Nyilatkozat.

Teljes szövegű keresés

Nyilatkozat.
A’ Világnak f. é. 13. számában Simonyi Ferencz Bars megye decemberi közgyüléséről e’ lapokban közlött czikkemet általában és jelesül azon jelentésemet ócsárolja, hogy négy rendőri szolgabirónak a’ házi pénztárbóli fizettetése határoztatott el, holott rendőri sz. birákra e’ megyének szüksége nincsen, holott házi adót a’ h. tanács jóváhagyása nélkül tisztviselők szaporitására nem fordithatni. Ez érdekes ügy fölött folyt vitákat hely szűke miatt nem lehetvén terjedelmesen leirni, csak fővonásokban közlém azokat, mellyek elvbarátim ’s magam által tárgyalás közben fölhozva voltak. Czáfolgattatnak azok nyomorultan. És legborzasztóbbnak találta czáfoló amaz általános elvet, mellyet Sz.– tb. hoza föl, „hogy birságokat birói fizetésre fordítani annyiban veszedelmes, mivel lehetnének, kik fizetéseik alapját garapítandók, tévutakra juthatnának; ’s hogy a’ jelenkor józanabb fölfogásai szerint (lásd az 1840: IX törv. nek 44.§-át) birságokban a’ biró nem részesittetik.” Ezen elv a’ czáfolóra olly érzékenyen hatott, hogy fájdultában hadonázva, Sz.– helyett Kosztolányi felé sujt, ’s négy rendőri szolgabirót látva ott, hova csak egy abstract elv állittatott föl, illy szókra fakd: „A’ tévutakról, mellyektől K.– P.– a’ birságokból fizetendő tisztviselőket félti, megmentendi őket ismert kötelesség- és becsületérzetök; vajha K.– P.– urról is hasonlót mondhatnék, kit szenvedélye már olly sokszor olly sokféle tévutakra vezetett.” – Ezekre én nyiltkoztatom, hogy a’ ki életpályámra ollyasok előtt, kik közelebbről nem ismernek, gyanút akart tán háritani nemtelenül: az illy ganusitások valamint emberséges férfihoz nem méltók, ugy Simonyi Ferencz vádja szavai válaszomra érdemetlenek. – A’ Világ t. cz. szerkesztőségének pedig – melly napomat lenyugodottnak mondá – azt vagyok bátor válaszolni: hogy napom még delet sem ére; – de önöknek, ha tovább is afféle czikkeknek nyitandják hasábjaikat, mellyekben házi adóbeli jövedelmek a’ helyt.tanács jóváhagyása nélkül szaporított tisztviselők fizetéseire forditandóknak sürgettetnek: ugy önöknek a’ fontolva haladók is nem sokára jó estvét!, a’ conservativek pedig jó éjszakát! fognak mondani. –
Kosztolányi Péter

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem