FIUMEI LEVELEK. IV.
FIUMEI LEVELEK.
IV.
IV.
Utólsó levelemben azon észrevételnél állapodtam meg, hogy, ha Sziszektől Brodig egy vaspálya vonatnék, akkor még csak 7 mérföldnyi ut maradna fel Fiumeig a’ Luiza-uton. Ezen utólsó akadály elháritására is a’ statusnak kellene közbenjárólag föllépni. A’ szállitási bér meghatározásával ugyan mit sem kellene bibelődnie, de igen az uti vám fölött rendelkeznie, melly még most a’ gabna ’s egyéb nehéz árúk szállitását ollyannyira nyomja ’s terheli. Ez csak a’ Luiza-utnak már több helyről kért és többször sürgetett megváltása által történhetnék. Ezen utnak tulajdonosai hazafiui tettök- ’s áldozataikért nem a’ lgjobban jutalmaztattak. Ők tudnillik, midőn ez utat épiték, eventualitásokat számba nem vettek, számba nem vehettek, mellyeknek életbe-lépése őket fáradozásaik gyümölcseitől nagy részben megfosztá. Ők 1809-ben még nem gondolhatták, hogy a’ magyar tengermellék több évekre franczia kormány alá jutand, és a’ tengerre való kereskedés lehetetlen leend. Az is elfutá, ’s elkellett futnia figyelmöket, hogy Odessa illy rövid idő alatt olly óriási concurrentiára felnövekedhetik, mert ki láthatá, ki mondhatá ezt előre? Kétségen kivül arra is számitottak, hogy a’ Kulpa akadályai onnan felülről el fognak hárittatni, annál is inkább, mert már akkor ugy, mint most, a’ közvélemény ezen tárgygyal foglalatoskodott, ’s iránta azon lelkesedés keletkezett, melly a’ magyaroknak sajátja, melly azonban mindeddig inkább szavakat, mint tetteket idézett elő. Ha az eszme, mellyre a’ társaság vállalkozását alapitá, nem volt volna olly helyes, és igazgatása nem volt volna olly bölcsen elrendezve: bizony már rég banquerottot csinált volna. De igy – hála fáradozásainak és jól megfontolt rendszabályok kitürő követésének! – állapotja az utólsó időkben mindinkább javult. Azonban valódi sikerét ezen vállalatnak nem lehet reményleni, mig az árúszállitás a’ Száván és Kulpán nem könnyittetik. Legohajthatóbb volna tehát, ha a’ társaság ezen utat jutányos árért a’ statusnak átengedné. Ha ezt nem cselekedné, ’s ha a’ vasut Sziszektől Brodig felépülne, akkor bizonyára a’ legnagyobb zavarba jőne, mellyből sem jól rendezett igazgatása, sem a’ legbölcsebb rendszabályok ki nem segithetnék. Minél többet gondolkodom a’ társaságnak ezen hazafiságból származott vállalata, épitőjének választása, a’ pénzek kezelése ’s az ut fentartása fölött, annál mélyebb tiszteletet ’s nagyrabecsülést érzek lelkemben gerjedni azon kevés férfiak iránt, kik e’ vállalatot ennyi éveken keresztül igaz római lelkülettel ’s ó-római kitüréssel fen tudták tartani. Ezen társaság bárhol is, magát Angliát sem kivéve, minden műipari egyesületeknek mintául szolgálhat, mert ez Magyarországban fényes eredménynyel mutatá meg, mit vihet véghez egyesek ereje egy közös czélra egyesülve, ha hazaszeretet és rend vezérlik cselekvését. Igen ohajtható volna tehát, mint már mondám, ha a’ status ezen utat visszaváltaná, és minden vám nélkül egy közös használatú országuttá változtatná. És megelégedhetnék: nagyobb értékü árúk mérsékelt adóztatása által az ut fentartási költségeket lehetségig fedezni, vagy legalább az uti vámot annyira leszállitani, hogy ez p. o. egy mérő buzánál 3 kr, rozsnál 2 kr és zabnál 1 kron felül ne rugjon. Az utat Brodtól a’ Luiza-utig ekkor természetesen ujonnan és czélszerűleg kellene fölépíteni; de ezen tér olly rövid, hogy az általa okozandó költségek itt számba sem vehetők. Ha már most egy mérő gabnának szállitása a’ Luiza-uton Károlyvárostól Fiuméig 24 vagy 36 vagy még több helyett, csak 12 vagy 18 krba kerülne, az uti vám pedig zerusra vagy csak 3 krra szállana: akkor ugyanazon mérő buzát, melly p. o. Sziszeken 2 frtba kerül, 2 frt 20 vagy 2 frt 24 krért Fiuméba lehetne szállitani, és ha ez eléretnék, akkor a’ bánsági gabona, jó esztendőkben, a’ világ minden piaczain versenyezhetne.
Az most a’ kérdés: valljon a’ statusnak, hogy ezen fényes eredmény elérethessék, nagyon meg kellene e feszíteni erejét, ’s nagy áldozatokat kellene e hoznia? Semmikép; egy pár millió forinttal a’ czél elérethetnék; bizony csekély summa, a’ hol illy roppant nagy érdekekről van szó. Hasonlitsuk csak össze ezzel az iszonyú áldozatokat, mellyeket más statusok hozni kényszeritvék, hogy föld termékeiket és műipari készitményeiket kereskedésbe hozhassák; és mivel legközelebb fekszik, tekintsük csak a’ szomszéd Ausztriát, a’ testvér-statust, melly most több száz órányi távolságra vasutakat épít, több helyütt 87szörnyű neházségekkel, magas hegyeken, széles folyókon és számtalan folyóvizeken keresztül. Nem építi ő ezeket hiuságból mintegy mutatótárgyul, hanem azon meggyőződésben, hogy a’ földmüvelésben és műiparbani meggazdagulás a’ kiadott tőkéktől, elébb-utóbb gazdag kamatokat fog hozni. Nincs itt szó pusztitó ’s haszontalan háborúkra kiadandó végnélküli nagy summákról, hanem csak mérsékelt mennyiségü pénz kiadásáról, melly az országnak kevés évek mulva százszorosan kamatozand. Vessünk csak egy pillanatot arra, mi egy pár év óta történik mellettünk, körülöttünk és a’ távolban a’ közlekedési eszközök könnyebbitésére, javitására; mi történik Angliában, Belgiumban, sőt Olaszhonban is, és szolgáljon ez nekünk ingerül, ösztönül. Éjszakamerikában az erőmegfeszitések tulságosan mérséktelenek voltak, és nagy veszteségeket okoztak; de nem azért, mert a’ vasutak nem kamatoznak, hanem mivel vasut és csatorna formájában egyszerre többnél több és roppant nagy tőkék ölettek a’ földbe*.
A’ statushitelezők vesztettek; de a’ vasut ’s csatorna megvan. – Nem akarnók e’ példát követni, mert Amerika népe elfelejté Washington mondását, hogy jogszerűség a’ legjobb politica; – azonban a’ vasut ’s csatorna megvan. –
Szerk.
Minthogy itt Fiuméban, mint mindenütt Magyrhonban, az ország termékeinek kivitele a’ tanácskozásoknak és vitatásoknak állandó tárgyát teszi, sok igaz észrevételeket hallok, de sok furcsa ellenvetésekkel is találkozom, mellyek oda mutatnak, hogy a’ szőnyegen levő kérdés még uj, és a’ külföld tapasztalásai még nem eléggé ismeretesek, még nem eléggé tanulvák. Igy mondják p. o. némellyek: a’ status a’ vasutak épitéséhez semmivel sem járulhat. Magyarország szabad ország, melly adót nem fizet. Honnan vennők hát a’ milliókat, mellyek erre szükségesek, ezek csak vagy hazafiui szabad ajánlatokból vagy a’ fölemelt sóárból, melly ugyis már sokfelé ostromoltatik, kerülhetnének ki. Mások állitják, hogy a’ vállalatnak részvényes társaságtól kellene kiindulni. De erre ismét mások megjegyzik: hogy Magyarország még szegény, hogy hiányzik a’ pénz, és hogy senki em venne részvényeket, legkevesbbé pedig a’ fiumei avvagy a’ károlyvárosi kereskedők.
Az észrevétel, melly legkellemetlenebbül hat reám, mert a’ szabadszellemüség fényes köüönyege alatt egy hamis eszmét rejt magában, az: hogy Magyarország szabad, mert adót nem ismer. A’ mig nemzeteknek, városoknak, társaságba összeállott embereknek közös érdekök van, mellyek után mindnyájan törekszenek, addig az ezen érdekeket előmozditó eszközöket is közös hozzájárulásból kell nyerni. Általános és föltételetlen adómentesség vadság vagy monopolium, oktalanság vagy igazságtalanság. Vadság, mert adót fizetni nem akarni annyit tesz, mint azon kiadásokhoz járulni nem akarni, mellyeket mindnyájok érdekében tenni kell. Az illynemű vadságnak, valamennyi között a’ legroszabbnak, mert legelerőtlenitőbb, elve igy hangzik: „tout pour moi, rien pour les autres” (mindent érettem, semmit másokért). E’ szerint élnek a’ vad állatok barlangjaikban; de az okos ember ezen hozzájárulást a’ közös szükségek födözéséhez, az emberiség legelső kötelességének tartja, mert ez a’ conditio sine qua non minden jpolgári egyesülésnél, közös czélok előmozditására szolgáló minden közös szorgalomnál és munkásságnál. Monopolium az adómentesség, ha az, ki a’ haza közjavaiban és hasznaiban, személy és vagyon biztositásában és több jótékony institutióiban részt veszen, mégis az erre megkivántató költségek fedezéséhez hozzájárulását megtagadja, és azokat mások vállaira tolja. Ezen monopolium egy olly igazságtalanság, melly – mint Europa minden civilizált országainak historiája mutatja – elébb-utóbb önmagát bünteti keményen, szigorúan. Egy ország sem gazdagabb, szabadabb mint Angolország, melly önmagára vet adót, és a’ hol minden osztályok a’ haza közös érdekeinek a’ legnagyobb áldozatokat hozzák, és ezt nem csupa hazafiságból, hanem azon mélyen érzett meggyőződésből, hogy a’ benső erő épen ugy, mint a’ külhatalom, csak a’ közös érdekekbeni mindnyájok részvétével mozdittathatik elő leghatalmasabban.
Adótárgyakbani szabadságtalanságnak csak akkor vagyon helye, ha az adó nem a’ nemzet alkotmányos hozzájárulásával ’s nem közhasznú czélok fedezésére rendeltetik, fordittatik, hanem egy idegen akarattól, idegen vagy magányérdekek elérésére vettetnék ki. Legnagyobb eszmezavarra mutat, azt hinni: hogy az adótárgyakbani szabadság összeférhetlen az önadóztatással. Erőhatalommal kivetett adó a’ rabszolgaság jele és pecséte; az önadóztatási kötelesség és jog ellenben a’ polgári szabadság koronájának legdrágább köve. – A’ magyar nemesember adómentes, mert önkényileg őt senki adó alá nem vonhatja; de ha ezen adószabadságát abban helyezi, hogy magát az adó alól még akkor is kivonja, midőn polgártársai a’ haza érdekében az adózásra egyesülnek, akkor a’ legszomorúbb tévedésbe esik. Ismétlem tehát: Magyarországban az adóbeli szabadság nem azt jelenti, vagy legalább nem azt kellene jelentenie, hogy általánosan minden adótól mentek legyünk; hanem jelenti azon szabadságot, melly szerint mentek vagyunk minden kényszeritett és önkényes adótól; jelenti azon szabadságot, melly szerint magunkra csak minmagunk vehetünk adót, ’s ez olly jog, uraim! melly egy magyar ’s egy orosz nemesember között nagyobb különbséget tesz, mint az, melly egy orosz nemesember ’s parasztja közt van.
Mi adótól szabadok vagyunk, mondják még sokan, ’s azért magunkat adó alá vettetni senkitől sem hagyjuk, de egyszersmind nagylelkűeks hazafiak is vagyunk, ’s a’ mit semmi földi hatalom tőlünk ki nem csikarhatott volna, azt mint don gratuit önkénytesen teszszük le a’ haza oltárára. No de már ennél ugyan csak semmiféle adó roszabb nem lehet, még olly országban is mint Magyarország, hol a’ hazafiság otthonos, mert nincs adó, melly szegényebb, nyomorultabb ’s eredményeiben ingadozóbb volna, mint épen ez. Inkább szeretnék a’ közös önadózás utján a’ haza szükségeire egy főtől egy fillért bevenni, mint az ország minden 56 megyéiből ezer és ezer aranyokat szabad ajánlatkép kapni; az illy szabad ajánlatokkal semmi bizonyos, semmi állandó nem eszközöltethetik. Csak veszélyes napokban, ha a’ haza sorsa, becsülete forog fen, midőn a’ kedélyek félelem- ’s reménytől izgattatnak, csak ekkor épithet a’ statushatalom illyes segitségre. A’ „moriamur pro Rege nostro Maria Theresia” volt illynemű don gratuit. De vasutak, országutak, csatornák, gátok, kikötők ’stb. épitésénél illy eszközökhöz nyulni, ép olly ügyetlen, mint hasztalan volna. Ehhez adó kell, minden statuspolgárt vagyonához képest egyaránt érő adó, és olly adó, melly eredeti rendeltetésén kivül, semmi ürügy alatt máshová nem fordittathatik. Ha p. o. egy város, mint Páris, városi költségei fedezésére évenkint több mint 40 millió franknyi adót vethet magára, a’ nélkül hogy ezen teher alatt nem mondom összeroskadna, de csak fohászkodnék is: akkor a’ magyar országgyülés, bizván a’ nemzet erejében, közhasznú czélokra évenkint egy pár millió frtot talán mégis csak szavazhatna! És tekintve az ország jelen állapotját, ugyan nem annyit tenne e ez, mint a’ bal kézzel egy krajczárt fizetni, hogy a’ jobbikkal egy forintot vehessünk be érette? És nem áll e a’ status közjóléte valamennyi statuspolgár egyes jólétének öszvegéből? és lehet e ezen jólétet inkább előmozdítani, mint ha jól megfontolt kiadások által százezerek vagyonbeli állapotán segítünk?
Ej! – mondják talán sokan – ez ugyan mind igen szép, de az adó bizony mégis csakmindig igen nehéz teher marad. Közhasznú vállalatok, ha e’ nevet igazán megérdemlik, egyesek egyesült ereje által is létesülhetnek. Kereskedési vagy műipari társaságokat kell alkotni; miért nem épithetné p. o. ezen sziszek- vagy eszék-brodi vagy fiumei vasutat is egy illyen társaság? Ha a’ vállalat hasznos, bizonyosan kamatozni fog; és a’ hol pénzre lehet szert tenni, ott bizonyosan tőkék sem hiányzanak. Azok, kik igy szólnak, az igazsághoz már közelebb vannak, mint azok, kik oktalan adószabadságokkal állanak elő. De – és itt a’ „de”-ek is igen sokat nyomnak, ezt jól megjegyezzük – magányosak közhasznú czélokra tőkéiket közönséges kamatra csak akkor szokták kiadni, ha nincsenek veszedelemben tőkéiket kamatostul elveszteni; jó hypothecára mindenütt lehet pénzt találni mérsékelt kamatra, de sokkal nehezebben lehet azt találni kereskedési vagy műipari operatiókra, ’s csak ott, hol – mint Angliában – sok tőke van felhalmozva, ’s a’ tőkepénzes nem igen nagy veszélylyel vagyonának egy részét koczkáztathatja. Pénzszegény országban azonban – mint Magyarország – műipari vállalatokra tőkéket csak akkor lehetne találni, ha a’ tőke ’s a’ kamatok biztosittatnának*.
Erről már a’ P. Hirlapban gyakrabban volt szó; ’s igy nem szükség az elleni okainkat ujra felhozni. –
Szerk.
Azt hiszem, eleget szólottam e’ tárgyról: bevégzem tehát e’ levelemet azon reménynyel, hogy legközelebbi levelemben azon viszonyt és arányt fogom fejtegethetni, mellyben a’ magyarországi termékek kivitele a’ feketetengeri kikötők kiviteléhez áll, ’s alkalmasint állani fog, ha azon közlekedési eszközök létre jőnek, mellyekről e’ levelekben emlités tétetett.
