiainak nemzetesedésére nézve a’ kérdésben forgó telepedésnek csak kedvező következései leendnek. A’ mi pedig a’ külföldről beköltözőket illeti: ezek német tartományokat, német törvényhatóságokat hazánkban képezni nem fognak; hanem megyéink kebelében – ezt ugy anyagi mint moralis tekintetben véve – fognak megtelepedni, ’a törvényeink alatt és szerint, nevezetesen azok alatt és szerint is fognak élni, mellyek nemzetiségünket illetik, és mellyek azt isten segitségével inkább-inkább az igazság- és méltányossághoz képest gyámolítandják ’s előmozdítandják; és csak a’ törvényhatóságok vétke leend, ha ime’ törvényeinknek hatása életbe nem lép, és az illy telepekre nézve is gyümölcsét meg nem hozza. Tekintsünk azonban példákat: sok, külföldről hazánkba költözött és honfiusitva hazánkban lakó hazafiakat szemlélünk, kik a’ nemzetiség minden tekintetei alatt sok régi tősgyökeres magyar ivadékkal a’ hasonlitást bátran kiállják, nem is szólván emezeknek olly sarjadékairól, kik magyar név, magyar származás, magyar jövedelem és a’ honnak minden rájok háramló jótétemélyei mellett más, a’ nemzetiségre nézve valóban igen jótékonyt cselekvésükön kivül az absentismusban gondolják hazafiui kötelességöket leginkább teljesithetni, és nemzeti boldogságukat leginkább feltalálhatni, éldelhetni. – Igy az egyedekre nézve; – a’ családokat tekintvén: a’ ki hazánk némelly részeiben azon német haszonbérlő ugynevezett birkás családoknak, mellyeknek már mult század óta mezei gazdaságunk folyvást igen sokat köszön, igazi magyar maradékait ismeri, és azokat sok tősgyökeres magyar családdal összehasonlitja, a’ külföldinek hozzánk költözésétől és általa pusztaságaink megszállásától épen nemzetiség tekintetében irtózni nem fog. – Egyes helységeket vevén végre föl, ha a’ mult században egész vidékeken megtelepült német községekben szemléljük a’ magyarosodást: szinte jogositva érezhetjük magunkat a’ magyar puszta földre, ha magyar szülötteket nem találunk, nemzetiség tekintetében bátor bizodalommal külföldről hozni magyar polgárokat. Igaz, hogy az illy községek általános megmagyarosodásának, mint már teljesen befejezett dolognak, mindenhol még nem örvendhetünk, sok helyen azonban igenis, és még több helyen a’ magyarosodásnak alapja, kezdete már megvan, ép kételkednünk alig lehet, hogy a’ most serdülő nemzedék már mint megmagyarosodott fogja magzatait magyarul nevelni a’ magyar hazának. Azután, ha e’ részben nem egyoldalúlag akarunk csak itélni, tekintetbe kell vennünk, hogy valóban nem azon néhány ezer német települőkben voltak az akadályok, nem ő általok, nem ő köztök eredtek azon szomorú, méltatlan dolgok, mellyek nemzetiségünket, nemzeti életünket eddigelé sorvasztották; – nem ő rajtok mult, hogy e’ tekintetben szebb időt nem élünk; és bizonyára nem ők lesznek okai, nem ő bennök lesz a’ gonosznak eredete, nem ők fogják azt táplálni, ha maradékaink nemzetiség tekintetében a’ mienknél szebb, méltóbb időket élni nem fognak.
Ugy, hogy ha – más tartományok példáira nem is hivatkozva – hazáikban az eddig valóban a’ lehető legkevesbbé kedvező körülmények közt történtek után szabad isten segitségével és minmagunk emberséges iparkodása után történendőkre nézve remélyt táplálniuk: bátran állithatjuk, hogy külföldieknek hazánk pisztáin 661czélszerű megtelepitése nemzetiségünkre nézve nem káros – és e’ részben az elmélet eredményei a’ valóságos bekövetkezés által minmagunk előtt is igazolvák.
Kétnemű erő hat t. i. és müködik a’ külföld ellenében, a’ népek nemzetiségének fentartására ’e emelésére nézve: az egyik, melly idegen elemeket visszalök és kizár; a’ másik, melly azokat befogadván, egyszersmind magával ugyanazonitja (assimilálja) és sajátává teszi. Ugy látszik, az első, a’ kizáró erő nem igen létezik nemzeti jellemünkben, vagy a’ körülmények, mellyek közt élünk azt bennünk kifejlődni, állapotunkra hatni nem engedték; a’ másik nemű erőnek bár, fájdalom! csak csekély eredményeit szemlélhetjük nemzeti állapotainkban: mégis itt-ott némi nyomai, jelei, eredményei inkább látszanak, – és ez után itélve, ugy látszik, hogy assimiláló erőnkben ezután is inkább bizhatunk, mintsem a’ kizáróban. Azonbán ez akárhogyan legyen is, és mind ennek okát sajátságunkban avvagy inkább politicai helyzetünkben kelljen keresnünk, annyi bizonyos, hogy már olly sok idegen elemeket fogadtunk be, és szemlélünk, érezünk közöttünk, miszerint a’ kizáró rendszerre átmenni, egy kissé késő volna. – Épen azért azonban, mivel ez igy van, és mivel ha illusióval nem akarjuk magunkat altatni, azon szomorú elismerésre kell jőnünk, hogy bármi legyen oka, a’ kizáró, visszalökő erő helyzetünkben nemzetiségünket nem igen biztositja; ezen szomorú elismerésben annál hatalmasb inditóok fekszik, hogy a’ másik erőt, t. i. az assimilálót, hozzánk sajátitót, magunkban mind személyes, mint családi, mind polgári tekintetben minél jobban kifejtsük, öregbitsük, és hatásra vigyük. Csak ez biztosithat, csak ez menthet meg bennünket nemzetiségi tekintetben; ez pedig csak egy módon történhetik – melly nem más, miut minmagunknak és állapotainknak mind azon érintett viszonyokbani tökéletesitése és a’ tökéletesitésben magyar jellemünknek, magyar nemzetiségünknek kifejtése, nemesitése. Ismétlem: minmaganknak és institutióinknak, családi ’s polgári állapotainknak tökéletesitése, tisztitása azon mód, melly nemzetiségünkben az assimiláló erőt legbiztosban kifejteni, öregbitni ’s hatásra hozni fogja. Ez pedig minden esetre ollyan eszköz, ollyan cselekvésmód, melly szinte czélnak is igen üdvös, és mellynek mind nemzetiségünkre, mind személyeinkre nézve minden esetre igen jótékony következései leendnek, bárminő hatást fog a’ körülményekhez képest a’ népesitésnek szóban forgó tekintrtére nézve bizonyitni. Ezen utat minden esetre bizton követhetjük. – Nemzetiségünk szellemben kell pedig kiindulnia, történnie, alakulnia tökéletesedésünknek, hogy a’ nemzetiség adsimiláló erőt fejtsen ki, és illy erővel hasson a’ köztünk létező és netalán közénk jőni fogó idegen elemekre. Igy személyeinknek, lelki testi müvelődése ne a’ magyarságbóli kivetkezést vonja maga után, hanem mit az emberiség körében létező szépből jóból elérhetőnek látunk, mit abból sajátunkká tehetni remélünk, magyar lélekkel, magyar szempontból, magyar czélzattal legyük azt magunkévá; magyarositsuk azt meg bennünk és általunk, ugy azonban, hogy érdemében, díszében ama’ jó és szép ez által ne csak ne veszitsen, hanem – mennyire tőlünk telik – inkább öregbedjék. Ne legyen nagy, jó, szép és magasztos istennek világában, melly nemzetiségünkben helyét nem találná, és abban virágzásra, gyümölcsözésre ne diszlenék. Igy házi ’s családi tekintetben és viszonyainkban, igy polgári ’s alkotmányos intézeteinkben, állapotainkban; – a’ mellyekbeni tökéletesedés ’s az örök igazsághozi közeledés fog mindenek fölött oda hatni, hogy a’ közöttünk levő idegen elemek magyarosodjanak. – Igy ha alkotmányunkban, institutióinkban mindent olly czélból, olly móddal látand intézve az idegen, melly a’ magyar földön lakó emberek érdekeinek a’ lehetőségig megfeleljen; ha alkotmányunkban, institutióinkban egy részről a’ nemzetiség áthatólag élni fog, és mindenben egy álland, hogy a’ közélet minden működő organuma, minden jelenése, eredménye a’ magyar nemzetiséggel öszszeforrva, ugyanazonitva legyen; – ha más részről institatióinkban és alkotmányunkban, közéletünkben nem azt gondolhatja talán szemlélni az idegen, és nem ébredhet ollynemű gyanu benne, mintha a’ hazafiaknak valamelly osztálya a’ magyar nemzetiséggel mint ürügygyel akarna élni a’ végre, hogy a’ hazafiaknak többi osztályait – és pedig már a’ magyarság tekintete nélkül magyart nem magyart egyaránt – a’ köz-befolyástól és a’ közjó nagy részének élvezetéből kizárva tartsa; – hanem ha látja, hogy minden, mi a’ magyar nemzetiséghez csatlakozik, a’ magyar nemzetiség jólétében is emberségesen részesittetik; ha látni fogja, hogy a’ magyar nemzetiségét nemcsak a’ multnak reminiscentiáiban akarja éltetni, vagyis inkább elzárni, hanem mind azt, mit az idők előhaladása, tapasztalása jónak mutat, szükkeblüség és alárendelt érdekek monopoliumának bálványkint imádása nélkül isten és ő igazsága szerint emberséges ügyekezettel nemzeti állapotjaiban létrehozni ügyekszik, e’ mellett azonban a’ magyarságot nemcsak ki nem feledi, hanem mint egyetlen módot oltja magába, mellyel a’ magyar nemzet a’ jót, szépet igazi életre és önállása létre hozhatja, ’s mint mondani szokták, vérébe veheti; ha isten segitségével és minmagunk emberséges ügyekezete után megtisztul polgári létünk mindazon fonákságtól, mi adóbeli rendszerünket isten és ember előtt kárhoztatja; ha azon sok visszást, gonoszt, mit ezen két kis szó „ősiség” és „invalidatio” köztünk következtet, e’ két kis szóra nézve teendő változtatással megszüntetjük; ha a’ szabad földnek biztos tulajdoni birtoka minden magyar hazafinak országunkban nyitva áll; ha a’ törvény előtti egyenlőség minden magyar hazafit személyére ugy, mint vagyonára nézve egyformán biztositni, ótalmazni és segitni fog; ha a’ hűbéres állapotoknak maradványai, hogy ugy mondjam, halálos csontvázas karolással hazánk társasági ’s polgári állapotjait sorvasztani megszünnek; ha édes magyar hazánk védelmében megfelelőleg részt veend a’ magyar nemzetnek azon tősgyökeres osztálya, melly a’ magyar nemzetiség dolgában mindeddig előljárt, ha a’ nevelés és oktatás magyar szellemben az emberi müvelődés jelen fokozatához méltó módon minden hazafinak nyujt alkalmat magát ’s övéit kiképezni, és az erkölcsbeni ’s ismeretekbeni előhaladást a’ magyar nemzetiség kifejtésénél gyermekeinkre nézve mintegy összeforrasztja; ha a’ műiparüzés ápolva ’s minden hazafinak nyitva lesz Magyarországban, és polgári institutióinkban kifejlődésére alkalmat, biztosságára nézve ügyeletet talál.; ha – – azonban minek sorozgassam hosszabban a’ nemzet ezen főfőszükségeinek, teendőinek tárgyait, mellyek ha most csak bús vágyódást költenek fel bennünk, – isten segitségével és minmagunk emberséges ügyekezete után nem sokára hazánkban öröm és dicsőség kútforrásaivá lehetnek; ha végre ezek közt sivatag pasztáinkon, mellyek jelen állapotukban a’ magyar hazának és a’ magyar haza ugy mondván anyagi nemzetiségének valóban nem díszpontjai, szorgalmas földművelők uj meg uj forrásokat nyitandnak, mellyekből erőt, szaporodást, emelkedést merithet és fog meríteni a’ magyar nemzetiség: akkor valóban minden uj jövevény ősérdeke, önösztöne és a’ dolog természetében fekvő ellenállhatlan vonzalom által fog nemzetiségünkhöz csatoltatni, ’s annak uj meg uj életerőt adni; – ha pedig ezek nem történnének; ha az értelmesség, az életrevalóság, a’ kötelességérzet, a’ lelkesedés, az energia nem elég erősek, elszántak minmagunkban, hogy polgári ’s emberi kötelességünket mind ezekben további csürés-csavarás és elhanyagolás nélkül teljesitsük; ha faragott képeknek áldozunk lettel, és a’ magyarok istenének szent nevét csak ajkainkon hordjuk: akkor (isten mentsen ezen akkortól bennünket!) – oh akkor bizonyosan nem az lesz oka érdemlett sűlyedésünknek, hogy pusztáinkon néhány idegen ajkú családok telepedének – és nem a’ puszták megszállitása lesz az oka, hogy lakóik nem magyarok – és nemzetünk a’ talentomait elzáró evangeliami szolgának sorsára jutand!
Ifj. Bezerédj István.
