NÉMETFÖLD.
NÉMETFÖLD.
Drezda. A’ szász második kamara februar. 2-dikai ülésében Lindenau és zeschau ministerek jelenlétében szőnyegre hozatott dr. Ruge városi képviselő és Wigand Otto lipcsei könyvkereskedőnek a’ „német évkönyvek” eltiltásából eredett sérelme. A’ panasz két részre osztatott: az elsőben előterjeszteték a’ sajtónak állapotja ’s az iróknak és kiadóknak törvénynélküli állása, az ellentét az alkotmánylevél 35-dik fejezetében kimondott sajtószabadsági igéretek ’s az 1836-diki octoberi sajtórendelet között; továbbá mutogattaték, mikint az érdeklett ministerrendelet tárgyailagos szabályozás helyett mindent a’ rendőrség megbirálására biz, mint ez a’ tilalomban fölidézett 56-dik fejezet magyarázatából kitünik, hol a’ törvénynek ezen szabai: „tudományos hirlapok kiadására nem szükség engedelem” – az utána következő fejezetből ugy fejtegettetnek: hogy annak megbirálása, tudományos e a’ hirlap vagy sem? a’ kerületi igazgatótól függ. A’ német „évkönyvek” engedelmezés nélkül jelentek meg, mig 1842-ben politicai és vallásos birálatok következtében kettős censura alá vettettek, ebből panszok támadtak, ’s végre a’ kiadónak, a’ nélkül hogy kérte volna, visszavonásig tartó engedelmezés adatott. Számos czikkeknek kitörlése után következett egy időszak, 1842-dik év közepétől kezdve, midőn a’ censura feltünőleg engedékeny kezdett lenni: az engedelmezés rögtöni visszavonása ’s a’ kéziratok és nomtatási előmunkák elkobozása tehát annál meglepőbb vala. – A’ panasz második részében megczáfoltatnak a’ lipcsei ujságban közlött inditóokok, mellyekből a’ tilalom állitólag eredett volt, és mutogattatik, hogy a’ „német évkönvek” iránya tisztán tudományos, tartalma csak a’ müveltebbek által megérthető nyelven irott vala, ’s azért az állitás: mintha azok által a’ tömeg fölizgatása czéloztatott volna, laptalan. – Rövid vita után a’ kérelem azon része, melly a’ sajtóállapotról áltlaánosan szól, az első, azon része pedig, melly különösen a’ panaszlók ügyére vonatkozik, a’ negyedik választmányhoz utasittatott. –
München. A’ bajor 2-ik kamarában februar. 6-ikán dr. Hutter müncheni ügyvéd reclamatiója volt napi renden. Windwart másod titoknok előadásában kifejté: mikint Hutter 1839-ben követé választatott, a’ kormánytól azonban szabadságozást (Urlaub) nem nyert, ’s e’ végett benyujtott reclamatiója a’ kamara által félretétett. Hutter a’ reclamatiót nem rég megujította, ’s a’ kérdésnek: valljon az ügyvédek a’ köztisztviselők sorába tartoznak e, ’s mikint kelljen az alkotmánylevél 44-dik fejezetét, melly a’ szabadságozás megtagadásánál fölhivatott, magyarázni? végképeni eldöntését kiváná. A’ dolog tanácskozás alá kerülvén Thon-Dittner első titoknok figyelmezteté a’ kormányt: miszerint az érdeklett 44. fejezetnek tiszta és hiteles magyarázata annál szükségesebb, minthogy a’ kamara azon elvet: mintha az ügyvédek a’ kormánytól függő köztisztviselők sorába tartoznának, el nem fogadá, csupán a’ fenforgó egyes esetet tevé félre, ’s a’ kormány által e’ részben már egyszer kimeritő törvényjavaslt terjesztetett elő, de ismét visszavonatott. Kölcsönös bizalom tekintetéből tehát jó lenne, ha a’ kormány nyilatkoznék: meddig akarja a’ 44-dik fejezet értelmét kiterjeszteni, illy kivánságot kijelenteni a’ kamara jogához és kötelességéhez tartozni véli. Az ügyet többen pártolák, és szavazás utján, a’ két elnököt kivéve, egyhangulag határozattá lön: 1-ször Hutter reclamatiója mint már előbb bevégzet dolog mellőztessék; 2-szor az első titoknok kiejelntett kivánsága a’ 44-dik fejezet magyarázata iránt pártoltassék.
