Pesttől Debreczenig.
Pesttől Debreczenig.
Ősi vám- ’s adómentességünk arany szabadsága mellett még merérjük, hogy a’ debreczeni kereskedés egészen megszűnik. Ismerünk pesti nagykereskedőházakat (több bécsieket nem is emlitve), mellyek olly elhatározással vergődtek haza tömérdek baj, kin, boszuság ’s veszteség után a’ debreczeni vásárról, hogy hitelezéseiket azonnal felmondják, ’s minden forgalmat, minden összeköttetést Debreczennel abbanhagynak, mert talán kevesebb bajjal, veszélylyel, fáradsággal, költséggel ’s veszteséggel jár a’ kereskedés a’ turkomannok pusztáin keresztül, mint Pesttől Debreczenig illy utban, illyen időben. – 16–20 ökörrel kell a’ társzekereket vontatni; nyomorult csárdákban kell kinlódni; türni kell, mikint a’ pusztai betyárok kifogják a’ szegény fuvaros legjobb lovát, – miért mert az utról (utról!!) kifordulni? ’s fél naponkint ácsorogtatják a’ feneketlen sár közepén szekerét, mig a’ szegény szekeres égre földre könyörög, a’ csárdában az ő rovására rosz kerti bort hörpölők előtt, kiknek más czéljuk nem volt, mint a’ nyomorulttól egy-két ftot kizsarolni; végre tovább mozog, és a’ folyóhoz ér, és nincs híd, nincs hidas; és a’ portéka vagy vásár után érkezik Debreczenbe, vagy pedig sárközepén feneklik jövő tavaszig; ’s a’ szekeres lovai árát utközben fölemészti, és gyalog megszökik; a’ kínos kereskedő pedig, kinek árúi nem érkeznek a’ várt időre, öklét rágja boszuságában, ’s haszontalan idő- ’s pénzpazarlás után haza kinlódik, megátkozva még a’ tájat is, a’ merre Debreczen fekszik. – Ez nem nagyitás, uraim! ez több derék pesti kereskedők ezerkép variált, de mindig egy alaphangú panasza. – És – – éljen a’ vámmentesség! éljen az ősi szabadság! éljenek a’ szűz vállak! és veszszenek az éretlen rohanók, kik jó utakról álmodnak, mellyeket nem a’ paraszt csinálna egyedül, ’s ekkép az ősi alkotványt sirba dönteni nem átallanák!!! – De hiszen a’ nemzet e’ bajokat ismeri, ’s a’ hol értelmesség van, a’ segédszer is ismertetik; az országgyülés kapu előtt, ’s vagy akarunk bajainkon segíteni, vagy nem akarunk; ha akarunk, segítve lesz; ha nem akarunk, el nem kerülendjük azt, a’ mit megérdemeltünk. Sorsát ember ki nem kerülheti, mond a’ keletnek fatalisticus gyermeke, ’s mi keleti népraj vagyunk! Allah kherim! az ur hatalmas, legyen meg az ő akarata! –
Hogy gyökeres orvoslás országgyülésen kivül lehetetlen, azt igen jól tudjuk; azonban bizonyos egyes specialitásokon mégis segithetnek a’ törvényhatóságok is, ’s e’ tekintetből közöljük az itt következő levelet, mellyet egy helybeli nagykereskedőháztól vettünk, szórul szóra, a’ mint következik: „Januar. 17-kén Debreczenből utnak indulván, hogy a’ tisza-füredi ut feneketlen sarát kikerülhessem, mellynek, de kivált a’ poroszlói töltésnek, járhatlanságban mását világszerte hiába keresnők, elhatározám magamat Tokajnak kerülni, miszerint Borsod gyönyörű utjaira juthassak. Gesztelyhez (utólsó falu Zemplénben) érve, minden nehézséget legyőzve véltem; de mennyire meg valék lepetve, midőn a’ Hernád vize partján meg kellett állnom, mert a’ rosz hidat a’ víz már 14-kén elrontotta, ’s ez által a’ közlekedés már egy hét óta egészen meg volt szakasztva; mert nem volt ember, a’ ki csak valami ideiglenes közlekedési eszközről is gondoskodott volna. A’ borsodi jó ut használhatásának reményében e’ szerint megcsalatkozva, kénytelen valék járhatlan mezőutakon feneketlen posványokon keresztül másutt keresni átjárást; azonban le kellett kerülnöm egész Körömig, hol végre három nyomorult lélekvesztő csónakon a’ körömi parasztok szétrakott szekeremet a’ Sajó tulsó partjára nem kevés veszélylyel, pénz- és idővesztéssel áttették; mikor aztán ismét 12 óráig kellett úsznom a’ feneketlen sarat, mig elvégre a’ Borsod megyei csinált utra juthattam. Borsod vármegye köz köszönetet érdemel, hogy nemcsak jó utakat épitett, hanem azokat jó karban is tartja; ámde a’ Hernád csaknem minden áradáskor elviszi a’ gesztelyi hídat; ’s e’ miatt a’ ki Zemplén felől jő, menthetlenül fölakad, ’s mégsem épitnek egy állandó hidat, melly a’ közlekedést fentarthatná. – Valóban szomorú! – Mikép gondoskodtak Biharban, Szabolcsban, Zemplénben az utazhatásról? azt csak látni, tapsztalni kell, leirni lehetetlen. – E’ szemrehányás egyrészt Hevest is illeti, melly csináltatott ugyan utakat, de fentartásukról teljességgel nem gondoskodik. Hát még Pestnek járhatlan utvonala!!*. – Egy őszi vagy téli ut Debreczenig annyi ’s olly nehézséggel, költséggel, sőt veszélylyel jár, hogy a’ ki maga nem tapasztalá, illyesmit civilisált országban még csak lehetőnek sem álmodhat. – Aztán beszélünk, hogy kereskedésünk hervatag; boldog isten! hát mikint virágozzék a’ kereskedés, hol ben az országban illy nehézségekkel kell küzdenie.” –
Pestnek utai járhatlanok, és mégis meg kell vallanunk, hogy a’ dolgot igen természetesnek találnók, ha Pest megye adózó népét utcsinálással teljességgel nem terhelné; mert a’ teher elviselhetlen, vámszedési jog vagy országos segitség nélkül megbirhatlan; ámde ép az a’ baj, hogy a’ Pest megyei nép dolgozik, tömérdek sokat dolgozik az utakon, ‘s mégis illyenek!! – Egyébiránt a’ minő tagadhatlan, hogy az egész országnak érdekében fekszik, miszerint Pest megyének jó utja legyen: ép ugy az is tagadhatlan, hogy ingyen, kényszerített közmunkával Pest megyének lehetetlen jó utat tartania. Zemplén például csak magának készit utat, Borsod csak Zemplénnek, Abaujnak, Heves csak ezeknek és Borsodnak; de Pest az egész országnak, még pedig hat fővonalon (bécsi, fejérvári, váczi, kerepesi, üllői, soroksári vonal), ‘s ezek közt csak a’ bécsi ‘s fejérvári vonalon bir közel utépitő anyagot. – Ezt egy megye ingyen nem birhatja. – Ám kötelezze az ország a’ megyéket, hogy jó utakrol gondoskodjanak, de ha már egyebet tenni nem akar, legalább engedje meg, hogy jó utaikon személy különbség nélkül vámot is szedhessenek, vagy egyes vállalkozóknak vámszedési jogot engedhessenek; mert különben a’ merő lehetetlenségen minden parancs, minden kötelezés, ‘s minden panasz megtörik. –
Szerk.
