NAGYBRITANNIA.
NAGYBRITANNIA.
Az Examiner, radicallap, következőt ir: „A’ gabnávali egyedáruskodás, hogy Huskisson szavaival éljünk, közönyösséget szült a’ javitások rendszere iránt, kioltatta ama’ buzgalmat, mellyet a’ műipar éleszte, ’s általában ama’ minden erőfeszitést tompitó tunyaságot idézé elő, mellybe a’ megszoritó rendszerből eredő tetszleges biztosság olly könnyen sűlyeszt. A’ brit földmüvelés lényeges javitására tehát első lépés leendne a’ földtermékek érdekében fölállitott védrendszabályok teljes megszüntetése, minél fogva mezei gazdáink ugyanazon üdvös versenynek vettetnének alá, melly a’ gyapot, gyapju, vas és selyem körüli iparágakat nagyokká és virágzókká tevé. A’ most fenálló vámjegyzék és gabnatörvények rendszerint majdnem mindenik esetben megszoritást okoznak, hol üdvös versenynek lehetne helye; olly esetekben ellenben, mellyekben a’ külverseny tényleg lehetetlen, rendszerint szabadság van engedve. Olly czikkekre nézve, mellyek nagy helyt kivánnak ’s könnyen megromlanak – minők p. o. élő marhaneműk, szalma, burgonya, norfolki abrakrépa – szabad kereskedés van engedve; de olly czikkek körül, minők p. o. a’ buza, árpa, vaj, sajt, mellyeket nagy távolságokra is könnyen elszállithatni, ’s raktárakban épen olly sokáig elmaradhatnak mint a’ thea, kávé, faolaj vagy faggyú – részint valóságos egyedáruság üzetik, részint szigorú korlátok állanak fen. Ha ezen egyedárusági és korlátozási rendszer meg lenne szüntetve, legközelebb ’s legszükségesb lépés volna a’ haszonbérlőknek, kik tőkéiket földmüvelésbe fektetik, biztosságot nyujtani. Ezen osztályok – kevés kivételekkel – legkisebb összefüggésben sincsenek a’ földbirtokkal, ’s haszonbérök jobbára csak évről évre tart, félévi fölmondással, ’s ha elköltöznek, a’ haszonbérlett birtokon tett javitásaik a’ birtokos sajátai maradnak. Ez önkényesen eligazitható (tenantry-at-will) haszonbérlők többnyire szegények, ’s legkisebb iskolai müveltséggel és vállalkozó szellemmel sem birnak, minél egyebet nem is várhatni illy helyzetű emberektől, ’s azt remélni, hogy a’ föld illy emberek munkáját bőséggel megáldandja, épen olly botorság volna, mint ha valaki azt hinné hogy egy kisázsiai paraszt – ki a’ hegyek fölszinéről összekapart vasacskéját saját vagy kiéhezett szamara hátán haza viszi, és méhkas nagyságu kemenczéjében fölolvasztja – épen olly eredményeket képes előállitni, mint a’ staffordshirei vagy glamorgani vashámorbirtokos, száz ló erejű erőmüvek, vasutak és vulkánszerű kemenczék segitségével. „De – mondanak némellyek – az önkényleg eligazitható parasztnak ritkán szokták a’ haszonbért fölmondani, és a’ haszonbérlett javak apáról fiura ’s unokára szállnak, mint a’ kézi mesterségek a’ hindu-családokban.” Ez igaz; de mi szükség lenne is egy fizető haszonbérlőt eligazítani, kinek sanyarú helyzetében nincsen módja az általa müvelt földbirtokon ujitásokat tenni, ’s ki ennélfogva ritkán is tesz ujitásokat, vagy talán épen soha? A’ köztársaság nem húz belőle olly nyereséget, minőt húznia kellene, ’s a’ földesur sem olly haszonbért, minőt kaphatna; de emez legalább némi pótlást talál ama’ szolgai választási szavazatokban, mellyek a’ vadászat- és gabnatörvényeket fentartják, ’s hazafiusága ez által ki van elégitve. – Az angol ideiglenes haszonbér nem egyéb mint a’ földadó ázsiai rendszere. Keleten a’ fejdelem ura a’ földnek, ’s mint illyen elég nagylelkű a’ földmüvelőt – ki fizeti és teljesíti azt, mit elébe szabtak – soha el nem kergetni; e’ patriarchalis védelem azonban minden ugy hagy, mint 3000 év előtt vala. A’ mi Buckingham és Northumberland herczegeinek, a’ nélkül hogy tudnák, csak a’ sattarahi és travancorei rádzsák zsebkönyv alakú kiadásai, arany metszéssel, bekötve, ’s ha ugy tetszik, nagy betű nyomattal.” – Az Examiner a’ fenálló rendszerből a’ földmüvelésre háruló roszakat fejtegetvén, az angol föld becsét más országokéval hasonlitja ösze, ’s ebből épen nem kedvező következményt von Angliára nézve, ’s különösen a’ kiszáritás szükségét igyekszik bebizonyítani, mi által Britannia épen ugy nyerne, mint megfordított viszonyban Aegyptus és Bengal a’ Nilus és Ganges kiáradásai által. – Egyébiránt Angliában a’ földbirtokosok és haszonbérlők között nagy mozgás mutatkozik; ezen osztályok nézetei, mellyek eddig olly merően függöttek a’ régi rendszeren, változni kezdenek, és nem csak whig-, hanem torylapokban is terjedni kezd a’ vélemény, hogy – ha a’ kormány a’ gabnatörvényeken még több módositásokat kivánna tenni, a’ grófsági követek részéről nem igen nagy ellenállásra bukkanna.
A’ M. Chronicle dec. 23-kai száma, Szerbia ügyeit tárgyazólag, következő levelet közöl: „Miklós czár saját kezével irott levelében, mellyet Butenieff ur a’ nagyurnak átnyujtott, többek közt az mondatik, hogy a’ fenálló szerződések jogositják ugyan a’ czárt a’ szerb ügyekbe fegyveres kézzel beavatkozni: a’ császár azonban a’ nagyur bölcseségétől azt várja, hogy Szerbiát törvényes állapotjába visszahelyezendi. Ha mindazáltal a’ nagyur ezt tenni vonakodnék, a’ császár – hogy engesztelhető szellemének és mérsékletének tanujelét adja – még ebben az esetben sem folyamodandik fegyveres interventióhoz – hanem ha a’ körülmények azt mellőzhetlenül szükségessé tennék – ’s a’ kérdést a’ vele szövetkezett főhatalmak határzatára bizandja. Másnap Sarim effendi Butenieff urral jegyzéket közölt, mellyben az orosz követnek kijelenteték: mikint teljes divángyülésben elhatároztatott, hogy ez ügyben a’ kormány régibb végzése fentartassék, és hogy az ozmán kormány fájdalommal tapsztlá, mikint a’ czár a’ nagyur jobbágyaival, kiknek viselete fejedelmöktől helyeslést nyert, ugy bánik mint rablókkal. Sarim még azt is hozzá tevé: hogy ha a’ tárgy a’ főhatalmak határzatára bizatik, a’ porta tudni fogja, mikép kelljen végzéseit igazolnia. Erre Butenieff ur állitólag azt válaszolá: hogy ő élénk sajnálkozással tapasztalja, mikint a’ diván ez ügyet illy fényben látja, ’s még fájdalmasabban esnék nekie, ha kénytelen lenne Sarim effendi jegyzékét az orosz czárral közölni. Ehhez képest az orosz követ megkéré a’ divánt: fontolná meg a’ dolgot még egyszer komolyan, ’s ne ragaszkodnék olly határzatokhoz, mellyek a’ két udvar közötti egyetértést könnyen megzavarhatnák. A’ diván nov. 28-kán adott válaszában kijelenté: miképen nem lát okot régibb közleményeinek alakját vagy tartalmát megváltoztatni. Erre az orosz követ azonnal futárt küldött Sz.-Pétervárra, kormányát alkudozásainak eredményéről értesitendő.” – Eddig a’ Mor. Chronicle levelezője. E’ szerint tehát, ha igaz, nem a’ porta, hanem az orosz kormány pendité meg legelőször, hogy Szerbia ügyének eldöntése az öt hatalom határozatára bizassék. Az említett angol whig hirlap e’ levelet egy vezérczikkel kiséri, mellyben különösen figyelmeztetve kiemeli azt, miszerint Oroszország Szerbiában sokkal fontosabbnak tartja önprotectoratusát, mint a’ nagyurnak fejedelmi jogait. Szerinte való lenne tehát, hogy a’ szerb forradalom nem orosz ármány és izgatás által idéztetett elő, hanem egyenesen a’ néptől indult egy népszerűtlen kormány és az orosz befolyás megsemmitésére. A’ whiglap nézete szerint Angliának e’ pillanatban óvakodnia kell az orosz kormány hizelgéseitől, ’s arra törekednie, hogy Anglia befolyása, melly 1827 óta annyira csökkent, helyreállittassék. „Mikint a’ porta helyesen megjegyzé – mond az említett hirlap – azon ellenszenv, mellyet az orosz kormány a’ török tartományokban háborgó forradalmi elvek iránt nyilvánít, fölötte paradoxnak látszik; mert hiszen Oroszország volt az, melly azon elvek szentesitése által Görögországot a’ portától elszakasztani segített, melly ugyanez elveket Syriában ugy, mint Szerbiában éleszté, ’s Bolgárországban vesztegetés és ármány által előmozdítani törekszik. De a’ syriai lázadás Oroszország forradalmi terveit ezuttal más irányban semmíté meg. Inde ira.” – A’ Times az említett whiglapnak közleményét és vészjóslatát kétséggel kiséri, annyivel inkább, minthogy illy szavak Palmerston lord volt külministernek – ki eddig olly rokonszenvvel viselteték az oroszok iránt – főorganumában gyanúsan hangzanak. A’ torylap ugy vélekedik, hogy teljesen mindegy, akár Sándor, akár Mihály fejedelemkedik Szerbiában, Oroszország befolyását azért egyik esetben sem lehet mellőzni. Komoly következményektől a’ szerb zavarok miatt nem fél; legroszabb az, hogy a’ török birodalom keresztény lakossága örökös forrongásban tartatik. De a’ határvidékek függetlenségét és jogait fentartani, mindenek előtt Ausztria hivatása. (Allg. Zeit. után.)
