Arad.

Teljes szövegű keresés

Arad.
Febr. 2. Az országgyülési utasitások tárgyalása végett kitűzött közgyülés januar. 23-kán megkezdte tanácskozásait, és azokat az e’ részben előmunkáló küldöttség által eddigelé feldolgozott 25 pont felett, hat nap alatt szerencsésen be is végezte. Szerencsésen – mondjuk – mert az eredmény ollyan, melly a’ kor’ kivánatának, a’ reform főbb kérdései körül, nagy mértékben megfelel, és mert ez eredményt nem nyers erő, sem pártos cselszövény, hanem a’ megye józan szelleme, értelmiség fegyverével vítta ki számunkra. E’ tiszta öntudat mellett, az öröm legbensőbb érzetével közöljük azt itten, a’ mint következik: Elfogadtattak a’ küldöttség javaslataiból: 1. Az ősiség ’s vele rokon intézetek, u. m. majoratus, fiscalitas ’stb. megszüntetése (28 szóval 19 ellen). 2. Magány-bankoknak – de nem nemzeti kezesség alá veendő országos banknak – törvényes ótalom alatti alkothatása. 3. A’ hitel gyarapitására szolgáló telekkönyveknek mind polgári, mind nemesi jószágokra nézve, királyi városoknál és megyéknél behozása. 4. Az urbéri tartozások örök megváltásának kényszeritő törvény általi eszközlése. 5. A’ nem-nemeseknek 91adandó birtokszerezhetési jog – különös tekintettel a’ nemzetiségre. 6. Ugyanezen osztálynak mindenféle hivatalokra képessé tétele. 7. A’ háziadónak, országgyülésileg meghatározandó arány és kulcs szerint, a’ nemesség által is viselése (26 szóval 6 ellen). 8. A’ czéhek eltörlése. 9. Az országosan kijelelt, vagy kijelelendő fő útvonalokon törvényesen megállapitandó vámnak mindenki által, az úgynevezett provincialis utak készitése ’s fentartása terhének pedig a’ nemesség által is viselése. 10. A’ sajtószabadság megalapitása, – ennek következtében a’ törvényen nem épült könyvvizsgálat megszüntetése ’s e’ helyett a’ sajtóbeli kihágásokra, ugy az irói tulajdon biztositására nézve czélszerü sajtótörvények alkotása. 11. A’ kir. városok országgyülési állásának rendezése ’s benső viszonyaiknak akkinti módositása, hogy közigazgatásbeli ügyeik intézésénél a’ nyilvánosság behozassék, a’ választási és utasitásadási joggyakorlat pedig az egész polgárságra kiterjesztessék. 12. Elfogadtatott, hogy a’ vallástárgybeli sérelmek- és kivánatokra nézve, a’ mult diaetai határozat törvény erejére emeltessék; pápai brevékre királyi placetum csak országgyülési megvitatás után adathassék; vegyesházasságoknál az összeesketés mindig a’ vőlegény papja által teljesittessék. 13. Hogy a’ kereskedés előmozditása végett, országos vámrendszer alkotassék; a’ dunai és magyar tengerparti kereskedés kinyitására, duna-fiuméi ’s duna-balparti vasutakra fő figyelem fordittassék; a’ bécs-triesti vasut pedig, úgyszinte a’ német vámszövetséghez állás is ne pártoltassanak. 14. Hogy országgyülési hirlapok létesitése, naplóknak a’ követi táblánál is gyorsirók által iratása és az erdélyi országgyülési naplók modorábani szerkesztése szorgalmaztassék. 15. Hogy országos választástól függő hivatalnokok megválasztásába a’ követek addig, mig a’ kijelöltek neveit küldőikkel nem közlendik ’s e’ részben utassitással el nem láttattak, be nem bocsátkozzanak. 16. Hogy az ugynevezett részek visszacsatlásáról szóló 1836: XXI törv. czikkely teljesitése sürgettessék. 17. Hogy Túróczvármegye inditványa az érsekek ’s püspökök főispánsága ellen pártoltassék, ’s egyszersmind az örökös főispánságok általános eltörlése is törvény által kimondassék. 18. Hogy a’ magyar nyelvnek diplomaticai használata mindenütt, hol még az hiányzik, kivívassék, jelesen a’ kir. cancellariánál, kamaránál, postáknál, sőt még a’ catholica istentisztelet szertartásainál is behozassék, és az e’ tárgyban legközelebb alkotott ’s Horvátországra nézve különböző magyarázatoknak helyt adott törvény egy világosabb, szabatosabb által pótoltassék. – Ezek azok, mik a’ küldöttségi szerkezetből, határozat által utasitásba mentek. A’ többi hét pont, részint máshová utasitva, részint el nem fogadva lőn. – Illyenek valának: 1. Hogy királyi kinevezéstől függő hivatalt, vagy czimet viselők, mig illyenek, országgyülési követek ne lehessenek. – Ez, mert általa a’ szabadválasztás szükségtelenül korlátoztatnék, félretétetett. 2. Hogy a’ borsodi inditvány következtében az egyházi birtokok secularisáltassanak. – A’ szerkezet mellett szavaztak 16-an, ellene 31-en; de ez utóbbiak is, ötöt kivéve, mind elismerék az elvet, hogy a’ status az egyházi javak felől szabadon rendelkezhetik, csupán annak jelen körülményekbeni alkalmazását nem találták idejénvalónak. 3. A’ képviseleti jognak nem-nemesekre is, a’ nemzetiség conditio sine qua non-ja melletti kiterjesztése. Ez a’ birtokjog és hivatalképesség megadása után méltányosnak, sőt némileg a’ következetesség elvéből folyónak ismertetett ugyan: de politica itt is győzött a’ logicán, és e’ legfontosabb alkotmányos jognak általános megosztása, a’ magyar nemzetiség ügye feletti méltó aggodalomból jobb időkre halasztatott (23 szóval 9 ellen). 4. Csanád azon inditványa, hogy az esztergomi érsek a’ királyi táblához ülnököket ne nevezhessen ’stb. – És im ennyiből áll az utasitások felett tartott tanácskozásaink eredménye. Szabad légyen azoknak modoráról is egy pár szót tennünk. E’ tekintetben, ha vérünk olly tüzes volna, hogy semmi ellenmondást tűrni nem tudnánk, vagy a’ haladás ösvényén minden kis szalmaszálat boszantó akadálynak néznénk, talán lehetne alkalmunk egyet és mást megróni ’s dolgokat és személyeket árnyékba állitani. De ez alkalom akkor sem lenne ok; okot pedig, higgadt kebellel, effélére épen nem találunk. Véleménypártok itt sem hiányzottak, ’s a’ harczot egymás ellen férfias elszántsággal vivták: de nemes lovagiasággal. Nemtelen czélokból, nemtelen fegyverekkel egyik fél sem harczolt; czélja mindenkinek a’ hon java, fegyverei az észtől kölcsönözött okok voltak. Ezek súlya a’ mérlegben, mellybe sem elnöki taktika, sem garázda corteskedés heterogen elemeket nyomatékul nem hányt, majd ide, majd amoda hajolván, a’ nyereség ez aránylagos feloszlása magokat a’ kedélyeket is illendő aránysúlyban ’s mérsékletben tartotta. A’ viták, a’ tárgak fontosságához képest, átmelegült kebellel, de józanérzéssel, illedelemmel, méltósággal folytak, minden személyesség, ingerültség nélkül. Ha elvétve egy-két hevesebb nyilatkozat eleinte történt is: az nem a’ kitörő szenvedélynek, hanem a’ hon jövendője felett aggódó kebel fellángoló érzetének tolmácsa volt. És ez aggodalmat ki vehetné rosz néven? Szent pietas az, mellyet elleneinkben is becsülnünk kell. Mert valljuk meg őszintén, hogy a’ haladásnak általunk kitüzött elvei az észjogban ’s örök igazságban gyökereznek ugyan: de még is következményeikért nem kezeskedhetünk, és az általok előidézendő jövendőnek tükrében az átalakult nemzet valóságos képét olly tisztán, mint szeretnők, nem láthatjuk. E’ bizonytalanság nálunk is gyötör sokakat; de mi azért rájok nem haragszunk, – valamint ők sem ránk azért, hogy mi a’ jövőnek bátrabban szemébe nézni merünk. És e’ kölcsönös méltányosságnak azon szép gyümölcsét aratjuk, hogy megyénkben, mellynek eleitől fogva egyik jellemző vonása volt, tisztválasztási pillanatos pártszenvedélyeknek, a’ kiküzdött harczon túl, sem a’ zöld asztalnál, sem magános körben, helyt nem engedni – ez elvekben ellenkezők e’ gyülésnek valamint előtte, ugy utána is, ellenséges pártokra nem oszolva, legjobb barátságban élnek, ’s tiszta szeretettel ölelgetik egymást. – Ezek után joggal ismételhetem, hogy utasitások feletti tanácskozásainkat ez alkalommal csakugyan szerencsésen végeztük*. Azok végezetével magános ügyek kerültek szőnyegre, mellyek a’ még folyvást álló gyülést jelenleg is elfoglalva tartják. Belőlök ha mi arra való lészen, annak idejében majd közleni fogom. – Jövő közgyülésünk határnapja majus 22-kére van kitűzve. Dessewffy Antal, aradi váltótörvényszéki elnök, januar. 28-kán tétetett a’ sirba. –
Igazán szerencsésen, ’s olly dicsőségesen, mint kevés megye fogja – ha ugyan fogja – hasonlón végezni. –
Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem