Vezérczikk. (Lelkesedés, megfontolás.)
Vezérczikk. (Lelkesedés, megfontolás.)
Az emancipatioról e’ lapok 211. számában kezdett eszmélkedési vázlatomat már az első czikkben megszakasztották némi észrevételek, azon fogalomzavarás és eszmékkel üzött szemfényvesztés forma játék körül, melly által megcsalatva, némellyek a’ lelkesedés és megfontolás elvont eszméit az élet concret működéseiben egymással ellentétbe helyezik; sőt fokról fokra lépve, ’s egyszer szélmalmokat, másszor torzképeket állitva föl, okoskodásaik által legyőzendő ellenek gyanánt, a’ lelkesedést végre egy olly beteges állapotnak bélyegzik, melly a’ derék cselekvéssel épen meg nem fér, őt mint veszélyes, minden módon elháritandó. E dolog pedig figyelemre méltó; mert talán leginkább az érintett sophisma következése, miért a’ lelkesedés és ihletődés, ’s mindaz, mi bennök a’ remény és szeretet erényeiből foglaltatik, olly sokszor csak gyanúval, gúnynyal vagy lenéző szánakozással találkozik az életben, ’s ez által igen sokszor szárnya szegetik ama’ nemes erőknek, mellyek nélkül mégis az emberi állapotokat méltó eredményre vinni nem lehet. – Kevesen vannak t. i., kikben másoknak méltatlansága a’ cselekvési kedvet, a’ bátor föllépést és a’ szeretet indulatának tettleges kifejezését ha el nem nyomja is, legalább nem csökkenti; – még kevesebben, kikben a’ méltatlansággali érintkezés méginkább kifejti és edzi azon erőket, mellyek a’ lelkesedést szűlik és táplálják. És ezen, valóban nem szívemelő éles tapasztalás intésül szolgálhat, hogy a’ ki magát valamelly ügyben leginkább lelkesedve érzi, az iránt a’ komoly megfontolást és szorgalmas tárgyismeret szerzést is legmulhatlanabb dolgának ismerje, ’s ezek nélkül magával az ihletődéssel föladatát betöltve ne gondolja. Ha azonban a’ lelkesedés e’ részben a’ csalódást ki nem zárja, más részről azoknál, kik az ugymondott „hideg” megfontolással és számitással ’s e’ mellett a’ lelkesedés hiányával dicsekedni szeretnek, valóban nem csekélyebb, nem kevesbbé impracticus az önámitás, miszerint azt hiszik, hogy a’ számolásnak és megfontolásnak „hideg voltában” már czélérés foglaltatik; és nem látják – hogy egyébről ne szóljunk – mennyire szereti az élet kigúnyolni épen az ugymondott hideg számitgatásokat végeredményökben és mesterséges játékaik utólsó szakaszában. Közbevetve legyen mondva, maga a’ metaphora, mellyel az illy észjárást hidegnek szokják mondani, annak egy kissé furcsa színt ad. A’ hideg t. i. az organicus, a’ gyümölcsöző életnek nemcsak nem valamelly kitünő, tökéletesbitő tulajdona, sőt azzal inkább ellentétben áll: dermeszt, desorganizál, és a’ halálnak jelensége. A’ meleg ellenben minden életnek kútfeje, ’s a’ természet organicus müködésének főeszköze tulajdona. A’ természet pedig kicsinyben nagyban következetes és magához hű szokott lenni: miért volna tehát a’ meleg épen a’ gondolkozásnak, a’ legnemesb életerők működésének helyes voltát kizáró elem? és miért volna e’ részben épen a’ természet tetőpontján a’ dolog megforditva? Különös, mikint a’ „hideg” szócska a’ helyett, hogy gyanússá tenné az általa jellemzett szellemi állapotot, némellyek előtt annak inkább tekintélyt látszik szerezni; és vannak, kik a’ melegtől az egész természetnek, a’ világtestektől le az ázalékig, az élet principiumától épen a’ természet legfelsőbb fokozatán az ész és lélek működésében, félni kezdenek, és majdnem az attóli elzárkozást hiszik az istenfélelem helyett minden bölcseség kezdetének. Pedig bizony virág ’s gyümölcs helyett csak dér és fagy az, mit ők igy várhatnak.
Eszembe jut, mikép egy becsületes angol a’ harcz előtt ekkép szóla seregéhez: „now put your trust in god my boys and keep your powderdry” – most, fiaim! istenbe helyezzétek bizalmatokat, és lőporotokat szárazon tartsátok.” – Ugy emlékezem, hogy győztes lőn, holott talán ha maga a’ puszta bizodalom nem, de maga a’ száraz lőpor sem fogta volna megnyerni a’ csatát. Ezen angol intésével ellentétben álló fallaciáknak pedig, mellyek t. i. a’ tárgyakat alkotó eszmék egyik vagy másikának elsikkasztásával követtetnek el, midőn az abstractio téreiről a’ valódiság mezejére megyen át a’ dolog, – ezen fallaciáknak, mondom, fölfedezése ’s az azokon alapuló álokoskodásoknak eloszlatása annál inkább megérdemli a’ fáradságot, minél nehezebb kiszabadulni a’ fogalmak tekintélye ’s hatalma alól, bármelly bitorlott legyen is az. Sőt igen sokszor minden roszat, melly helytelen fogalmazásból ’s magyarázatból ered, inkább elszenved az ember, ’s kész azon roszat, mint norma is állapotot ’s a’ természet rendéből szükségkép folyó eredményt, teljes resignatióval elfogadni, mintsem hogy a’ fonák fogalmazás helyreállitásával, a’ hibás magyarázat megigazitásával és a’ sophismák eloszlatásával vesződnék.
Igy van ez az emancipatióra nézve is. Hányan kárhoztatták már azt, hányan zárták el magoktól és másoktól annak üdvös voltát, hányan harczoltak ellene, hányan szenvedtek, mivel az emancipatióhoz fordulni féltek, a’ nélkül, hogy a’ felől csak világos fogalmat is ügyekeztek volna szerezni magoknak! És azért nem véltem ezen igénytelen soroknak korlátain kivül lépni, midőn az első czikkben azonnal kifejezém: hogy az emancipatiónak lényegét, mivoltát abban vélem megállapodni: miszerint ön saját java, érdeke, tökéletesedése ’s boldogulása legyen czélul engedve az embernek, ereje ’s tehetségei működésében. – Ezen egyszerű, határozott fogalomban találom én föl az emancipatiónak elvét, ezen elv alkalmazásának criteriumát, egyszersmind az emancipált állapotnak valódiságát és határait. A’ szolgaság pedig ennek ellentétében létezik, olly állapotban t. i., mellyben ember más embernek czéljaira oda van vetve eszközül, és személyességének főjoga ’s attributuma, az ön saját czél, ő tőle megtagadtatik. A’ helyett, hogy ezen, az első czikkben már kifejezett fogalmazást bővebben körülirnám, inkább azt csak egyszerűen ismételve, szavaira, értelmére figyelmet kérek; mert nem kell más, mint némi elfogulatlan figyelem arra, hogy ezen fogalmazás szerint az emancipatiónak minden félremagyarázásában a’ czáfolat is maga magát ki ne mutassa. Igy például, ha ki a’ fogalmazásra némileg figyelmez, a’ szolgálattételeket a’ szolgaságnak kifejezett állapotával összezavarni, vagy épen ugyanazon egy dolognak mondani alig fogja*; még kevesbbé állitandja, hogy az emancipatio által a’ társasági kölcsönös segedelmezés és szolgálattételek elve legkevesbé is sértve, csonkitva volna; sőt inkább, a’ mint Bentham helyesen mondja, hogy a’ kölcsönös segedelmezésben és szolgálattételekben van a’ jogviszonyoknak első kezdete ’s kútfeje: ugy ama’ segedelmezésnek és szolgálattételeknek csak az által leszen biztos alap és eleven forrás szerezve, ha a’ kölcsönös szolgálattételekben minden embernek saját czélt, ezzel önérdeket, ebben pedig önerejű inditóokot engedünk. Épen illy kevéssé lehet csak némi figyelemmel is az előterjesztett fogalmakra az emancipatioról azt állitani, hogy a’ társasági közczélokra nézve veszélyes vagy csak zavaró is volna; mert épen a’ közczél nemcsak ki nem zárja a’ külön személyességeknek saját egyéni czéljaikat, sőt ezeket egyenesen föltételezi; a’ közczél t. i. csak külön czélok egyesitéséből állhat össze; ezek nélkül pedig csak fogalomban sem létezhet; gyakorlatilag pedig a’ közczél eszközlésében a’ külön czélok eszközlésének szinte ben kell foglaltatnia. – Némi figyelemmel továbbá a’ mondottakra az emancipatiót épen a’ közhatalomnak fogalmával, kellékeivel ’s erőteljes hatásával lehet legkevesbé ellentétbe helyezni, vagy azt hinni, hogy a’ közhatalmat gyöngíti, avvagy zavarja; mert a’ közhatalomnak egyik fő feladata ép abban áll, hogy a’ gyöngébb személyességeket ’s ezeknek minden jogait és tulajdonait, ’s ezek közt az önsaját czélt is az erősbeknek vagy erőszakosbaknak tulhágásai, visszaélései és elnyomása ellen védelmezze és biztositsa. Ugy hogy épen a’ közhatalomban kell elismernünk és tisztelnünk azon főeszközlő erőt, mellynek az emancipatio életbelépése ’s előmenetele tulajdonitandó. Nem is hibázna, ki az emancipatiót és a’ közhatalmat helyes fölfogás szerint ugyanazonosoknak ’s egyiknek előmenetelét a’ másikáétól függőnek mondaná. Mert viszont az emancipatióban van a’ közhatalomnak igazi ’s ellenállhatlan ereje, dönthetlen alapja. A’ legegyszerűbb eszmélet mutatja t. i., hogy egyrészről a’ szolgasággal összekötött kényuraság a’ közhatalomnak fogalmát, alkalmazását nemcsak zavarja, de ki is zárja; más részről pedig emancipált állapot társas életben (mert az egyedül élő ember elkülönözött vadon állapotjáról nem fog senki komolyan szólani) – társas életben, mondom, emancipált állapot valódi erőteljes közhatalom nélkül gyakorlatilag legalább nem létezhet. Hasonlóan csak igen felületes szemlélé után lehet az emancipatio elvét a’ családi függéssel ellentétbe helyezni, ’s a’ családi élet biztosságát és malasztját a’ szolgaságban keresni. Avvagy nem a’ gyermekeknek tulajdon érdekét, nem az ő személyességöknek önsaját czéljait kell e követni a’ szülőknek gyermekeikre nézve még akkor is, midőn azokat fenyíteni kénytelenek? és nincsen e a’ szülék kényszerítő hatalmának határa épen gyermekeiknek tulajdon önjavukban kiszabva? avvagy nem fogja e mindenki rosz apának mondani, ki magzataiban csak saját individualis tekintetű czéljainak eszközeit szemléli, ’s talán önhiusága által vezéreltetik, midőn gyermekei jövendőjéről látszik gondoskodni, és önboszuságát tölti ki, öntürelmetlenségét akarja enyhíteni, midőn bünteti gyermekeit? nemde az az emancipatiónak elvét, hogy t. i. minden emberre nézve önsaját érdeke legyen czélul kitűzve, még a’ magával tehetetlen ’s csak szülői ápolás után élő gyermekekre nézve is el kell mint szabályt ismernünk? És e’ fát bátran gyümölcséről itélhetni a’ családi körben is. – Avvagy például azon időkben, midőn fonák institutiók a’ gyermeket és feleséget rabszolgakint vetették a’ kényuri atyának és férjnek hatalma alá, ’s ezt élet-halál jogával fegyverkezetten állitották, vagy inkább zsarnokká változtatták által a’ reszkető családnak fölötte, – valljon a’ családi élet jobb és szebb volt e? ’s más részről nem a’ szolgasági elv befolyása alatt fejlett e ki ’s létezett azon csládi állapot, mellyben az elaggott apát tulajdon fiai agyonverték? Ha pedig a’ családi körben, mellyben a’ természeti ösztön minden roszat olly igen enyhíteni képes, a’ szolgasági elv mégis illy módon manifestálta magát, nem lehet csudálkozni azon tömérdek gonoszon, mellyet más viszonyok közt előidéznie kellett. igy a’ polgári társaság állapotaiban csak egy pillanat kell a’ szolgasági időszakokra, a’ fekete rabszolgák vérengző lázadásaira ugy, mint Rómának rabszolgák általi megrázkodtatására ’s enyészetének kezdetére, hogy az emancipatiót, és pedig nemcsak egyedül a’ szolgaságot szenvedettek érdekében (mert a’ szolgaságnak két éle van), a’ jobb, biztosb állapot kútfejének elvallani kénytelenek legyünk. Igy a’ nemzetek közötti viszonyok tekintetében is, midőn t. i. a’ nemzetek közt is a’ szolgaságnak elve zsarnokoskodott, és a’ hóditás, vagyis mások önczéljainak elnyomása által vélték a’ népek saját javukat legjobban eszközölhetni, valljon örvendetesb képet mutatott e a’ világ, mint a’ mióta nemzet nemzetben is az ön saját czélokat inkább inkább elismerni, megbecsülni tanulja, ’s a’ hóditás és szolgaságba-ejtés helyett a’ közös czélnak kifejtése ’s e’ végett az egyesek külön tehetségeiknek szövetkezése látszik inkább inkább vezérleni a’ nemzetek politicáját, és ezzel az emancipatiónak elve a’ nemzetek közötti állapotokban szintén inkább és inkább életbe jő? Igy van ez minden emberi viszonyokban, legyenek kisdedek, legyenek nagyok, az előhaladásnak és a’ boldogulásnak leghatalmasb eszköze mindenütt az emancipatio, melly midőn eszköz, czél is egyszersmind. E’ czéltól ugyan még távol van az emberiség: azonban visszaemlékezvén a’ multakra, ’s összehasonlitván azokkal az emancipatio elvének eddigi eredményeit, jó bizodalommal várhatjuk a’ jövendőt, és jó bizodalommal láthatunk ezen elv eszközlésében emberi ’s polgári kötelességeink teljesitéséhez, különösen ha a’ keresztény tanban és hitvallásban nemcsak nyugalmas óráinknak gyönyörüségét keressük, hanem azt, mint magány- és közéletünk, cselekvésünk és hatásunk szabályát és irányzását tartjuk szemeink előtt. És komolan véve a’ dolgot, az, ki a’ vallásosság szellemét, malasztját a’ közéletből, a’ politicából – melly nem más, mint életviszonyaink öszvege, szabályozása ’s biztositása – számkivetni akarná, nem volna e 98némileg hasonló ahoz, ki templomba akarná zárni az igaz istent, hogy azután kün az életben faragott képeinek annál korlátlanabbul áldozhassék? Ezt pedig – ugy hiszem – magáról elmondani senki sem fogja; ’s pedig az emancipatio tárgyára nézve sem, habár – kétségkivül az én hibám miatt – az emancipatiónak már első czikkemben kifejezett fogalmazása az ő figyelmét elkerülte, ’s e’ miatt a’ helyett, hogy az emancipatiónak életviszonyainkra helyes fogalom szerinti alkalmazásában practicus igazolását könnyen feltalálhatá, a’ dolog fogalom és irány nélkül tünt is volna fel előtte; mikép természetesen a’ következtetések is csak légben lebegőknek, vagy könnyen visszás eredményeket szülőknek látszhattak. – Helyes fogalom ’s irányzat nélkül még a’ legszentebb dologból is viszás következéseket lehet vonni; de épen ezért igen szükséges a’ dolgok értelme felett tisztába jőnünk, főkép midőn azok olly nagyok és fontosak mint az emancipatio. És e’ tekintetből kivántam szólani e’ lapokban az emancipatio felől, habár csak eszme- ’s figyelem-ébresztés végett is; e’ tekintet alatt valék bátor e’ sorokban ismételni, némi magyarázattal, miben látom és értem én az emancipatiónak lényegét, ’s miben vélem annak fogalmát, alkalmazását határozódni; – és e’ tekintet alatt szándékom folytatni e’ czikkeket, alkalmazva már az emancipatiónak kifejezett fogalmát a’ személyes helyzeteknek és emberi állapotoknak egyik másik külön viszonyaira: mikép azt hiszem, ki fog tetszeni, hogy az átalakulás, melly mindazon viszonyokban inkább vagy kevesbé észrevehetőleg, de szünet nélkül történik, ’s mellyet kormányozni képes csak, de nem akadályozni bármelly hatalom; – ki fog tetszeni, mondom, hogy ezen átalakulásnak annál okszerűbb, jótékonyabb módja ’s eredménye leend, ’s processusa által a’ jelen fenálló helyzetekbeni jogok és érdekek megtámadva vagy sértve annál kevesbbé leendnek, minél nyilvánosban fogják az emberek elismerni, ’s minél őszintébben követni az emancipatio érintett elvét ’s fogalmát. Akár – hogy példákat hozzak elő – a’ cselédek sorsa ’s az uri hatalom szabályozása iránt kelljen a’ közhatalomnak intézkednie, – akár a’ munka körül, mellyet egy ember a’ másiknak számára viszen véghez, legyen a’ föladat: hogy egy részről az emberi erők elhanyagolásának ’s elpazarlásának eleje vétessék; más részről pedig megóva legyen a’ társas élet az önsaját czélt és annak eszközlésére utat módot kereső vágynak kicsapongásaitól, mellyek épen a’ munka körüli viszonyokban tünnek föl olly kártékonyan az egyik, mint czélt tévesztve a’ másik részre; vagyis más szavakkal: hogy a’ munkában, és pedig a’ leganyagibban és durvábban is, nemcsak annak, ki a’ munkát téteti, hanem annak is, ki azt teszi, önsaját czél legyen engedve ’s kitűzve; és ennek eszközlésében ezen utóbbi is a’ mint előmenetelt, ugy megnyugvást találjon. – Criterium pedig minden illy állapotban az emancipatio elvére nézve, hogy az eredmény mind a’ két fél érdekének megfeleljen. Illyekről azonban, mint mondám, részletesebben más alkalommal. – Bár mind azok, kik az emancipatióban valamelly rémképet keresnek, ’s az ellen határozatlan fölfogások után fölgerjednek, annak mibenlétével valódilag megismerkedni igyekeznének és feltünését az élet egyes tárgyaiban elfogultan szemlélnék. – Bizony igen sokan, kik azt határozatlan, tudja iste vele mit mindent ősszezavaró fölfogás után kárhoztatják, a’ tiszta alakjában megismertnek meleg barátivá, hű követőivé válnának. –
Kivánatos volna, hogy a’ teljesen különböző értelemnek minden nyelvben egészen különböző nevezetek felelnének meg. –
B.
Ifj. Bezerédj István
