Turócz.
Turócz.
Dec. 24. 1842. Közgyülésünkről még ezeket: A’ törvényhatósági levelek közül pártoltattak: Tolnáé a’ posta, – Somogyé a’ kereskedés, – Torontálé a’ károlyvárosi botrány, – nádor ’s koronaőrök választásmódja és a’ büntető-választmány munkálata tárgyában; ellenben Temesé az utlevelek, – Pozsonyé az országgyülési ingyenszállások, – Nyitráé a’ karhatalom, – Vasé a’ népnevelésbeli sérelem iránt nem pártoltattak; ugyszinte Kézsmárké és Szabadkáé sem, mint az országgyülés elrendezéséhez tartozók. Választmányhoz utasittattak: Torontálnak a’ gyorsirók, – Fiuménak a’ vaspálya, Győrnek a’ tanulmányok magyar nyelvbeni tanittatása, – Beregnek a’ magyar római egyház függetlenitése iránti levelei, – Végre Zólyomé a’ Szurdusz-féle téritvény tárgyában az illető lelkészszel közeltetni, Nógrádnak pedig köszönőlevél iratni határoztaték, hogy beligazgatását ismertető alispáni jelentését megküldé. – – A’ házi pénztár számadásai a’ számvevőszéknek már magyarul terjesztettek elő. A’ jelentések közt az első alispáné volt első, melly olvasásra került. ’S itt, ugy hiszem, ezerekben támad kiváncsiság megtudni, hogy millyen volt? Csillapodjék vérmességtek! A’ magyar reményt csak római valóság váltá fel, – a’ hallgató közönség pedig megnyugovék benne! És adtak illy római eledelt mások is, kik – ha szeszélyök ugy hozta – magyart is adtak már ezelőtt és most is. Ámde fehér hollókint tüntek fel, kik egyedül az utóbbit használták. De mégis legkülönösb azok állása, kik zsenge koruk óta magyar körökben fejlődtek, sőt mint országgyülési irnokok közvetlen részesei is valának a’ törvények alkotásakori szellemnek, és szónoki padon is védék már a’ magyarosodás elvét, de mind a’ mellett itt-ott szítnak még a’ rómaihoz is, nem csak a’ jelentések, hanem a’ fenyitőperek előmozdításában is. Miért? Azt ők legjobban megfejthetnék, ha akarnák. Mi nem tudhatjuk. Mondják, mintha sokaknak az volna meggyőződésük, hogy a’ ki hivatalt visel, az mindenben, és igy a’ magyarságban is „subordinatus”, ’s hogy a’ közügy is szenvedhetne, – mikép azt tapasztalók ama’ tiszteletbeli alügyész botlása mellett, ki már két fenyitőpert indíta magyarul, más két latinban pedig alpereskint állván, szinte magyarul ügyködék; noha ugy is fenakadás nélkül kitapogattaték, valljon a’ botnak helye van e vagy sem? Továbbá az is, mintha akár a’ rokonság, akár a’ sógorság ultima ratio gyanánt tekintethetnék, és mintha legszegényebb nemestársunk is felizgattathatnék szolgabirája ellen, ha már a’ gyülés határnapját is magyarul körözteti, ’s azért ne a’ köznemesség által nem értett magyar, hanem a’ mindnyájok által értett (!!) latin nyelven történjék a’ körözés ’stb.! Annyi bizonyosb, hogy a’ mennyiszer latin jelentést hallánk, annyiszor mitsem hallánk ...... a’ latin ellen ’s a’ magyar mellett. De jött dec. 21-ike, ’s jött – mint mondják – a’ vészt hirdető. – B– G– is kezde ekkor, természetesen nem improvizálni (mert hogy is tehetné ezt – mint mondják – egy ifju) de a’ multba pillantgatni, ’s ugy látta, hogy volt a’ megyének 1841-ki oct. 5-kén gyülése, mellynek legszebb jellemvonása az volt, hogy a’ RR. is, miután őket a’ nm. h. tanács a’ körözendő rendeletekhez csatolandó minden irományaiknak magyar nyelveni szerkesztésére és csak ekkinti fölterjesztésére utasitá, korszerűnek láták ez intézvényt, és egyhangula nemcsak az illető tisztviselőket utasiták, hogy magokat az intézvényhez alkalmazzák, hanem korszerűnek láták még abban is megállapodni, miszerint a’ tisztikar a’ legelső tisztválasztás után köteles leend jelentéseit magyar nyelven beadni. Megtartatván – mond tovább a’ szóló – a’ tisztujitás: ugy hiszi, ama’ megállapodás nyomán, mindenki csak olly hivatalt keresett és vállalt el, mellynek kötelességei teljesitésére magát képesnek is érzé; – de szomorúan tapasztalja e’ gyülésen, mikép csak egynéhány tisztviselő ád csupán magyar jelentéseket, a’ többi hol magyar hol latinokat, ’s némellyek egyedül latinokat. Ő azonban ezeket mellőzé; mert nem akará, hogy a’ nagyobb egyetértésnek (?) indult tanácskozásokat viszályok váltsák fel, jelenleg is fátyolt kiván vonni a’ történtekre, és csak jövőre tartja szükségesnek emlékeztetni a’ tisztikart, hogy az előadottakhoz képest magyar jelentésekkel köteles. – És felhozaték az inditvány ellen, hogy nem tárgyaltathatik a’ gyülés végén, nem a’ tisztikart választotta nemesség nélkül; – hogy törvény szerint kit sem kötelezhetni magyar jelentésekre; – ’s kötelező határozat sem létezik; de ollyan igen, melly akár magyar, akár latin jelentéseket megenged; továbbá hogy olly megállapodás nem történt, minőre az inditványozó hivatkozék, különben a’ jegyzőkönyvben nyoma lenne; hogy végre az inditvány tendentiája nem egyéb, mint a’ közjólétet ’s alkotmányt felzavarni, ’s maholnap mindenkire parancsolni, miszerint csak magyarul szólhasson, ’s máskép nem*. Mindezekre kellőleg választoltaték, ’s hogy mikép válaszoltathaték, azt e’ lapok olvasói sokkal jobban tudják, semhogy szükség volna elmondani. – Egyébiránt az inditvány főleg azon szempontból véteték, mellyből az inditványozó kiindult, – ’s felállittaték különös kérdésül: hogy valljon mikép szoríthatott bennünket – ha törvény nincs – a’ nm. h. tanács arra, hogy a’ köröztető rendeletek alapjául szolgáló jelentéseinket magyarul szerkesztessük, – ’s mikép szoríthattuk mi ennek folytában a’ tisztikart, hogy magát az intézvényhez alkalmazza? és mikép van az, hogy akkor megparancsolhattuk a’ magyar jelentést, most pedig nem? Azon rémes aggodalom megszüntetésére pedig, mintha az indítványnyal az szándékoltatnék, hogy később egyedül csak magyar nyelven lehessen szólni, ünnepélyes biztositás ajánltaték, hogy mindenki szabadon választhatja a’ magyar és latin nyelv között azt, mellyen legkönnyebben vehet részt a’ tanácskozásokban. De sem ezek, sem az nem látszaték férni némellyek agyába, mint víhatott másod alispánunk olly lelkesen ez ügy mellett, mi némelly tisztikari főket lényegesen megzavara combinatióikban; – és mind a’ melletti, hogy az 1841-diki octoberi megállapodás valódiságát sokan azok közűl is elismerék, kik most az inditvány ellen nyilatkoztak; mintegy három óráig nyúlt vitatkozás után világos volt az inditvány bukása: a’ győzők közül mégis többen szerénykedtek jegyzőkönyvbe foglaltatni a’ diadalt, ’s csak később lőn illy szellemű határzat szerkesztve: Inditványba hozatott, hogy a’ történt megállapodás következtében már egyedül magyar jelentések adassanak be; de minthogy a’ törvény magyar jelentésekre nem kötelezne, szabadságban áll latin jelentéseket is beadni*. – Ime életünk! Ámde szabadjon abba igénytelenül mélyebben is pillantani, hogy láthassuk, mikint az e’ tisztválasztási átalakulás utáni első évnegyedes közgyülésünkön mutatkozott. Szórakozottság, tekintélyesség, elzárkozottság, részvétlenség nagy szerepet kezdnek játszani, – ’s ugy látszik azért: 1) mert vannak tekintélyesek, kik öntetszőleg magokat tengelyeknek szeretik tartani, ’s ezek közül sok kerék forog; – 2) mert ki sem pontosítja össze a’ jó felé vezethető fris erőket, ’s igy a’ közélet körén kivül mi sem főzetvén ki, sokban készületlenül meglep a’ gyülés, hol aztán e’ jelenkorban is ránk nehézkedik az összokás mindent egy-két tekintély után intézni; – 3) mert rendezetlen gyülésünk rendezetlen törvényszékünkkel közönségesen egybekapcsolva tartatik két hétig ugy, miszerint egyedül az elnöki tapintattól függ a’ napirendre majd gyülési majd törvényszéki tárgyat kitűzni. Hasztalan pedig életről álmodni, hol még életformák sincsenek. –
Vesd össze: „A’ magyar academia körül” gr. Széchenyi István 1842. –
Szerk.
Az illy jelenetek naponkint jobban megerősítnek azon meggyőződésünkben, hogy nyelvünk ügyében olly törvényre van szükség, melly egész általánosságban közönségesítse azt, hogy a’ közigazgatás minden ágaiban a’ közigazgatási nyelv magyar legyen, ’s csak ott nem, hol a’ törvény világosan kivételt rendel. – Most megforditva van, ’s mennyi gyomor-émelyitő rabulismus nem kapaszkodik ezen horogba!! –
Szerk.
Ujhelyi Gábor
