A’ m. gazd. egyesület

Teljes szövegű keresés

A’ m. gazd. egyesület
szőlőmüvelési szakosztálya nm. Ürményi Ferencz koronaőr ő excja elnöksége alatt f. h. 17-én ülést tartván, megnyugtatóleg értesült az országos szőlőiskola költségbeli állapotjáról, miután a’ bejelentett venyige-rendelések a’ szőlőfentartási költséget remélhetőleg fedezni fogják. – Nem kis mértékben mozditá elő ezt azon intézkedés is, miszerint egyes hazafiak tanulás végett az orsz. szőlőiskolába vinczelléreket küldöttek, kik az igazgató felügyelése ’s vezérlése alatt végzett munkákból magok is okulván, egyszersmind az intézetnek nem csekély napszámot megkiméltek. – Hogy azonban e’ rendszabálynak annál nagyobb ’s biztosb legyen sikere, ’s annak bebizonyitásaul, hogy a’ szőlőigazgató sem fáradságot nem kivélve, sem tudományából titkot nem csinálván, a’ vinczellért tehetsége szerint kimüvelni törekszik, azon végzést hozá a’ szakosztály, miszerint ezentúl az ügy pártolói által beállitott tanuló vinczellérek a’ fő szőlőmunkák alkalmával szakértő tagokból álló választvány által időről időre tanulmányaik ’s előmenetelök tekintetéből megvizsgáltassanak, az év végén pedig általános próbatételt tegyenek, ennek jó sikeréről az illetőnek bizonyságlevél adatván. – Ennek folytában illető tisztelt földbirtokosaink tisztelettel kéretnek, minélfogva az okszerűbb szőlőmüvelés országos előmozditása végett a’ m. gazd. egyesület által itt nyujtott alkalommal élvén, vinczelléreiket az intézetbe legalább egy esztendőre küldeni, ’s ebbeli szándékukat minél előbb kijelenteni méltóztassanak, miután az igazgatónak ideje, valamint a’ térség miatt is a’ felfogadandó viczellérek száma még most 10 egyénre van korlátozva. A’ tanulás ideje februar. közepétől december közepéig, vagyis 10 hónapig tart; a’ szállás és tanítás ingyen adatik; az élelem, mosás ’s egyéb szükséges 11–12 pftra mentek. Elég csekély pénz egy jóravaló alkalmatos ember kimüvelésére, ki haza térve, egypár év alatt dús kamattal behajtja ura költségeit, ’s az egész környéknek utmutató példát nyujtani képes.
Megfontolván továbbá a’ szakosztály, hogy az országos szőlőiskola olly nyilvános intézet, mellyben a’ közönségnek alkalmat kell nyujtani tudásvágyát a’ legnagyobb mértékben kényelmesen kielégíthetni, elhatározá, miszerint az országos szőlőiskolában mind az egyes tőkék, mind az egész szőlősorok, mellyek eddig irott lajstrom után csupán számokkal valának jelölve, ezentúl névtáblákkal láttassanak el, egyszersmind pedig 45a’ szőlőiskolában találtató összes szőlőgyüjteményről nyomtatott jegyzék készittessék, melly öszhangzásban a’ számsorral, a’ vendégeknek és látogatóknak kalauzúl szolgáljon.
Minthogy egyébiránt az országos szőlőiskolának főrendeltetése a’ közokulás, ugy hogy csak akkor felel meg az intézet feladásának, ha mindazon tapasztalások, mellyekre ez olly bő alkalmat nyujt, közhirré tétetnek, ’s ez által a’ szőlőmüvelők az eddigi, többnyire hiányos kezelés módjáról felvilágosittatván, czélravezetőbb utba vezettetnek; minthogy továbbá a’ szőlőigazgatónak magára vállalt kötelességei között a’ tárgynak tudományos kifejtése ’s ismereteinek alkalmazása és közlése első helyen áll, mellynek a’ szőlőiskolából merítendő anyagi nyereség, mint mellékes dolog, alá van rendelve: annálfogva a’ szakosztály különös ohajtásánál fogva Légrády ur amugy is kevesbbé elfoglalt téli idejét szőlőmivelési tapasztalásai nézeteinek összeállitására ’s a’ „Magyar Gazdában” való közlésére fogja fordítani.
Még egy lényeges lépést tön a’ szakosztály ez alkalommal feladása megközelitésére azon határozata által, miszerint összes szőlőgyüjteményéből a’ würtembergi, elismert sikerrel működő és szakértő férfiakból már rég alakult bornemesitő társaságnak minden külön fajból két-két venyigét fog olly kérelemmel megküldeni, hogy azt nem csak saját nagszerű gyüjteménye kicserélésével viszonozni, hanem egyszersmind a’ magyar szőllőfajokat, a’ mennyiben azok a’ társaságnál is léteznének, – a’ nálok megállapított tudományos rendszer után osztályozni, ’s divatozó német elnevezéseikkel is egyesületünket megismertetni sziveskedjék, – ezek következtében nem csak gyüjteményünknek többi rendü vidéki nevezetes fajokkal való gyarapodását remélhetvén, hanem gyüjteményünk valódi értékéről is alaposb ismeretre juthatván.
Szőnyegre került egyuttal ezen intézetünknek amaz eredetileg kitüzött czélja is, melly szerint az országos szőlőiskolában a’ fajok sajátságait kiismervén, a’ nevezetesbekkel mind külön, mind több rendű vegyitések mellett próbaborok készitése eszközöltessék. Még azonban jelenleg hasonló feladás kivitele nem csak az által akadályoztatik, hogy az egyesületnek sem saját pinczéje nincs, sem annyi jövedelemmel nem bir, hogy külföldről e’ czélra alkalmatos pinczért hozathatna; hanem azért sem, mert az országos szőlőiskola kövér buza-földű lapban feküvén, legjelesb szőlőfajai ott olly minőségben nem tenyészhetnek, mint ha azok emelkedettebb, a’ napsugárok befolyásának jobban kitett, ’s melegebb természetű porhanyóbb földű hegyoldalban állanának. Annálfogva ujolag fölelevenittetett ama’ korábbi ohajtás, vajha akár részvények, akár (mi még kivánatosb) országos segedelem által olly karba helyeztetődnék az egyesület, hogy egy második szőlő is alapitatthatnék, például a’ Sashegy felsőbbrészén, hogy igy a’ diszlésökre ellenkező feltételeket igénylő szőlőfajok sajátságait (termékenységöket, tartósságukat ’s édességöket a’ különböző helyzetben) alaposban megismerni, ’s a’ szerint velök czélszerű kisérleteket tenni lehetne! – Mig ez mindazáltal – boldogabb körülmények közt – bekövetkezhetnék, intézkedés tétetett, hogy a’ megyékkint felállított különböző fajok több helyet el ne foglaljanak, mint a’ mennyi megismertetésökre elkerülhetetlen szükséges, minden többi tér pedig a’ nevezetesb ’s terjesztésre érdemes fajok szaporitására fordittassék. Végre Ráth Lajos budai polgárnak, ki sz. k. Buda főváros részéről a’ szőlőépületre ajánlott téglát saját költségén az épités helyére vitetni szíveskedett, buzgó hazafiui áldozatáért méltányló szives köszönet szavaztatott. – Pesten, dec. 24. 1842.
Török János, egyes. előadó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem