SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Belgrádi febr. 14-kei tudósitás szerint, ott egy összeesküvés fedeztetett föl, mellynek czélja a’ mostani kormány és törvényes rend megsemmisitése volt. Az összeesküvés feje Bozsinovicz György hitét kétszer változtatta efendia (irástudók czíme), Zsivanovity Aleksza, Budimirovity. Miután és Antonovity Miklós. Ezenkivül még kilencz czimborának nevei hordatnak föl, ’s igy a’ szerencsétlennek tartott 13 szám képezé a’ bujtó szövetséget. Nevezetes azonban azon körülmény, hogy a’ főczinkos sajátképen csak az említett négy személy, mivel a’ többi kilencz György efendia felszólitását visszautasította, ’s bűnök egyedül abban áll, hogy az összeesküvésről tudván, azt föl nem födözték. Tervök az éretlenség nyomát viseli magán. A’ főczinkos elkészitvén azt, egyik társát átküldé Mihály volt fejedelemhez, hogy tőle az összeesküvés helybenhagyását eszközölje ki. Ezen küldött, Zsivanovity, Zimonyba átmenvén, küldetése czélját közlé Bogicsevics Milossal, ki azonban tartván, nehogy a’ Mihály fejedelem mellett levő valamellyik tiszt a’ dolgot észrevegye ’s a’ mostani kormánynak tudtára adja, lebeszélte Zsivanovityot az utról, ’s azt igérte neki, hogy ő Mihálynak irand, ’s válaszát közlendi. Az uj év kezdetével Mihály levele csakugyan megérkezett, mellyben ez a’ tervet helyesli, ’s vállalkozó párthivei iránt háláját fejezi ki. Ezt megértvén az említett pártütő, nem akart többé Belgrádba visszamenni, de Bogicsevics szakadatlan unszolására csakugyan mégis átevezett, ’s megmutatván az összeesküvés fejének Mihály levelét, tüstint egyesült erővel társakat kezdettek szerezni. De midőn 15-ig fölvitték a’ számot, a’ két utólsó megbánván tettét, elárulta a’ 13 pajtást, kik azonnal el is fogattak. Eddig a’ belgrádi szerb ujság. – A’ pesti szerblap levelezői pedig a’ terv kivitelére nézve azt jegyzik meg, hogy a’ pártütők febr. 10- (péntekre esik) és 11-ik közti éjszakán mentek át Zimonyból Belgrádba, hogy a’ jövő napra eső ünnepen 3 főpapot, a’ fejedelmet, Petronievicset és Vucsicsot a’ templomba-menet alkalmával megölvén, ’s a’ lőportárt Milos egykori palotája pinczéjében ’s egyébütt fölgyujtván, a’ népet lázadásba hozzák, ’s a’ kormányt tönkre tegyék. (Lásd az alább következő zimonyi levelet.) – Febr. 9-én a’ fejedelem álladalmi látogatását tette a’ franczia consulnál, kitől teljes ünnepélylyel fogadtatott. A’ consuli házon a’ franczia nagyobbik zászló (mert egy kisebb is van, ’s a’ nagyobbik 32 arsin hosszaságú) lobogott. – A’ polgári törvénykönyv elkészitésében fáradozó választmány munkálatát befejezé, és Szvetics Milos, a’ legmunkásabb választmányi tag, egy igen szép és igazságteljes levelet intézett a’ fejedelemhez, mellyben az illy törvénykönyv fontosságát emelte ki. – Zimonyból egy levelező ezeket irja a’ pesti szerb lapban: „Szerbia kormánya, vagy – hogy egyenesen kimondjam – Sándor fejedelem, a’ franczia ministertől levelet kapott, mellyben ez üdvözli és buzditja (chrabri) őt.”
Zimony, febr. 16. 1843. Hihetőleg már hallották önök, hogy e’ napokban uj összeesküvés födözteték föl Szerbiában. Részesei már befogattak. Ugy látszik, hogy egy tekintélyes személy belé van szőve az ügybe. Az összeesküttek csak a’ város közepén levő nemzeti lőportárt (körülbelől 200 mázsával) meggyujtani, az erre következendő zürzavarban az uj fejedelmet ’s Vucsics, Petronievics és Simicsot meglőni, ’s ez által az országot ismét felbolygatni akarták. Egyik összeesküttnél nagy pénzmennyiséget találtak, noha különben szegény, kicsapongó fiatal embernek ismertetett. A’ szándéklott merényt árulás hiusitá meg. Két nappal azelőtt az orosz ügynök meglátogatá Ljubicza hgnőt, ’s már akkor szárnyaltak mindenféle hirek. F. hó 14-től minden ide menekvők innen a’ tartomány belsejébe (a’ határszéltől 12 mfd) küldetnek; a’ mi a’ régibb, még mindig itt tartózkodó szökevényekre igen csüggesztőleg hatott, főleg miután Ljubicza hgnő is tegnapelőtt korán reggel innen némellyek szerint Temesvárra, jobban értesített személyek állitása szerint pedig Debreczenbe távozott. A’ budai ujságban Szerbiáról ’s az ott állitólag uralkodó terrorismusról megjelent czikkek az itt tartózkodó szökevényektől erednek; magam is olvastam többet közülök, még mielőtt nyomtatásban megjelentek volna, ’s jót nevettem rajtok. Iróik azon tudósításokat előbb a’ zágrábi német ujság szerkesztőjéhez küldék, ki azokat két itteni ismerősével közölte, kik küldőikre kezök irásáról ráismertek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem